— Az
elmúlt években vette fel az egyetem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nevet, és
2006-ban Kopek Gábor urat bízták meg a rektori tisztség betöltésére. Milyen
változások történtek a név és arculatváltás, illetve az Ön rektori kinevezése
óta?
Az
egyetem nevének a megváltoztatása egy átgondolt folyamat következménye volt. Az
elmúlt időszak alapján azt tudom mondani, hogy a névváltoztatás mindenképpen
egy fontos esemény az egyetem életében, és fontos hogy megtörtént. A névváltoztatás
felmerülésének oka az volt, hogy a fogalomkört, amit a Magyar Iparművészeti
Egyetem név képviselt megpróbáljuk kibővíteni és ennek a fogalomnak a
kirekesztő voltát megszüntetni. Az egyetem 130 éves történelme során nagyon sokat
változott és bizonyos értelemben az egyetem szakmai felülete strukturálódott át.
Könnyen belátható, hogy a sok-sok évtizeden át használt név, nem biztos, hogy
le tudná fedni azt a tevékenységi kört, ami erre az egyetemre igaz és jellemző.
Természetesen azt is mérlegeltük, hogy a hagyományoknak komoly szerepe van,
mégis az a döntés született, hogy a mai, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elnevezéssel,
sokkal nagyobb a név és a tevékenység közötti áthallás.
A
Moholy-Nagy név kapcsán az egyetemünk perszonalizálva lett és nemzetközi
szinten is sokkal jobban beazonosíthatóvá vált. Az elmúlt két és fél, három
évben többször megtapasztaltam, hogy a nemzetközi porondon az új névvel komoly
helyzeteket lehet teremteni, előnyökkel jár és az egyetem jelenlétét sokkal
jobban biztosítja. Az eltelt időszak nemzetközi összefüggésben is pozitívnak
tekinthető, és a belföldi helyzet és az egyetem belső élete is integrálni tudta
ezt a változást.
Nem
könnyű nevet változatni. Nehéz egy új fogalommal elindulni a világba úgy, hogy
közben semmit ne tagadjunk meg abból, amit korábban csináltunk. Egy ilyen
típusú helyzetnek a bevezetése, a tudatos kezelése az arculatváltás, az arculatváltásból
következő kommunikációs feladatok komoly erőpróba elé állítják az embert, és általában
az egyetemnek minden résztvevőjét. Gondolok a hallgatói oldalra is, mert a hallgatónak
is meg kell találnia az érzelmi kapcsolatot, az identitást ahhoz az új
helyzethez, ami kialakult. Ezt az új fogalmat csak közösen tudjuk birtokba
venni, akkor működik jól, ha minden nappal még többen hiszünk benne, és még
többen szeretjük.
— 2007-ben
kezdte el az egyetem a bolognai rendszerhez való csatlakozást. Mennyire lehet
sikeresen az eddig öt éves képzéseket három éves alap- („Bachelor”, BA) és két
éves mesterképzésekre („Master”, MA) osztani? Azokra gondolok például, akik nem
folytatják a tanulmányaikat a mesterképzésen, és három év alatt kell
elsajátítaniuk a szakmai tudást öt év helyett.
Ha három
év után valaki nem tanul tovább, és azt gondolja, hogy ő befejezett tudással
rendelkezik, akkor ez egy önálló döntés következménye. Azt gondolom, ha
valakiben megvan az ambíció, megvan a képesség és a lehetőség, arra, hogy a
tudását tovább lendítse, egy más szintre emelje, annak ezt meg kell tenni.
Én az
osztott képzést azonban másképp közelítem meg, úgy gondolom, hogy a MOMÉ-n az osztott
képzés három önálló iskolát – egy BA iskolát, egy MA iskolát és egy doktori
iskolát (DLA/PhD) – kell, hogy jelentsen a jövőben. És ezeknek az iskoláknak az
identitása, önálló kell hogy legyen. A mesterképzés például nem egy automatikus
meghosszabbítása a BA iskolának. Ha valaki elvégzi a BA iskolát, és nem
próbálja meg az MA képzést, akkor szerintem egy nagy kalandtól vonja el magát. Aki
képességekkel és teljesítménnyel bírja, az a mesterképzést is meg fogja
próbálni. Mi nem azért döntöttünk a bolognai rendszer mellett, mert úgy
gondoljuk, hogy három év alatt lehet öt év programját megvalósítani. Az elmúlt
évtizedekben felgyorsult az idő és az ilyen helyzeteknek a struktúrákkal is
érdemes utánamenni. Ha például valaki három év alatt itt alapozza meg a tudását,
utána ebben az intézményben is tanulhat tovább, de jelentkezhet máshova, akár
külföldre is. Viszont a mobilitásban természetesen az is benne van, hogy
kívülről is megpróbálnak bekerülni hozzánk. Hosszútávon az egyetemnek az MA és a
doktori iskoláját kell erősítenie, mert messziről ezek az iskolák látszanak. Ez
nem lebecsülése a BA iskolának, hiszen az egy alaphelyzet, ami a jövőben sokkal
több helyen fog megvalósulni.
— Az
oktatóim azt szokták mondani, hogy elitképzésben részesülünk. Egyet ért-e ezzel
a kifejezessél, és Ön szerint mit takar az elitképzés fogalma?
Igen, én
ez ellen a kifejezés ellen egyáltalán nem tiltakozom. Azt gondolom, hogy a MOME
képzését elitképzésnek nevezhetjük, egyrészt azért, mert nem tömegképzésről van
szó. Már az is egy elitista helyzet, hogy többé-kevésbé, de legalább látásból
ismerjük egymást, belátjuk azokat a pályákat, amik itt az egyetemen belül
futnak. Ez is egyfajta egyedisége a képzésnek, amelybe beletartozik a
mester-növendék kapcsolat, az aránylag alacsony létszámú diákcsoportok, a
tanárok megismerhetősége. Részben ezt értem elit jelző alatt, és természetesen
azt is, hogy olyan típusú tevékenységeket folytatunk, amelyek ezt a fogalmat a
legjobb értelemben kiteljesítik.
Nagyon
fontos, hogy az elitképzést ne tévesszük össze az elzárkózással. Vagyis nem
arról van szó, hogy távolságtartók vagyunk, mert az nagy hiba és nagy tévedés
lenne. Az elit fogalma inkább úgy jelenik meg, mint egy vágyott és teljesítendő
minőség, és ezt a minőséget minden szegmensben, és nemcsak a hallgatók-oktatók
viszonyában, hanem például a park és az épületállomány viszonyában, vagy egyéb folyamatok
viszonyában is fontosnak tartjuk.
— Milyen
lehetőségeik vannak az itt végzett hallgatóknak az elhelyezkedésben?
Egy
ilyen típusú intézménynek feltétlenül törekednie kell arra, hogy hangadókat
képezzen. A hangadók pedig bármilyen furcsán hangzik, nem a munkaerőpiacra
képeződnek. Ha igen, és ha van ilyen lehetőség, annak nagyon örülünk, de igazából
a képzés jellege, struktúrája, mennyiségi arányai alapján a hangadókra
számítunk.
Természetesen
mindenki valahogy érvényesülni akar, életben akar maradni, tehát valamilyen
módon keresi a kapcsolatot az olyan helyzetekhez, ahol belátja majd az életét.
Ilyen értelemben fontos az a képesség, hogy valaki részt tudjon venni egy
csapatmunkában, kommunikálni tudjon, partneri kapcsolatot tudjon kialakítani,
és ide tartozik a tolerancia, a befogadó magatartás és azok a tulajdonságok,
amelyek alapján egy ilyen képzés utáni időszakban talpon lehet maradni.
Emellett
azt sem tartom rossz dolognak, ha egyfajta szellemi népvándorlás is történik, ha
valaki rövidebb-hosszabb időszakra egy más országban körülnézve próbálja magát megfogalmazni
és kiteljesíteni, majd az ott szerzett tapasztalatait, életvitelét visszahozza
Magyarországra. Az a kulturált társadalmaknak a sajátja, hogy létezik egyfajta
mozgás. Attól nem kell félni, ha valaki elmegy, hanem attól kell félni, ha
valaki elmenekül. Ha csak elmegy és továbbgondolja az életét és egy adott
pontban visszajön, abból csak épülhet, nyerhet mindenki.
— A
MOME LINE és a MOME STAGE miben tud segíteni a diákoknak?
Ezek a
kezdeményezések, melyekhez az ALUMNI rendszert is hozzákapcsolnám, abban tudnak
segíteni, és abban tudnak támogatók lenni, hogy csatlakozási pontokat tudnak
biztosítani volt, vagy jelenlegi hallgatóinknak. Ezeknek a kezdeményezéseknek a
célja az, hogy egyfajta vállalkozási felületet kínáljunk fel, és honosítsunk
meg, ami nem könnyű, hiszen ezt meg kell valósítani, el kell fogadtatni és
működtetni kell. Ez azt jelenti, hogy az egyetem által elért és megszerzett
megkereséseket és megrendeléseket megpróbáljuk befolyatni ezekbe a szervezeti
formákba és kisugározni az általunk belátható hallgatói felületbe. Ez egy
hihetetlenül izgalmas és jó kezdeményezés a kérdés csupán annyi, hogy
fenntartható és folytatható lesz-e? Maga a konstrukció átgondolt és európai
léptékkel mérve is nagyon előremutató.
Az
ALUMNI az egyetemi közegnek megfelelően, arról szól, hogy a volt hallgatókat
visszakapcsoljuk az egyetem hétköznapjaiba. Egy vad irányba menő világban az
ilyenfajta kezdeményezésnek nagyon pozitív következményei, utórezgései lehetnek.
Természetesen
az egyetem is profitálhat egy ilyen viszonyból, hiszen sok nagyon sikeres volt
hallgatónk van, akik tapasztalataik révén segítségére lehetnek az egyetem
fejlődésének.
— Utolsó
kérdésem az lenne, ha mint a MOME rektora kifogná azt a bizonyos aranyhalat és
lehetne három kívánsága, mit kívánna az egyetemnek?
Spontán
válaszolva elsőként azt kívánnám, hogy a gondolkodás frissessége folyamatosan
fenntartható legyen és fennmaradjon. Ez ugyan egy virtuális kívánság de úgy
gondolom, hogy mindent eldönt.
A
második az lenne, hogy az egyetem több évtizedes infrastrukturális problémáit
megoldhassam, amire konkrét elképzeléseim vannak, csupán az anyagi források
hiányoznak.
A
harmadik kívánságom pedig az lenne, hogy létrehozhassak olyan alapokat, ösztönző
alapítványokat, ösztöndíj-rendszereket, amelyek forrásaiból az idejáró és az itt
végzett hallgatókat lehetne nagyvonalúan támogatni és pályára állítani.
Köszönöm
a beszélgetést!
