George W. Bush 2001 és 2009 között volt az Egyesült Államok republikánus színekben megválasztott elnöke. Funkciójából az ország valaha volt második legnépszerűtlenebb vezetőjeként távozott, e tekintetben csak Nixon előzte meg. Politikája bizonyos kérdésekben, így a környezetvédelem ügyében még pártja egészénél is konzervatívabb volt, más témákban, így a kisebbségek kérdésében azonban megengedőbb álláspontot képviselt.
Az aktív politizálástól már visszavonult, de véleményének ma is sokszor hangot ad. S bár az amerikai ex-elnökök általában tartózkodni szoktak utódaik közvetlen bírálatától – különösképpen akkor, ha ugyanahhoz a párthoz tartoznak – Bush az utóbbi időkben több beszédében is bírálta Donald Trumpot, a Fehér Ház jelenlegi urát, többek között annak bevándorlási politikáját.
Visszavonulása után Bush gyorsan új elfoglaltságot talált magának: festeni kezdett. Az első években gondosan titkolta új hobbiját, s ez talán még ma sem lenne másként, ha 2013-ban egy később négy év börtönre ítélt hacker nem törte volna fel testvére, Dorothy Bush Koch e-mail fiókját s nem hozta volna nyilvánosságra a volt elnök néhány ott megtalált festményét. Ezt követően Bush már kilépett műveivel a nyilvánosság elé, hangsúlyozva, hogy bár évek óta heti rendszerességgel leckéket vesz egy Gail Norfleet nevű festőnőtől, továbbra is inkább amatőr, aki azonban igyekszik folyamatosan képezni magát. A rá legnagyobb hatással lévő mesterekként olyan ismert alkotókat nevezett meg, mint Lucian Freud, Wayne Thiebaud vagy Joaquín Sorolla. Tanára, Norfleet egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, Bush nem a legtehetségesebb, ám a legkitartóbb tanítványa.
Ha Bush nem lett volna az Egyesült Államok elnöke, ténykedésének ez az oldala aligha került volna az érdeklődés középpontjába, így azonban már több kiállításon és nem egy bestsellernek bizonyult könyv megjelentetésén van túl. Ez irányú munkásságát egyik kritikusa a „művészet eszközével történő vezeklésnek” tartja, tekintve, hogy az ex-elnök többnyire olyan témákat dolgoz fel, melyekben egykori politikusi működésének inkább negatív volt a megítélése. Mostani képeinek bírálói is többek között elnöki tevékenysége és a művek gondolatisága közötti ellentétet vetik szemére, s vegyes az elkészült alkotások színvonalának megítélése is. Jerry Saltz, az USA egyik legismertebb, Pulitzer-díjas műkritikusa például további munkára biztatta, sőt javasolta, hogy a Whitney Museum of American Art szervezzen festményeiből kisebb kiállítást – igaz, nem egyértelmű, mennyire gondolta ezt komolyan.
Bush általában nagy sorozatokban gondolkodik, melyeket befejezésük után kiállít, könyv alakban is megjelentet és a bevételt teljes egészében jótékony célokra fordítja. Főként portrékat fest, modelljeit állítása szerint kivétel nélkül személyesen is ismeri, ám a képek fotó alapján készülnek. Az első nagy, a dallasi George W. Bush Presidential Library and Museum-ban 2014-ben bemutatott sorozata, A vezetés művészete Putyintól Merkelig a világ azon vezető politikusainak a portréit festette meg, akikkel aktív elnöki évei alatt találkozott. Három évvel később ugyancsak Dallasban volt látható A bátorság portréi – a Főparancsnok tiszteleg Amerika harcosai előtt című sorozat, ami 66 háborús veteránt örökít meg – olyanokat, akik többek között a Bush számlájára írt háborúkban tűntek ki bátorságukkal és szereztek sokszor maradandó testi vagy lelki sérüléseket. A portrékból szerkesztett könyvben Bush valamennyi modelljének történetét is megírta; a kiadványból bestseller lett és jelentős összeggel gazdagította a George W. Bush Institute’s Military Service Initiative kasszáját. A projekt a háborús veteránoknak a polgári életbe történő visszailleszkedését segíti.
Hasonló modellt követ a legújabb, Egy a sok közül című sorozat is, ami bevándorlók portréját tartalmazza. Erről a volt elnök így ír Instagram-oldalán: „Megfestettem 43 bevándorló portréját és megírtam a történetüket. Örömmel jelentem be a portrékat tartalmazó könyv megjelenését és a @thebushcenter-en történő bemutatásukat, ami tisztelgés az új amerikaiak előtt, akik hozzájárultak országunk kulturális gazdagságához, gazdasági vitalitásához, vállalkozói szelleméhez és megújult patriotizmusához. Ahogy 2006-ban mondtam az Ovális Irodában (a mindenkori amerikai elnök dolgozószobájában a Fehér Házban – ap), Amerika egyidejűleg lehet törvénytisztelő és befogadó társadalom. Az előrendelhető és 2021. március 2-án megjelenő Egy a sok közül reményeim szerint segíteni fog azokra a pozitív hatásokra irányítani a közfigyelmet, amiket a bevándorlók gyakorolnak országunkra”.
Mit is lehet ehhez hozzátenni? Talán annyit: előbbre tartana a világ, ha minél több politikai vezető még hivatali ideje alatt jutna el ilyen felismerésekhez.
