„…valahogy úgy kell elképzelni, mint egy organikus, folyamatosan növő valamit.”
A Telep galéria falait mintha újra tapétázták volna. Ám ezúttal épphogy nem a képeket kiemelő semleges háttér dominanciája jegyében tették mindezt, hanem a művek maguk borítják be a falakat. Az utcákról a galériába került plakátok, szórólapok, flyerek és fényképek között kézzel rajzolt labirintus és apró belógatott füzetszerű nyomtatványok vezetik végig a látogatókat a hazai street-art szcéna egyik legismertebb alkotócsoportjának elmúlt tízévnyi, gazdag termésén. A Chimera-Project szervezésében megrendezett jubileumi retrospektív kiállítás kapcsán az 1000% csoport tagjait – Füredi Tamás, Orosz Richárd [aka. Torzmerev], Stark Attila, Szabó Balázs és Vörös Krisztián (és sokan mások) – kérdeztem munkamódszereikről, múltról, jelenről és jövőről.
Mindannyian egyetemet végzett, képzett művészek vagytok. Munkáitok során a grafika – egyedi és sokszorosított, autonóm és alkalmazott, manuális és számítógépes formáinak – teljes eszköztárát használjátok. Milyen mozzanatok fordították érdeklődéseteket a street-art felé? Volt-e különösebb motivációja (aktivizmus, elköteleződés) annak, hogy ezt a műfajt választottátok?
Füredi Tamás: Ez a műfaj pont olyan megjelenés volt szerintem nekünk, mint akár a számítógépes, akár az autonóm és alkalmazott grafika, csak máshogy, máshol jelent meg, az érdeklődési körünk részeként. A street-art csakis az utcára készül és épp úgy illegális, ahogy a graffiti. Mi az ezekből a stílusokból táplálkozó közös élményfestés, a legális, megrendelésekre készült alkotások felé fordultunk. Nem választottuk, csak ez volt a legkézenfekvőbb módja, hogy együtt csináljunk festéseket. És persze ehhez hozzátartozott a tavaszi jó idő és a nyár is.
Orosz Richárd: Nálam volt valamiféle társadalmi elhivatottság, vonatkozott is ide a jelszó/felkiáltás: torz és merev. Fontos volt az új szócső, egy nálunk addig nem létező platform megnyitása, a matrica és plakát, mint eszköz felfedezése és terjesztése, egy felhívás a véleménynyilvánításra, arra hogy mindenki csinálja meg a saját matricáját. Nagy sikerrel ment, és egy négyzetcentiméter hely nem maradt szabadon a jelzőtáblákon, a villamoson, vagy a villanypóznákon. Aztán kicsit elfáradt a dolog és mint minden csatornát, ezt is ellepte a reklám és mára más szinte nem is maradt belőle.
10 éve dolgoztok együtt, közösen festitek a murálokat, a köztéri munkákat, de előfordult már, hogy egy-egy táblaképet is együtt készítettetek. A kiállításon látható anyagokból, illetve a rólatok készült videókból úgy tűnik, hogy a privát és művészi életetek aspektusai sokszor összemosódnak. Miként képzeljük el – egy jól működő – kollektíva munkamódszereit?
Szabó Balázs: Attól függetlenül, hogy sokszor dolgozunk együtt, mindenkinek megvan a saját, felismerhető képnyelve, világa, témái. A közös munka mérettől is függ szerintem, egy nagyobb falfelületen könnyebb osztozni. A közös munkánál nem (mindig) határozzuk meg a pontos végeredményt, csak nagy vonalakban, és nem szólunk bele egymás dolgába. A tervezést, ötletelést közösen végezzük. Egy közösen festett improvizatív munkánál nem vesszük rossz néven, ha valaki belerajzol a másik munkájába. Kedveljük egymás melóit és – többnyire – elfogadjuk egymás különcségeit. Nem végzünk mindig minden munkát együtt mind az öten, és szerintem ettől marad meg a dolog frissessége.
Vörös Krisztián: Kevés falnál voltam jelen aktívan, de valahogy úgy kell elképzelni, mint egy organikus, folyamatosan növő valamit. Van, hogy néha nincs respekt és átfedődik egy rész. De javul, épül, amíg már nincs hova tovább.
Az olyan ismert street-art, graffiti alkotók, mint Keith Haring, Jean-Michel Basquiat, Banksy vagy BLU hatása mellett, munkáitokban felfedezhető például a pécsi születésű Victor Vasarely rátok gyakorolt hatása is. Milyen alkotókra figyeltek, kiknek követitek a munkásságát, kire tekintetek előképként?
Szabó Balázs: Talán kevésbé az általad említett alkotók, mint inkább Kippenberger, Baselitz, Baseman, Mariscal, Steadman, Tót, Tápies, Twombly, Ware, Woodring vagy Crumb voltak hatással a csapatra.
Füredi Tamás: Még fiatal koromban tetszett Vasarely munkája, készítettem is egy másolatot a szobám falára, de szerintem sincs hatással a munkáinkra. Engem főként Carson, Edfella, Capcrew munkái inspiráltak. Szabályos és szabálytalan vonalakat, színeket, foltokat, betűket kedvelünk.
Orosz Richárd: Amikor elkezdtük, Banksy még egyáltalán nem volt ismert, Blu pedig szintén csak az utóbbi pár évben híresült el a videóival. Számomra a gördeszkás utcai életstílus és grafikai világ, Shepard Fairey ”90-es és korai 2000-es munkái, a holland Jeroen Jongeleen aka Influenza, a Betamaxx, Erosie, Space3 voltak akik inspiráltak a street-art tevékenységekben. Természetes, hogy figyelemmel kísérjük sok mindenki munkásságát, a mai kép- és videó-megosztó világban nehéz is lenne ezt kikerülni. Mostanában inkább régi meg underground képregényt fogyasztok, – pl.: McCay, Herriman, Griffith, Burns, Crumb, Ware, Clowes, Panter, Musturi – amikkel nálunk sajnos senki sem foglalkozik, így boltból egyáltalán nem lehet beszerezni.
Sok olyan graffiti művész van, aki soha nem árulja el valódi nevét, nem fedi fel kilétét. Titeket nem ez a hozzáállás jellemez, felvállaljátok a valódi neveiteket. Volt már például ebből fakadó összetűzésetek az 1000%-os projektjeitek során?
Füredi Tamás: Ha van ennek jelentősége, mi is használtunk korábban fantázianeveket, de inkább csak az egyszerűsége, a humora, a graffitiből átvett névtelensége miatt. Aztán miután egyre többet dolgoztunk megrendelésre, részt vettünk pályázatokon, kiállításokon, akkor már használtuk a teljes nevünket is.
Vörös Krisztián: Az hogy használjuk a fedőnevünket vagy sem, itthon irreleváns. A magyar néplélek szereti nevén nevezni a gyereket. Egyetlen pályázatot sem lehet leadni úgy, hogy KL7 és ZUZ01.
Orosz Richárd: A fantázianevek vagy sokszor csak jelszavak, felhívások jól csengenek, könnyen megjegyezhetők, vagy mert éppen angolul vannak, szélesebb körben érthetők. Kezdőként nemcsak jó móka, de hasznos dolog is választani egyet. Aztán ha már össze lehet vagy szabad kötni valódi kilétünkkel, nem valószínű, hogy nagy hátrány. És meglátásom szerint egyre többen meg is teszik. Részünkről sohasem volt ebből gond, viszonylag régóta arccal vállaljuk tevékenységünket.
Szabó Balázs: Az, hogy egy graffiti művész nem fedi fel kilétét, az illegalitás okán is történik, szerintem mi nem végeztünk olyan nagy mértékű rongálást, mint egy klasszikus graffiti művész.
Régóta tart az a tendencia, hogy a street-art, post-graffiti munkák nem csak a köztereken tűnnek fel, hanem a galériákba kerülnek. Hol látjátok szívesebben a munkáitokat, a white cube falai között vagy az utcán?
Füredi Tamás: Az, hogy sok graffiti bekerül a galériákba talán azért is lehet, mert sok ember már évtizedek óta elfogadta, hogy a falra festés, vagy a spray-el vagy bármilyen más technikával hagyományos betűkompozíció fújása is lehet művészet. Sajnos minden falra festést graffitiként neveznek, pedig csak a felület más. Ha az utcán, vagy egy galériában szembejön egy rajz, vagy bármilyen felirat, ami tetszik, akkor az örömet okoz. A kültér névtelen a nem ismerősöknek, a beltér nevesített a nem ismerősöknek is.
Orosz Richárd: Szeretünk dolgozni kint és bent is, bár szerintem mindannyian jobban örülünk a köztéri lehetőségnek. Annak, hogy ott válogatás nélkül, váratlanul konfrontálódik munkánkkal a néző, míg egy galériába csak az avatott közönség jár.
Vörös Krisztián: Szeretnék többet az utcán megjelenni…
A „10’000% – since 2002” című jubileumi kiállításotokat a Chimera PopUp szervezte és Patrick Urwyler volt a kurátora. Milyennek találtátok a közös munkát egy kurátorral?
Orosz Richárd: Svájci illetősége révén munkáját tekintve precíz és akkurátus, ami minket tekintve nagy segítség volt. Ettől a virtustól mi jóval szétszórtabbak vagyunk, de hagyott minket dolgozni a saját tempónkban.
Szabó Balázs: A kurátorok szabad kezet szoktak adni a munkákban, konkrétan Patrickkal és Mittich Bogival is jó együtt dolgozni, mert érdeklődők és aktívak. Jót tesz a csapat munkájának, ha van egy külső személy, aki kézben tartja a projektet.
Mit gondoltok 2022-re is lesz majd ennyi közös munka, amire visszatekinthettek?
Vörös Krisztián: Ki tudja?
Szabó Balázs: Én bízom benne, hogy lesz sok. Vannak még közös tervek.
Orosz Richárd: Reménykedem a még több külföldi lehetőségben, ami a Chimera Projektet tekintve most nem is oly elképzelhetetlen…
Füredi Tamás: Csak akkor már szakállunk lesz kender…
Köszönöm és további jó munkát Nektek!