H.Pottery
Hidegszoba stúdió lakásgaléria, június 10. – 13.
A kerámia régóta lenyűgözi a művészeket, ez a kortárs művészeti világban soha nem volt egyértelműbb, mint 2014-ben, amikor a kerámiák vitathatatlanul csúcsra értek a nagy kiállításokon és vásárokon. A művészi termést áttekintve szembeötlő, mennyire széles skálán helyezkednek el a munkák: a modernista funkcionális edényektől indulva (Shio Kusaka), az európai porcelánmanufaktúrák barokkos formavilágát idéző szobrokon át (Jessica Harrison), a játékos-színes konceptuális megközelítésekig (Betty Woodman, Makai Mira), az ikonikus kék-fehér hagyományt újrahasznosítókig (Chu Teh-Chun, Raed Yassin) mindenki találhat ízlésének megfelelőt a műfajban. Közös jellemzőjük, hogy mind a formálás, mind az anyagok terén ötvözik a hagyományokat az új, nyers és szokatlan kombinációkkal. Ezek a jellemzők a H. Pottery kiállításon bemutatkozó műveket is leírják, melyek a távol-keleti tradíció felelevenítésével a színes nemzetközi választékot gazdagítják.
A címadó fazekas nevéhez hűen, a bemutató valóban a tűz mágiájával kacérkodó, zenélő, vagy funkciójukban átalakuló vicces és játékos kerámiaművek terepévé vált. A So Much Work for Brown című projekt ötletével Lakatos Ábel, Rácz Rebeka, (Rebu Ceramics) Somoskői Gábor (Kezemura) és Mottl Rita kereste meg a Hidegszobát. Az ő anyaguk mellé rendelődött a Hidegszoba szervezésében, az első teremben bemutatott anyag. Az Architecture Uncomfortable Workshop (AUW) betonból és PVC csövekből épített posztamensein a Hidegszoba stúdió által, a Petite Planet kokedamái (nedves mohagolyó, amibe egy növényt ültetnek) számára tervezett tálak álltak, amik bizonyos esetekben képpé alakultak és a falat díszítették. A stúdió a MOME végzett formatervező hallgatóiból alakult – a csoport tagjai: Szabó Nelli, Török Aliz, Tillinger Adrienn, Bérdi Tamás –, működésének fontos része a projekt alapú együttműködés vendégalkotókkal. A kézzel festett tálakat közösen jegyzi a stúdió. Az alig homorodó, kerek tálak minimális festést kaptak, csak egy-két gesztus, színfolt töri meg a letisztult, monokróm felületeket. Szintén itt álltak Csuja Bence háromrekeszes udui az elkészítésüket dokumentáló fotósorozattal. Az afrikai eredetű, mélyen búgó hangot adó ütőhangszerek kerámiából és bőrből készültek, formaviláguk az afrikai tradicionális szobrászat elemeit hordozza.
A Nagyteremben So Much Work for Brown cím alatt olyan tárgyak voltak kiállítva, melyek együtt égtek ki a kecskeméti, Masakazu Kusakabe által épített Sasukenei fatüzes kemencében. Mint a rövid ismertető szövegből kiderült, a tárgyak nagy része a Lakatos Ábel által vezetett kurzuson készült, kifejezetten erre a kemencére, kísérleti és tanulmányi céllal. A fatüzes kemencék specialitása, hogy a bent lévő tárgyak közvetlenül vannak kitéve a hamunak és a lángnak, ami miatt egyedi mintázatú felületek jönnek létre. A magas hőfok (1300 Celsius) megtartása és az égetése egy nagyon intenzív, 15 órás művelet, amelynek legnagyobb és legfontosabb része a tűz közösségi táplálása és szinten tartása.
A kísérleti és tanulmányi jelleg azért is fontos e munkák esetében, mert az alkotók egyike más területről, több éves keresés után érkezett el a kerámiához. Lakatos Ábel a Nyugat-Magyarországi Egyetemen tanult először grafikusként, majd keramikusként. Egy évet a Glasgow School of Art-on töltött, majd diplomázás után a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban dolgozott két évet. A Kecskeméti Stúdió 1977-óta valódi kísérleti műhelyként működik, a magyarok mellett eddig 37 országból érkezett művésznek nyújtott lehetőséget az alkotásra. Az alapanyag-kutatás, a masszagyártási és technológiai kísérletek, kemenceépítő szimpozionok a hetvenes évek óta fontos részei a Kecskeméti Stúdió gyakorlatának, így a régi, vagy Magyarországon nem hagyományos technikákat is közvetíti.[1] Lakatos itt részt vett Masakazu kemence-építő workshopján és még ugyanabban az évben Japánban bővítette tapasztalatait egy fatüzeléses kemence workshopon. Rácz Rebeka a MOME Designelmélet szakán végzett. Tanulmányai alatt Lakatoshoz hasonlóan benne is megerősödött a kézzel és anyaggal való munka igénye, így kezdett el kerámiával kísérletezni. Munkáira jellemző, hogy bár mindegyik funkcióval bír, a játék és a spontaneitás felülírja azt. Somoskői Gábor szintén autodidakta módon dolgozta bele magát kerámia világába. Használati tárgyakat készít saját műhelyében, elsősorban teázáshoz kötődő készleteket tervez. Mottl Rita építész. Olyan kapcsolódó területeket keresett önkéntelenül, ahol hangsúlyosabb az anyagszerűség, a megvalósítás, mint az építészeti tervezés gyakorlatában. Így orientálódott a bútortervezés, majd a kisebb léptékű tárgyformálás felé, a betonnal összekapcsolható anyagok révén pedig eljutott a kerámiához.
A So Much Work for Brown résztvevői közös motivációk alapján ősi japán technológiához nyúltak vissza, hogy kortárs vizuális nyelven megszólaló munkákat hozzanak létre. A tárgy-együttes funkcionális edényekből és szobrokból állt össze. Egy, majdnem a plafonig érő fából készült régi padláslépcsőn az apróbb alkotások foglaltak helyet, úgy elrendezve, ahogy a kemencében is együtt voltak. Más, nagyobb edények számára konyhai hokedlik szolgáltak posztamensként. Az elrendezés nem a jelentőségüket vagy értéküket hangsúlyozta, hanem a kerámia eredetére utalt vissza, mint az emberi kreativitás legrégebbi formája. Kapcsolatuk a primitív művészettel még hangsúlyosabb lett, mert a máz visszafogott használatával elkerülték a dekoratív megjelenést.
Az installációs mód, továbbá a műfeliratok hiánya a műhelymunka, a közös alkotás jelentőségét hangsúlyozta, ezért én sem kapcsolom össze a műveket és az alkotókat esetükben. A lépcsőn a teáscsészék és az Adidas feliratú tányér mellett absztrakt, vagy természeti képződményekre emlékeztető szobrok álltak, kristályok, rácsszerkezetek és spirálok agyagból. A földön és a hokedliken a nagyobb méretű objektek szintén ütköztették a természetes és mesterséges formavilágot, e művek lehetnek cseppkövek, méhkaptárok, de vázák is. Az egyik falon alig észrevehető, apró absztrakt reliefek kerámiából készült kultikus tárgyakat idéztek fel.
Hagyomány, kézművesség és progresszív művészet egyszerre van jelen ezekben az alkotásokban. Mint Peter Pakesch megjegyzi, az archeológiai kutatások bizonyították, hogy a korai kultúrák magas művészetként tekintettek a kerámiára, de a kortárs darabok mindig a kézművesség keretei között rekednek.[2] Történeti visszatekintésben érdekes látni e folyamatot: az ősi kínai és japán eljárások titkait jól őrizték évszázadokig. Az importált tárgyak luxuscikknek számítottak nyugaton, a hegemóniát a meisseni és a sévres-i porcelán manufaktúrák törték végül meg. A Bauhaus néhány mestere és az orosz avantgard egy-két művésze megpróbálta a tömegek számra is elérhetővé tenni a porcelánt és a kerámiát, a sorozatgyártással az iparművészet keretéből átkerültek a mindennapi design területére és tömeggyártási cikké változtak. A képzőművészet terültén viszont visszaköszönt a kötődés az ázsiai és az archaikus művészet gyökereihez Joan Miró vagy Pablo Picasso kerámia műveiben, az Egyesült Államokban Bernard Leach és Shoji Hamada munkái és oktatói tevékenysége által[3], így integráns része lett a modern képzőművészetnek.
Magyarországon e két műfajnak népi és ipari hagyományai jelen voltak a régóta, e cikk keretei között nem lehet áttekinteni a művészek, műhelyek gazdag történetet. Mai viszonyunkat a kerámiához a szocializmus kultúrpolitikája árnyékolja be. A 60-as évek elején az állam újradefiniálta a művészet társadalmi szerepét, amelyet egyre inkább a közművelődést és a közízlést formáló, a szocializációt segítő eszköznek tartott.[4] A korszerű vizuális kultúra részének tekintették a köztéri műveket, az épületeken megjelenő murális alkotásokat (ún. kétezrelékes rendelet[5]), és kísérleteket tettek a ruházkodás és a lakberendezés[6] modernizálására is. A szilikát műfajok szempontjából a köztéri művek, illetve a lakberendezés egyaránt fontos terep volt, ami mások mellett Gorka Géza, Gorka Lívia, Schrammel Imre munkásságra révén európai színvonalú volt. A nevelési cél[7] igyekezett a modern formanyelvet elfogadtatni, de a közönség nem volt befogadó a modern formatervezésre, sajnos több generáció számára a kerámia összekapcsolódott a giccs mellett a sokak által utált szocmodernnel.
A kiállításon látott fiatal alkotók műveikkel a kereskedelemben is jelen vannak, a legszélesebbre tágítják a kortárs kerámia kereteit. Közös pontjuk a látvány és funkció játékos párbeszéde, ami hangsúlyozza a kerámia természetes szépségét. Amint a nemzetközi szcénában az utóbbi években megindult a szilikát alapú művek felfutása,[8] remélhetőleg a hazai kiállítási és piaci szcénában is megjelennek az aktuális reflexiók. Úgy tűnik, egyre határozottabban van jelen több fiatal alkotó, akiknek kezében kihívó és avantgárd lesz a több ezer éves médium.
Fotók: Török Aliz
[1] Wehner Tibor: Bevezető gondolatok. in. Nemzetközi Kerámia Stúdió, Kecskemét 1977-2002. szerk. Wehner Tibor. Kecskemét. Nemzetközi Kerámia Stúdió, 2003. 7-8. o.
[2] Kneaded Knowledge. The Language of Ceramics. Kunsthaus Graz, Universalmuseum Johanneum. kiállítási katalógus, 2016. p. 16.
[3] Feel more. Amy Sherlock interjúja Betty Woodmannel. in: Frieze. Contemporary Art and Culture, 2016/177. p. 124-129.
[4] A Művészet c. lapban rendszeresen jelentek meg cikkek a közízlés általános fejlesztéséről. Például: Xantus Gyula: Társadalmi igény és esztétikai nevelés. Művészet. 1961. 11. sz. És: Domonkos Imre: Az „Esztétikai Év”-ről. Művészet, 1964. 9. sz. 3–4. o.
[5] A művészeti beruházásokat ösztönző, ún. kétezrelékes rendelet alapján a szocialista realista városépítészeti elvek szerint látták el szobrászati díszítéssel az új lakó-, közösségi és ipari épületeket, a Lektorátus központi beruházási keretéből és kontrollja alatt, a 80-as évekig.
[6] Pl. az óbudai kísérleti lakótelephez kapcsolódó ún. Országos Lakásbútor Tervpályázat, 1959. január. Lásd: „Jól lakni. Arc’ építészeti folyóirat (6). Budapest, Terc, 2001. április.
[7] Révész Zsuzsa cikkében úgy látta, hogy a közönség számára könnyen befogadható a kispolgári giccs, ezzel ellentétben nem tudják értékelni modern formaképzés egyszerűségét. ld: Néhány szó az iparművészeti giccs ismérveiről. in: Művészet, 1960/5, 10-11.
[8] Áttörő kiállítás volt a témában a Body & Soul. New International Ceramics a Museum of Arts and Design-ban, és a Whitney Biennálé anyag 2014-ben (mindkettő New York), majd ezt követték az Art Basel és Frieze London művészeti vásárok.
A cikk lejjebb folytatódik.