A Quest of Query Theodoros Zafeiropoulos athéni művész és Szakács Eszter, a tranzit.hu kurátorának együttműködésen alapuló, többrészes kiállítási projektje. Az első részt a tranzit.hu mutatta be nemrégiben Quest of Query: Fenyegető realitás címmel a Művészet veszélyes csillagzat alatt című kiállítás- és eseménysorozat részeként. A második fejezet Quest of Query: Lebegő helyrajzok címmel a Deák Erika Galériában látható július 26-ig. Az artPortal a tranzit.hu-ban megrendezett sorozatról és a Quest of Query-projektről kérdezte Szakács Esztert és Theodoros Zafeiropoulos-t.
artPortal: Hogyan jött létre a Művészet veszélyes csillagzat alatt?
Szakács Eszter (Sz. E.): A Művészet veszélyes csillagzat alatt című kiállítás-sorozat három részből áll. Idén áprilisban, Kathrin Rhomberg kurátor koncepciója mentén megvalósult egyestés esemény keretében Christoph Schlingensief 2000-ben végrehajtott köztéri intervencióját dokumentáló Ausländer raus – Bitte liebt Österreich (Ki az idegenekkel – Szeressétek Ausztriát) című filmet mutattuk be, több más Schlingensief-film vetítése és egy kerekasztal-beszélgetés mellett. Májusban Hegyi Dóra, a tranzit.hu vezetőjének kurátori munkája nyomán mutattuk be a sorozat központi részét Művészet veszélyes csillagzat alatt: A művészet felelőssége címmel, amely egy nagyszabású csoportos kiállítást volt, hazai és nemzetközi művészek alkotásaival, több helyszínen, a tranzit.hu-ban, a Stúdió Galériában, illetve az Írok Boltjában. A kiállításhoz több program kapcsolódott. Három résztvevő művész, Olekszij Radinszkij, Jonas Staal és Wendelien von Oldenborgh tartottak előadást, valamint megvalósult egy Művészetelméleti és gyakorlati szabadiskola is, a What, How and For Whom / WHW zágrábi kurátori csoport és a szintén Zágrábban működő jobboldali szélsőséges jelenségeket és antidemokratikus tendenciákat kutató központ, az Alerta részvételével. A sorozat harmadik részét képzi a Quest of Query-projekt első fejezete. Maga a cím, a Művészet veszélyes csillagzat alatt Kállai Ernő művészettörténész 1942-es szövegét idézi, amelyben Kállai többek között azt elemezte, hogy a művészek a második világháború idején hogyan reagáltak alkotásaikban a fasizmus megjelenésével keletkezett egzisztenciális válságra. A kiállítások főképp a kortárs művészet jelenlegi feladatát, helyét és felelősségét vizsgálták annak fényében, hogy az autonóm kultúrát és a kritikus gondolkodást a tekintélyelvű államhatalom korlátozni igyekszik. A Művészet veszélyes csillagzat alatt a What, How and For Whom / WHW a fasizmus mai formáját feldolgozó hosszú távú nemzetközi kutatási projektjéhez kapcsolódik. A projekt alapfeltevése az, hogy „néma fasizmus” hatja át a nyugati demokráciák működését.
Theodoros Zafeiropoulos: A környezet nem ártalmatlan, 2014, HD videó,
installációs fotó, tranzit.hu. Fotó: Theodoros Zafeiropoulos
Itt a fasizmus szónak egy az alapjelentésnél sokkal szélesebb, átvitt értelmű használatáról van szó.
Sz. E.: Igen, abszolút. Ez nem visszatekintés a történelmi fasizmusra, hanem a szónak egy kortárs újraértelmezése: az állam és a hatalom működését próbálták vizsgálni a kiállítások, a kisebbségek, az idegenek és a bevándorlók elleni növekvő rasszizmust és diszkriminációt, a szabad véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának korlátozását. Valamint különböző művészeti pozíciókat is igyekeztünk bemutatni, hogy a kortárs művészet hogyan képes beleavatkozni, reflektálni ezekre a problémákra.
Hogyan találkoztatok Theodoros Zafeiropoulos-szal?
Sz. E.: Bergenben, Norvégiában találkoztunk, ahol mindketten ösztöndíjasként voltunk, Theodoros két és fél hónapot, én pedig hat hetet. Az „egymásra találásunkban” fontos szerepet játszott, hogy mindketten Európa széléről érkeztünk, a perifériáról, ráadásul Norvégia is ilyen periferiális ország. Mindkettőnknek meghatározó élményt jelentett az ottlét. Egy olyan projektet akartunk csinálni, amely kapcsolódik Norvégiához, de nem csak az országról szól, ami több, mint a helyszín egyszerű dokumentálása.
Mi jelentett meghatározó élményt?
Sz. E.: A térnek és az időnek egy egészen különleges megélését tapasztaltuk meg. Nyáron voltunk ott, amikor soha nem sötétedik be teljesen. Eleinte nagyon lelkes voltam, azt gondoltam, ez tökéletesen passzol a munkarendemhez, hiszen fantasztikusan lehet dolgozni, ha éjfélkor még világos van. De ez egy idő után teljesen összezavarja az embert, nem tudod, hogyan strukturáld a napod, felborul az anyagcsere, valahogy „kizökken az idő”. Az is meghatározó volt számunkra, ahogya görögországi és a magyarországi helyeztet „kívülről”, Norvégia szűrőjén keresztül tudtuk szemlélni.
Theodoros Zafeiropoulos: A környezet nem ártalmatlan, 2014, HD videó,
installációs fotó, tranzit.hu. Fotó: Theodoros Zafeiropoulos
A kiállításon Theodoros Zafeiropoulos három munkája volt látható, mindegyik Bergenben készült. A környezet nem ártalmatlan címet viselő kétcsatornás videó talán a legösszetettebb.
Theodoros Zafeiropoulos (T. Z.): Két egymásra „felelő” videóról van szó: az egyiken tájképek követik egymást a norvégiai Bergen városából: külső és belső képek, fontos helyszínek és jelentéktelenek, vegyesen. A másikon pedig három női performanszművész beszél, egy amerikai, egy brit és egy norvég. Arra kértem őket, hogy mondják el a gondolataikat a látott tájképekkel kapcsolatban, de azután ehhez az anyaghoz hozzákevertem a jelen társadalmi-politikai problémákkal foglalkozó különböző tanulmányokból vett idézeteket. A videó nézője tehát nem tudja pontosan azonosítani, hogy mit hall, az elbeszélő saját gondolatát, vagy egy teoretikus szakember elbeszélését. Ez a videó ugyanakkor a képek jelentése felett gyakorolt hatalommal, a propaganda költői, metaforikus megjelenítésével és elutasításával is kapcsolatban van: a nők tulajdonképpen megmondják nekünk, hogy hogyan értelmezzük a látottakat. A kiállítás alkalmával megjelent kiadványban Sotirios Bahtsetzis athéni író és kurátor tanulmányában mindezt a képek feletti szemiohatalomnak nevezi.
Az értelmezést ráadásul bonyolítja, hogy kamerával mindkét videóban közelítesz és távolítasz egymás után, amikor egészen közelről fényképezel, felismerhetetlen, hogy mit látható éppen.
T. Z.: A közelítés-távolítás egymásutánisága ugyanakkor össze is köti a két videót: ahogy a tájképek, illetve egy arc vagy test részleteiben elveszik a néző, és ahogy a részletekre koncentrál, a tájképből test lesz, és fordítva. Teljesen ráközelítve, szinte eggyé olvad a kettő. Ez megkérdőjelezi persze a tájképek és a testek objektív valóságát is, magát az érzékelést.
A kívülálló számára mindig nehéz elképzelni, hogyan lehet közösen létrehozni egy műalkotást, hogyan készül egy művész és a kurátor közös projektje. A ti esetetekben ez hogyan történt?
T. Z.: A videók adottak voltak, a narráció az, amit közösen alakítottunk ki. A közös munka azt a folyamatot jelenti, amelynek során a kettőnk dialógusán keresztül a különböző nyersanyagokból, fotókból és videókból összeáll a végső változat, amit itt a térben lehet látni.
Theodoros Zafeiropoulos: 24 óra büszkeség, 2014, HD videó, installációs fotó,
tranzit.hu. Fotó: Tulisz Hajnalka
Megbeszéltétek a koncepciót mielőtt elkezdted a felvételeket? Egyáltalán volt előzetes koncepció?
T. Z.: Olyankor még nem egyeztetünk. Én megcsinálom, ami éppen akkor érdekel. A közös munka a következő szakaszban kezdődik, amikor a már meglévő anyagot felfűzzük egy gondolatra. A jelenkori fasizmussal mint témával is ez volt a helyzet: sokat beszélgettünk róla annak idején hiszen akkoriban is benne volt ez a levegőben Norvégiában, Görögországban és Magyarországon is. A koncepció egészének kialakítása után a technikai részt, a vágást, szerkesztést egyedül fejezem be. Van egy hatalmas videó-archívumom, együtt beszéljük meg, hogy abból mit fogunk használni. Attól függően, hogy éppen mi a kérdésfeltevés, a vizsgálat fókusza, különböző felvételek kerülnek elő a „bőröndből”.
Fejben lehet tartani egy ilyen hatalmas anyagot?
T. Z.: Természetesen nem, sőt azt is elárulom, hogy még én se láttam az összes felvételt. Beszélgetünk Eszterrel, feljönnek történetek, részletek, elhangzanak kulcsszavak, én pedig utánanézek az anyagaim között, hogy milyen képeket, videókat tudnánk használni. A talált nyersanyagról azután megint eszünkbe jut valami, és így alakul fokozatosan egy-egy projekt. Esetleg kipróbálunk több lehetséges kombinációt is, ahogy az anyagok egymás mellé helyezhetőek. És persze mindig vitatkozunk.
A következő videó, a 24 óra büszkeség egy nemzeti ünnepet mutat be a háttérben állandóan változó kereskedelmi zászlókkal. Miért kezdted el fotózni a zászlókat? Mi érdekelt bennük?
T. Z.: Huszonnégy kereskedelmi zászlót örökítettem meg 24 óra alatt a nyári napéjegyenlőség idején, amikor szinte végig világos volt Bergenben. Egy városban minden zászló szimbolikus, a hatalommal van kapcsolatban. Eredetileg a zászlókat katonai azonosításra használták, ma azonban ezt a formát kisajátította a neoliberális kapitalizmus is, így a nemzeti szimbólumból reklám lett. Ezt a kereskedelmi zászló-sorozatot montázsoltam össze egy másik videóval. Megörökítettem egy társaságot egy hotel erkélyén: a norvég Nemzeti Napot ünneplik, sokan hagyományos norvég öltözetben vannak. Ennek a jelenetnek a kulcsszava a büszkeség. A valóság fikcióvá átfordításával, egy kritikai munkamódszerrel, a hatalom és a büszkeség, valamint a kapitalizmus és a nacionalizmus kapcsolódik össze áttételesen.
Theodoros Zafeiropoulos: Quest of Query: Fenyegető realitás, installációs fotó, tranzit.hu.
Fotó: Tulisz Hajnalka
A harmadik, és talán leglátványosabb videó a King Kong címet viseli, amelynek elég kalandos története van.
T. Z.: A norvégiai tartózkodásom alatt a kikötőben volt egy kis műtermem, ahonnan állandóan láttam a hatalmas hajók közlekedését. Egészen lenyűgöztek a méretükkel, és azt is érdekes volt figyelni, hogy milyen pontosan, szervezetten zajlik minden.
Nem voltak félelmetesek? Itt a nagy kivetítőn nézve a videót, egészen ijesztőek a méretek, még akkor is, ha a képen épp nem látszol a pici tutajon, tehát nincs viszonyítási pont.
T. Z.: Dehogynem, pontosan ezt akartam megmutatni ezzel a videóval. Kitaláltam, hogy összeeszkábálok egy kis hajót, amellyel odaevezek egészen közel ezekhez a monstrumokhoz. Egy kicsit fel akartam kavarni a kikötő rendjét és nyugalmát.
Leginkább tutajnak, lélekvesztőnek nevezhető az a valami, amin eveztél, és ez még inkább felerősíti a kontrasztot.
T. Z.: Egy fadarabra ráerősítettem az irodai székemet, és kezemben egy evezővel vízre szálltam. Azt tudtam, hogy a tengeri közlekedés szabályai szerint, ha én a hajó útjába kerülök, bármennyire jelentéktelen kis pont is vagyok hozzá képest, neki kell megváltoztatnia a haladási útvonalát. Egészen elképesztő érzés volt, mikor a szimbolikus, Norvégia királyáról elnevezett hajó, a Kong Harald (Harald király) miattam módosította az útját. Erről a hajóról kapta azután a videó is a címét.
Mennyi ideig tartott az akció? Gondolom, néhány percen belül ott volt a rendőrség, és véget vetett az egésznek.
T. Z.: Mintegy hat órán kersztül ringatóztam a vízen. A kikötői rendőrség megjelent ugyan, de nem tartóztattak le, csak felhívták a figyelmemet arra, hogy nagyon veszélyes, amit csinálok. Megkérdezték, hogy minden rendben van-e, mire én mondtam, hogy igen. Ezután elmentek. Megjelent viszont az egyik norvég tévécsatorna stábja, mivel ott a kikötőben van az irodájuk, ahonnan rögtön észrevettek. Azt gondolták, biztos valamiért vagy valami ellen tiltakozom. Amikor kiderült, hogy nem erről van szó, és hogy ez inkább egy performansz, akkor már nem érdekelte őket az egész. A felvett képeket se adták le a tévében, én viszont fel tudtam őket használni a videóhoz. Tehát amit itt látunk, annak egy része a norvég tévések felvétele. A többit egy barátom csinálta, akit megkértem, hogy a partról dokumentálja a történéseket.
Theodoros Zafeiropoulos: King Kong, 2014, HD videó, installációs fotó, tranzit.hu.
Fotó: Theodoros Zafeiropoulos
Eszter, te ott voltál egyébként? A kurátornak ilyenkor a helyszínen a helye? Egyáltalán ismertétek már egymást az akció idején?
Sz. E.: Ismertük már egymást, de nem voltam ott. Theodoros mesélte természetesen, hogy mire készül, de én meglehetősen szkeptikus voltam, nem nagyon hittem abban, hogy meg tudja csinálni. Én is azt gondoltam, hogy öt percen belül le fogják tartóztatni. Azonban mégis sikerült véghezvinnie, és így a videó a művésznek a hatalommal szembeni konkrét és szimbolikus fellépésének dokumentációja is lett.