Fénykorukat élik a különböző internetes közösségi oldalak. A több
százmillió felhasználó az adatait és fényképeit, a privát ismeretségi
hálózatán túl, a nagyvilággal is megoszthatja – az alkotók pedig sokszor
inspirációs forrásként is tekintenek ezekre a fotó- és videómegosztó
közösségi rendszerekre. Károlyi György és Kádár Levente fotográfusok egy
archaikus, 19. századi fényképészeti eljárást ötvöztek az internetes
struktúrával. A két ifjú alkotó Phasebook.hu című kiállítása a hazai
fesztiválkultúrába enged betekintést, a közeljövőben azonos néven
létrejövő weboldaluk pedig a nemzetközi közösségi oldalak tömeges
elterjedésére reflektál majd.
Károlyi György és Kádár Levente a 2009-es Sziget fesztiválon kért fel különböző nemzetiségű és különböző zenei szubkultúrához tartozó fiatalokat arra, hogy modellt üljenek nagyformátumú kamerájuk előtt. A fényképek hagyományos technikával, üveglemezre készültek, a hosszú expozíciós idő pedig megkívánta, hogy a modellek pár másodpercig mozdulatlanul üljenek az objektív előtt. (A koncepció egyedülálló ugyan, ám az „archaikus” fotográfiai eljárás és az internetes technika ötvözésére már láthattunk példát a kortárs magyar fotográfiában, lásd Trembeczki Péter sópapíron előhívott webkamerás pillanatfelvételeit, a Salted Youtube Print sorozat fényképeit.) A szabadtéri tárlaton látható munkák, később egy internetes portálra is felkerülnek majd, a sorozattal azonos cím alatt. A „phasebook” rímelve az egyik legismertebb közösségi portál nevére (Facebook, ahol az Artportál is fenn van már!) a „fázis, szakasz” és a „könyv” szavakból áll össze, a projekt egyik célja pedig az lesz, hogy a képen szereplők információkat és újabb fényképeket tölthetnek majd fel a jelenlegihez. A különböző szubkultúrák képviselőinek fotóit és adatai – a közösségi portálhoz hasonlóan – így kulturális antropológiai és szociológiai vizsgálódásoknak is terepet nyújthat. A modellekről egyelőre – túl azon, hogy a fesztivál résztvevői voltak – csupán annyit tudhatunk, hogy mi a keresztnevük, hány évesek és mely országból érkeztek, azonban a kortárs zenei irányzatokban jártas nézők a modellek zenei ízlését is kitalálhatják. A két alkotó projektjének egyik célja az volt, hogy betekintést nyújtson a hazai fesztiválok közönségének világába. Károlyi György és Kádár Levente szubjektív szempontok szerint válogattak, a jellegzetes karaktereknek megfelelően, hol szemből, hol profilból készítették a fényképeket, az analóg technika választásával pedig egy olyan archaizáló hatást értek el, mely amellett, hogy analógiát muta Edward S. Curtis Észak-Amerikai indiánokról készített fényképeivel, akár a legendás Woodstock-fesztivált is felidézhetné.
Millenáris Park
2010. május 7. – 2010. június 6.
Gellér Judit: Üvegnegatívon a Sziget fesztivál
Fénykorukat élik a különböző internetes közösségi oldalak. A több
százmillió felhasználó az adatait és fényképeit, a privát ismeretségi
hálózatán túl, a nagyvilággal...