A fenntarthatóság, az újrahasznosíthatóság, a részvételiség, az élhető, a természetet nem kizsigerelő lakókörnyezet fogalmai és kérdései ma egyre fontosabbak az építészeti gondolkodásban. Yona Friedman egész életművének kulcskérdéseiről van szó.
Friedman János Antal 1923. június 5-én született Budapesten, Párizsban hunyt el 2020. február 21-én. Építész és várostervező volt, akit a világon a „mobil építészet” elmélete és a térben háromdimenziósan bővülő városokról szóló elképzelései tettek ismertté. Zsidó családba született, 1943-ben a Műszaki Egyetemen tanult, 1945-ben elmenekült Európából és Izraelben fejezte be építészeti tanulmányait. A Haifa-i egyetemen Konrad Wachsmann német építész hatására kezdett mobil szerkezetek iránt érdeklődni. 1957-ben Jean Prouvé francia formatervező meghívására Párizsba költözött, ahol 1966-ban megkapta a francia állampolgárságot. A hatvanas években különféle neves amerikai egyetemeken tanított, így a Massachusetts Műszaki Intézetben (MIT), a Columbia, a Harvard és a Princeton egyetemeken is.
1958-ban írta meg Mobil építészet című, nagy hatású munkáját, mely egyben programadó manifesztum. Ebben megkérdőjelezi a hagyományos városépítészetet. A modern ember életformáját a folyamatos és gyors változás határozza meg, mondja, melyhez a városépítészetnek igazodnia kell. Az örök érvényű megoldások helyett a társadalomban és az építészetben egyaránt rövid távú megállapodásokat, változáson alapuló viszonyokat és átalakítható megoldásokat javasol, különösen, mivel a mobilitás akadálya sokszor nem más, mint az épített környezet. Az általa elképzelt mobil építészet szétszedhető, újrahasznosítható elemekből, azaz modulokból áll, melyeket rácsszerkezetek tartanak. De ezeket a különféle geometrikus formákból felépülő hálózatokat magukat is el lehet mozdítani a helyükről és át lehet őket helyezni máshová. Ezáltal a városok rugalmasabbá válnak, térben terjeszkednek mindig új szinteken felfelé, háromdimenziósan, nem pedig körkörösen vagy egymás mellé.
Gyakran használt architektonikus modellje, a „space chain” acéldrót karikákból szőtt háló, mely kocka formájú elemekké áll össze, s így egy formálható vázat képez. Ez a modell már az ötvenes években, Haifában foglalkoztatta. A ”space chain”-t a 70-es, 80-as években is folyamatosan fejlesztette, mikor is új és újabb rajzokat és kültéri szobrokat készített. Ez az elképzelés funkcionális szempontból alkalmi lakóhelyek összeépítésének lehetőségét teremti meg: könnyen és gyorsan szétszedhető, újraépíthető, bővíthető. Friedman számára a legfontosabb szempont volt, hogy az elemekből bárki építkezhessen, még egy gyerek is. Elgondolásait a saját, üldöztetése során szerzett tapasztalatai inspirálták.
A lebegő városok terve, a La Ville Spatiale / Spatial City, a már felépült nagyvárosok bővítését gondolja el – olyan metropoliszokét, mint például Párizs –, megastruktúrák segítségével, melyek újabb szinteket képeznek a meglévő városokon. Hisz a lakókörnyezetnek lépést kell tartania a népességnövekedéssel, mégis élhetőnek kell maradnia, ezen kívül nem teheti tönkre a városok történelem során kialakult építészeti arculatát. Friedman számára az is fontos volt, hogy a lakók maguk alakíthassák környezetüket. Kifejlesztett egy számítógépes játékot, a Flatwriter-t, amely segítségével bárki kialakíthatja saját otthonát a lebegő város tervén belül.
Jelentős kiállításai voltak több művészeti biennálén, Velencében (2003, 2005, 2009), Shanghai-ban (2007), részt vett a documenta 11-en Kasselban. Rajzai a New York-i MoMA és a párizsi Pompidou Központ állandó gyűjteményeiben is megtalálhatók. Friedman az elmúlt években is tevékenyen dolgozott: 2016-ban ő alakította ki a Sommer House-t a londoni Serpentine Galleries számára, ahol évről évre neves építészeket hívnak meg kísérleti munkáik bemutatására. Space-Chain Phantasy-Miami 2019 címmel a Miami kortárs művészeti intézetben mutatta be kültéri szobrát.
A budapesti Ludwig Múzeumban 2011-ben volt nagyszabású kiállítása, Architecture without building. A nemépítés gyakorlata címmel. A kiállítás bevezetője őt idézi: „Túl sokat építünk. Túlépítettük a Földet, anélkül, hogy mindenki számára megfelelő hajlékot biztosítottunk volna.”
A nagy méretű, bejárható kiállítási installációt, amire a látogatók csak sisakban mehettek fel, a kurátorok elméleti koncepciók alapján hozták létre. Szemerey Samu építész és a közösségi építészettel foglalkozó francia EXYZT csoport három dimenzióban valósította meg Friedman utópiáit. Több, mint ötven önkéntes, főként művészeti egyetemisták, három hetes workshop keretében építették fel a kiállítás installációit, így a felfüggesztett famakettet, mely az Európát összekapcsoló hálózatot jelenítette meg, a DIY lakásmodelleket, a közösségi konyhakertet, és a „ville spatiale” kis részletét, a fémállványzatokból álló többszintű rácsszerkezetet. A workshop során megvalósult Friedman víziója, a valódi közösségi, részvételi építészet.
Építészete metabolista, high tech és futurista jegyeket elegyít. Papír építésznek, „architecte de papier”, is nevezték vizionárius városépítési elképzelései miatt, mivel ezek többnyire papíron maradtak – bár egyes tervek az UNESCO révén Indiában és Afrikában megvalósultak, ezek főként átmeneti szállások katasztrófa sújtotta területeken. Mégis inkább művészként gondolkodott, semmint építészként. “When I think of architecture as an art, I think of it, as sculpting the void: the prime material of architecture is emptiness”, vagyis Yona Friedman abból indult ki, hogy az építészet formát ad az űrnek, és az üresség az alapanyaga. Elkészített tárgyi munkái, így makettjei, rácsszerkezetei installációk, azaz művészi alkotások. De írt filozofikus elméleti szövegeket, több mint 500 cikket, valamint több könyvet. Első feleségével, Denise Charvein francia filmrendezőnővel animációs filmsorozatot készített Stories of Africa címmel.
Akármennyire is papír-építész volt Yona Friedman, mégis realista, és a mainstream építészet nagy kritikusa. Elsők között hirdette és tűzte ki célul az élhető lakókörnyezet, a környezettudatos városépítés, a mozgathatóság, az újrahasznosíthatóság és a részvétel (participáció, lakók, felhasználók bevonása) fontosságát, a modulokból építkező hálózatok, rácsszerkezetek elterjesztésében is úttörő szerepet vállalt. Kísérletező, vizionális szemlélete mostanra érett be. Építészetelméleti gondolatainak, terveinek, vízióinak hatását és jelentőségét, s hogy mennyire aktuális az a szemlélet, amit Yona Friedman képviselt, jól mutatja, milyen sok építészt, művészt, építészeti mozgalmat, csoportot inspirált, például az Archigram avantgardista építészcsoportot, a legendás, olasz Superstudio-t, a japán metabolista építészeket.
San Francisco Museum of Modern Art, 2007
Photo: Studio Olafur Eliasson
Nagy tisztelői közé tartozik két képzőművész világsztár is, Tomás Saraceno és Ólafur Eliasson. (Saraceno, aki, mint ahogy arról mi is írtunk, szintén a levegőben függő mobil lakótereket, valamint repülő szerkezeteket kreál, áprilisban az OFF-Biennálé Budapesten mutatja be aerocene projektjét.) Dolgoztak is együtt: Friedman és Saraceno 2011-ben Zürichben közösen állították ki lebegő városaikat ( La Ville Spatiale illetve Cloud cities), Ólafur Eliasson, izlandi származású művész 2006-07-ben mobilitásról, újrahasznosíthatóságról szóló projektje (Your Mobile Expectations) elkészítésében Yona Friedman is közreműködött. Sok ma befolyásos művész tehát a februárban elhunyt Yona Friedmant, mint rendkívül inspiráló gondolkodót és alkotót tartja számon, s projektjeikkel továbbviszik, amit elkezdett.
Nyitókép: Serpentine Summer House, 2016. Photo: Iwan Baan / Archello
