„Zoltán. 25 años con España” (Zoltán. 25 év Spanyolországgal) címmel látható a madridi Museo de la Ciudad-ban a tehetséges fiatal magyar festőművész, Fodor Lengyel Zoltán kiállítása, aki a magyar festők között elsőként büszkélkedhet egyéni kiállítással a spanyol fővárosban.Fodor Lengyel Zoltán autodidaktaként kezdte pályafutását, Magyarországon az ELTE magyar-történelem szakán tanult, Párizsban pedig a Sorbonne grafikusi szakát végezte. 1988-ban a Nemzetközi Goya Nagydíj nyertese volt. Napjainkra nemzetközi elismerésnek örvend, többek között kiállított Magyarországon, Németországban, Belgiumban, Spanyolországban, Oroszországban, Nagy-Britanniában, Svájcban, az Egyesült Államokban és még sorolhatnánk a nemzetközi helyszíneket.
A madridi kiállítás a festő utóbbi 5 évben készült munkáiba ad betekintést 68 művön keresztül, mely 3 sorozatra osztható: Puro Aire (Csak Levegő, 2001), Del Amor y la Muerte (Szerelemről és Halálról, 2002) és Mi Renacimiento (Az én Reneszánszom, 2004). A három sorozat egyben három stílust is reprezentál, melyet Fodor Lengyel a témának megfelelően választ és bravúros technikával old meg. Képein látható vegyes technika, kollázs, fémlemez, textil és papír is. Puro Aire az életöröm, a felszabadultság érzését közvetíti, Del Amor y la Muerte a festő egy keményebb, drámaibb oldalát mutatja be, ahol a fekete és a fehér színek fontos szerephez jutnak, Mi Renacimiento pedig ismét a boldogság, a burjánzó öröm kifejezése vidám színeken és absztrakt formákon keresztül.
Fodor Lengyel Zoltán 25 éve él Madridban, így nem csoda, ha a spanyol sajtó már a kortárs spanyol festők közé sorolja, s stílusában a mediterrán hatásokat keresi. Hatásokat kereshetünk, s találhatunk is többet, de művei mindig is egyediek és magával ragadóak maradnak.
Fodor Lengyel Zoltán kiállítása Madridban
„Zoltán. 25 años con España” (Zoltán. 25 év Spanyolországgal) címmel látható a madridi Museo de la Ciudad-ban a tehetséges fiatal magyar festőművész, Fodor Lengyel Zoltán...