Érzékeny pontot érint, bizonyos szempontból pedig kínos kérdést feszeget Barakonyi Szabolcs, amikor felteszi a fiatalabb és idősebb generációt egyaránt érintő, elgondolkodtató és sokszor cselekvésre késztető kérdést: Mért szebb itt a virág?
Játékosan metaforikus a kérdés, hiszen egy betű megváltoztatásával (virág/világ) új értelmet nyerhet, és az „itt” sincs konkretizálva, ám Barakonyi véletlenül sem provokál, csupán feltesz egy egyszerű, rövid kérdést, rögzíti a hosszú választ, és közben fényképeket készít snapshot jelleggel. A szereplők: ismert művészek, zenészek, művészeti közegben dolgozók; a helyszínek: metrók és autók, házak, lakások, életterek, hóbortos vagy családias fészkek. Párizsban. A helyszín lehetne persze, bárhol másutt. Nyugat-Európában. (Jelenleg, nem hivatalos adatok szerint több mint kétszázezer regisztrált magyar munkavállalójával London, Budapest után a második magyarok által leglakottabb város a világban; elvégre hozzászokhattunk már, hogy akár a múlt század során is, a jelentős magyar világsikereket többnyire az itthonról elszármazott – elűzött vagy elköltözött – magyarok érték el…)
A dolog relevanciája ezért a forgatókönyvekben, vagyis az élettörténetekben rejlik. Kilenc élet, kilenc forgatókönyv, kilenc történet arról, hogy miért és miképp választottak egy másik utat, hogyan vezetett útjuk Magyarországról a francia fővárosba és miért határoztak úgy, hogy életük java részét ott töltsék.
Barakonyi életekbe enged betekintést. Szociális érzékenysége éleslátásával párosulva reflexiót és önreflexiót vált ki, intim közelségbe engedi, mégis távol tartja a nézőt a munkaközben és szabadidőben egyaránt megörökített kilenc ember párizsi hétköznapjaitól. A tárlaton látható egy-egy nagyított portré, életkép szinte prológusnak tekinthető a polcokra helyezett kis füzetekhez, amelyekben a művészek őszintén és szókimondóan vallanak életükről, nehézségeikről, sikereikről, a döntéseik következményeiről, arról, hogy milyen magyarként élni külföldön és arról, hogy milyennek látják Magyarországot 1500 km távlatából.
A képsorozatok esetlegességük révén szólnak a jelenről, úgy, hogy közben bennük rejlik egy kicsi a múlt és egy kicsi a jövő időszeleteiből. Az elbeszélések, a történetek pedig magukkal ragadják az olvasókat, akik talán titkon el is játszanak egy lehetséges másik út gondolatával, miközben eldönthetik, hogy miből is van az a bizonyos kerítés.
Raiffeisen Galéria
2011. július 4. – 2011. augusztus 28.
A cikk lejjebb folytatódik.