Szépen gyülekezett a műkedvelő közönség a Belvedere 27. árverése előtt
szombat délután. A bazilika tere tele japán turistákkal, a galéria pedig
reménykedő közönséggel. Azt nem mondhatjuk, hogy sok izgalom
kínálkozott (a Szinyeit és egy kis Bortnyikot leszámítva), de mindenki
kíváncsi volt, hogy véget értek-e a válság utáni „szűk esztendők”.
Van egy jó hozadéka is a válság kényszerének: az aukciósházak visszatértek az emészthető méretű árverésekhez. A 150 körüli műtárgy-szám befogadhatóbb, mint a 200 fölötti tételszámok. Az indulás a Belvederénél jól sikerült, egy nálunk kevésbé ismert kárpátaljai művész, Erdélyi Béla képével. 220 ezerről rögtön 650 ezerre ment fel a licit. Ezt gyorsan követte két kijózanító, ajánlat nélküli mű (Vadász Endre és Neogrády Antal). A kisebb hullámvasút után az aukció szépen beállt a normál kerékvágásba. Jött egy szép kis Mednyánszky, olajjal kartonra festett, friss hangulatú tájkép. Nagyon szerényen, a kikiáltási áron, 320 ezerért cserélt gazdát. A válság előtti szép időkben ennek az árnak akár a duplája vagy még több is lehetett volna! Pár tétellel később Ferenczy Károly egy 1912-es olajfestménye szerepelt 3,4 millióért – szerény licittel 3,8 millióért ment el. Nagy izgalmat nem okozott sem a kép, sem a licit, pedig egy több helyen publikált, oeuvre-katalógusban jegyzett műről beszélünk. 10. tételként Emőd Aurél szép, színes, világos tónusú képére nem volt érdeklődő 220 ezerért, pedig a hasonló méretű Emőd-képek legalább 100 ezerrel többet szoktak elérni. (Az aukció végén egy külföldi úr szeme akadt meg rajta és gyakorlatilag bagóért, a kikiáltási áron elvitte a művet.) Jött egy szerény Rippl-Rónai, egy 1905-ös, fiumei pasztell – 950 ezerért cserélt gazdát. Hol vannak azok a szép idők, amikor a hasonló Rippl-Rónaikért milliós, sőt 10 milliós nagyságrendben versengtek! (Csendben azért jegyezzük meg, az sem volt egészen normális világ.) 15. tételként egy Iványi-Grünwaldra 550 ezerért semmi érdeklődés. Pedig Iványi művei is átlagosan éppen háromszor ennyiért keltek el még pár éve. Említésre érdemes Bene Géza 1933-as Lány portréja, egy nagyon elegánsan megfestett, tempera karton. Fel is ment az ára 750 ezerről 900 ezerre. Ezt követően meglepő volt, hogy Bálint Endre kis kollázsai nem kaptak bizalmat, pedig nevetséges árról indultak. Nem járt jobban Ország Lili sem: 1972-es, olaj farostja nem kellett 550 ezerért senkinek.
Hogy ne csak a szokásos sztárokat emeljem ki, figyelemre méltó téli tájképet hoztak a rendezők Katona Nándortól. Az ára szerény volt, hiszen 120 ezerről indult, de legalább elkelt 160 ezerért. Egy másik nem túl ismert művésztől, Andaházy Kasnya Bélától a 83. tételként indult egy erős, karakteres, kartonra festett olajkép. A Nap és árnyék című 1912-es falusi részlet – hihetetlenül szép, élő színeivel és nagyon plasztikus, fény-árnyékhatásaival – megérte a 400 ezret. Meglepetésre Réth Alfréd korai, 1905-ös Magányos fája 750 ezerért nem kellett senkinek. Csók István Pasziánsz című, 1930-as olajképe egy kicsit megmozgatta a közönséget, hiszen az 1,4 milliós kikiáltási árról felment a licit 2,4 millióig. Ez nagyjából a helyén is volt. Említésre méltó, hogy a rajzok és grafikák nem nagyon hozták lázba a vásárlókat. Még Gulácsy finom kis tusrajza is csak a kikiáltási áron, 160 ezerért cserélt gazdát. Korábban ehhez hasonló munkák akár a 400 ezres értékeket is elérték. Volt azonban egy közismert Tihanyi Lajos-tusrajz, amely egészen tisztességes szintet ért el, 2,2 milliós kalapácsárával. (Egy 1909-es, közepes méretű rajz, amely számtalan kiállításon, könyvben szerepelt már, tehát érthető az 1 milliós licitharc.) Az aukciókon szokásos Kádárok, Scheiberek, meg még egy sereg megszokott művész következett, de igazából mindenki a Szinyei Rokokóra várt. A kép beharangozása jól sikerült, nagy volt a várakozás. A vételi megbízások miatt a 38 millió helyett már eleve 46 millióról indult a mű – és 50 milliónál koppant Forró Tamás kalapácsa. Szép volt, megvolt, elvitte az aukciót, de valahogy Szinyeit azért másért szeretjük. Nagyszerű zsáner persze, nincs ezzel semmi hiba, szívesen nézegetném én is a falamon. De mégis csak ott bujkál bennem a kisördög, hogy az oldottabb képei (Majális, Lila ruhás nő) azért egy klasszissal jobbak. Ott valahogy más izgatta a művészt, sokkal korszerűbb gondolatok – pedig 10 évvel korábbi művekről beszélünk! Az aukció utolsó harmadában figyelemre méltó volt még Csernus 4,8 millióig felkúszó 1990-es Aktja, egy kis Barcsay és az aukciót záró kép, Bortnyik Sándor Figura házak között című, 1920-ra datált festménye, 4,4 milliós árával.
Össz kikiáltási érték: 129 120 000 Ft
Össz kalapács ár: 121 250 000 Ft
Az aukcióra vitt 158 műből, 65-re nem volt ajánlat.
Az aukción az átlagos licit 119% volt, ami a magyar 160-180%-os átlagtól messze elmarad, azonban ha a 2009-es válság évet nézzük akkor egyáltalán nem meglepő és kirívó.
(Nem hivatalos végeredmény, csak tájékoztató jellegű)