Utópia. Az „u” fosztóképző és a „toposz” hely szavak összekapcsolásával képzett görög kifejezés, szó szerinti fordítása: seholsincs ország.
Seholsincs ország
Az idegen szavak szótára szerint, egyfelől eszményinek elképzelt, de reális alapok híján megvalósíthatatlan társadalmi rendszert, másfelől megvalósíthatatlan elképzelést jelent. Yona Friedman, a magyar származású, ám hazánkban kevésbé ismert építész és teoretikus nevéhez kapcsolódva az építészet egyelőre utópisztikus dimenziója tárul elénk.
Az utópiákról beszéltünk a minap. Arról, hogy nincsenek vagy csak elvétve találkozunk velünk. Talán azért, mert jó ideje már Hollywood és a 3D álmodja helyettünk álmainkat, a marketing pedig gondoskodik róla, hogy elérhető közelségbe hozza mindazt, amire vágyunk. De mik is lennének a valódi igényeink és vágyaink, hogyan alakíthatnánk életünket, a minket körülvevő teret, legyen szó a lakásunkról, házunkról, a közvetlen környezetünkről, ha az a szabad akaraton múlna? Képzeljünk el egy olyan helyet, ahol nem kell vesződni, ha nagyobb a szekrény, mint az ajtó, ahol nem azon a két centin múlik minden! Képzeljünk el egy olyan helyet, ahol közösen tervezhetjük és építhetjük meg házainkat és közösségi tereinket a szomszédainkkal, kölcsönös egyetértésben!
Űrváros
Yona Friedman sokat vitatott elgondolásai és tervei alapvetően teoretikus és egyben utópisztikus elképzeléseken alapszanak. A Ville spatiale vagyis Űrváros, olyan – elképzelt – épületek együttese, melyek a meglévő városok, települések felett, vagy akár hidakon ívelnek át, azaz lebegnek a föld felett. A gondolat különlegessége azonban nem csak a felszín felettiségben rejlik, hanem abban is, hogy a házak maguk, a lakók igényeinek megfelelően do it yourself alapon működnek, vagyis könnyű szerkezetűek, falaik mozgathatók és ezáltal szabadon variálhatók a szükségleteknek megfelelően. A házak tehát teljesen mobilizáltak, nem csak a helyszín megválasztása, hanem maga a tér alakítása szempontjából is. Friedman tervei bár nem valósultak meg, képregényszerű vázlatai, makettjei és a mobilizált terekről szóló írásai mindenképp továbbgondolásra késztetők.
Erőss Nikolett és Somogyi Hajnalka vezetésével, egy urbanisztika iránt érdeklődő fiatal szakemberekből álló csoport kezeiben elő is kerültek a madzagok, kartonok, hungarocellek, ollók és sniccerek, hogy Friedman hatására megálmodják saját, lebegő városukat. A Trafó Galéria termében lehetőség nyílt egy szép új világ megépítésére: fekete zsineghálón függenek az alagutakon átjárható furcsa, absztrakt kis épületek, melyek megtekintését mozgatható és forgatható periszkópok segítik. Az egyetlen földön fekvő elem egy asztalka, melyen Budapest térképének egy részlete látható, a térképen lévő makettek pedig igény és kedv szerint mozgathatók – elgondolkodva a helyszín adottságain és az ott rejlő lehetőségeken.
A Yona Friedman munkásságának megismertetését, gondolatainak továbbépítését célul kitűző programsorozatnak csupán az első lépése a Mobil építészet – Budapesten kezdődött című tárlat illetve az azt megelőző workshop, melyeket október 26-án egy a KÉK által szervezett nemzetközi konferencia, majd egy életmű-kiállítás követ 2011 őszén a Ludwig Múzeumban.
Trafó Galéria
2010. szeptember 16. – 2010. október 31.