Budapest, 2003. október 26. (MTI) – A napokban megkezdődött a Keleti Pályaudvar Lotz csarnokának felújítása.Laki Péter, a kivitelezést végző Laki Épületszobrász Rt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a műemléki munka során kicserélik a födémet, felújítják a tetőszerkezetet, a gipsztagozatokat és a csarnokot díszítő oszlopfőket. Az újjávarázsolt csarnokot december 15-én adják át a nagyközönségnek.
A műemlék csarnok felújítására kiírt több mint negyed milliárd forintos munkát közbeszerzési pályázaton nyerte el a cég.
A jelenleg 300 dolgozót foglalkoztató Laki Épületszobrász Rt. 1984-ben jött létre. A cég idei árbevétele eléri a 2 milliárd forintot. A műemléki felújítások terén eddig többnyire alvállalkozóként működő cégnek a Lotz terem felújítása az első generálkivitelezése – közölte az elnök-vezérigazgató.
Felújítják a Keleti pályaudvar Lotz csarnokát
Budapest, 2003. október 26. (MTI) - A napokban megkezdődött a Keleti Pályaudvar Lotz csarnokának felújítása.