George Condo kiállítása – Skarstedt Fine Art Gallery, New York

George Condo dühösen alkotja szobrait csaknem két évtizede. Legutolsó fejei és mellszobrai a művész folyamatos dühén kívül szatírikusabb festményeinek bohókás gorombaságát és buja fizikalitását is sugározzák. Agyagból indulatosan megformálva, majd aranyszínű bronzba öntve a szobrok ragyognak, mint a kalózok rablott kincsei. A kiállítást a 18-dik század dekadenciájának hangulata lengi át – egy kevés Houdon, egy csipetnyi Goya, valamennyi Hogarth – amely nagyon is illik korunkhoz. A hatások között ott van Daumier, Picasso és Jeff Koons is. Condo polírozott kreaturái ugyanannak az elmegyógyintézetnek különböző osztályairól jönnek elő. A vérfertőzés deformálta arcok, megkettőzött szájak néha kubista jellegűek, máskor egyszerűen a művész lelki kegyetlenségét tükrözik. Össze nem illő szemek törött rugójú mentális óraműre utalnak, amelyet monumentális, a Madman (Őrült) címet viselő szobrával a művész nyíltan el is ismer. A szörnyűséges, agyagevő Walrus (Rozmár) szobra Condo festészetének egyik fő karakterét jeleníti meg három dimenzióban. Máshol az aszott nyakak, gyenge állak, lehetelenül lelógó állkapcsok George Booth képregényeit idézik. A francia bevásárlókocsi aranyló, Giacometti-szerű ketreccé válik, amelyben egy pap olyan erőssen feszül a rácsokhoz, hogy azok belenyomódnak ráncos arcába. Condo lesújtó véleményét az emberiségről valamelyest egyensúlyozza az, hogy a művész láthatóan örömét leli az agyaggal való munkában, az agyag képességében, hogy könnyűszerrel felvegye a vizionált formákat. Az aranyszíntől eltekintve ezek a felületek egy másik fajta, lakkozatlan igazságot is implikálnak. Fontos észrevennünk, hogy a szobrok háta ugyanolyan jól van megformálva, mint az elejük. Ez különösen a The Grinning Harlequin (A grimaszoló bohóc) című szobor félrecsúszott parókája esetében feltűnő.