Sallay Dániel
a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász hallgatójának első
önálló kiállítása nyílt meg március 3-án az egyetem Parthenon-fríz
Teremében. A kiállítás mindössze négy napig, március 7-éig látogatható.
A több mint háromszáz apró szobrocska padlóra helyezése már önmagában
egy gesztus. Gyere! Nézz meg közelebbről, de ahhoz, hogy megtekints,
meg kell hajolnod előttem – s a szobrok ezáltal olyan érzést keltenek,
mintha mozdulatlan élőlényeket vagy totemeket vizsgálnék. A letisztult
formájú, finoman kidolgozott tárgyak arra ösztökélnek, hogy megérintsem,
megsimogassam, kezembe vegyem őket, akár egy fészkéből kiesett apró
állatkát, de mivel nem tehetem, csak a szememmel tapogatom, mondhatni
falom végig mohón őket.
Az oszlopokba,
sorokba rendezett szobrokat egy pontból világították meg, így
egy részük erős fényt kap, egy részük önönmagánál nagyobb
árnyékot vet, egy részük pedig a homályba vész. A hosszú sorok
ismétlődést sugallnak, vissza-visszatérést, holott minden egyes
darab más és más. A naturalisztikus alkotások számos asszociációra
adnak lehetőséget, hol egy testrészt, hol hátára feküdt malackát,
hol a Willendorfi Vénusz modern másolatát láttatja velem, hol egy
lekerekedett tóparti kavicsforma révén a nyári éjszaka vízióját
élteti át velem. Részek és részletek forrtak, formálódtak itt harmonikus egésszé, ahol az egyszerű barna papírra fektetett
szobrok puritánságában rejlő szépség tesz tanúbizonyságot a
fiatal művész világról alkotott érzékenységéről és nyitottságáról.
Gellér Judit: Sallay Dániel első önálló kiállítása
Sallay Dániel
a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász hallgatójának első
önálló kiállítása nyílt meg március 3-án az egyetem Parthenon-fríz
Teremében. A kiállítás...