Szellemvárosra hasonlít ezekben a napokban a National Mall Washington szívében – az a nemzeti park-státuszt élvező terület, ahol az amerikai főváros történelmi épületeinek, emlékműveinek és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű múzeumainak zöme található. A nemzeti parkot évente mintegy 25 millióan keresik fel, a múzeumok némelyike, így a National Air and Space Museum, a National Museum of Natural History és a National Gallery of Art egyenként évi 5-7 millió látogatóval a világ legfrekventáltabb kiállítóhelyei közé tartozik. A mostani kihaltság oka a közel 3 hete tartó részleges kormányzati leállás, a Government Shutdown. Az előzmények: a képviselőház és Donald Trump elnök között patthelyzet alakult ki a 2019-es költségvetést illetően, miután az elnök ragaszkodott ahhoz, hogy 5 milliárd dollárt szánjanak az USA és Mexikó határán egy, az illegális bevándorlást megakadályozni hivatott fal építésére, ami egyik fő választási ígérete volt. A képviselőház ebbe nem ment bele – és most már valószínűleg még kevésbé fog, mert a január 3-án összeült új képviselőházban a demokraták vannak többségben. Elfogadott költségvetés híján viszont az állami intézmények – a nélkülözhetetlen feladatokat ellátók kivételével – leálltak, dolgozóikat fizetés nélküli szabadságra küldték. A helyzet nem példa nélküli az USA történetében, de időtartama már most, a leállás harmadik hetében a leghosszabbak közé tartozik, s egyelőre nemigen látszik fény az alagút végén, miután Trump bejelentette, hogy ha kell, hónapokig vagy akár évekig is kitart és végszükség esetén inkább rendkívüli állapotot hirdet.
Az adott helyzetben tulajdonképpen szerencse, hogy a kulturális intézmények zömét nem közpénzből és főleg nem központi költségvetési forrásból finanszírozzák, ezért a leállás által érintett kör viszonylag szűk – de annál illusztrisabb. Ide tartozik mindenekelőtt a művészeti projektek, kezdeményezések, és főként a helyi intézmények életben tartásában fontos szerepet játszó nemzeti művészeti alap, a National Endowment for the Arts (NEA). Trump ezt valószínűleg nem nagyon bánja, hiszen a NEA kezdettől szálka a szemében és sohasem titkolta, hogy legszívesebben megszüntetné – erre tett is már kísérletet. A NEA leállása ugyanakkor számos projekt számára a lélegeztető készülékről való lekapcsolást jelenti. A központi költségvetésből finanszírozott nemzeti levéltárat és a nagy múzeumokat persze nem létükben fenyegeti a leállás, de kincseik átmenetileg hozzáférhetetlenné váltak a nagyközönség számára. A fő „áldozat” a Smithsonian Institution, a világ legnagyobb múzeumi, művészeti képzési és kutatási komplexuma, amihez többek között 19 múzeum, 9 kutatóintézet és a washingtoni állatkert tartozik. A Smithsonian múzeumainak egy része, így a már említett National Air and Space Museum, a National Museum of Natural History nem művészeti profilú, de a Hirshhorn Museum and Sculpture Garden és a National Portrait Gallery a legfontosabb művészeti múzeumok közé tartozik és nagyon sok amerikai számára ezeken az intézményeken keresztül vezet az út a múzeumok világába. Utóbbi galéria látogatottsága egyébként ugrásszerűen megnőtt azóta, mióta a volt elnökök arcképcsarnokában – mint ahogy arról beszámoltunk – tavaly februárban elhelyezték Barack és Michelle Obama portréját. Az évi több mint 5 millió látogatót fogadó National Gallery of Art nem tartozik a Smithsonian ernyője alá és tartalékait mozgósítva egy-két nappal tovább maradt nyitva, de időközben szintén bezárt már. A shutdown néhány New York-i múzeumot, így a Cooper Hewitt Smithsonian Design Museumot is érinti. Naponta tehát sok ezer, vagy akár több tízezer ember találja magát zárt kapuk előtt, de ahogy néhány szakember, így Daniel Sallick, a Hirshhorn Museum elnöke megjegyzi, mint minden rosszban, ebben is van valami jó: segít tudatosítani az emberekben, milyen érték a nemzeti és az egyetemes kulturális örökséghez való hozzáférés, s milyen gyorsan fájó tud lenni annak hiánya. Sallick szenvedélyes felhívást is intézett mindkét párt politikusaihoz, hogy cselekedjenek felelősségük tudatában és tegyenek meg mindent azért, hogy a múzeumok mindig nyitva tarthassanak és betölthessék missziójukat, bővíthessék a művészettel való találkozáson keresztül a legkülönbözőbb társadalmi hátterű és politikai felfogású emberek látókörét.
Van, aki a maga módján segít: Phyllis Tuchman New York-i műkritikus például az Instagramon indított egy projektet, melynek keretében a shutdown ideje alatt naponta feltölt egyet a jelenleg hozzáférhetetlen műalkotások közül. A sort Manet: Az öreg zenész című festményével kezdte, majd többek között Gauguin, Matisse, Vermeer következett a National Gallery gyűjteményéből.
A nem állami fenntartású washingtoni múzeumok egyfelől profitálnak a „konkurencia” kieséséből, másfelől szolidárisnak is mutatkoznak a bezárt intézményekkel. A Phillips Collection például, ahol a legutóbbi, 2013-as shutdown idején a szokásosnál kétszer több látogató fordult meg, ingyenes belépést biztosít az állami intézmények kényszerszabadságon lévő dolgozóinak.
Különösen nehéz helyzetben vannak azok a művészek, akiknek időszaki kiállításai váltak elérhetetlenné – és lehet, hogy tárlataik korábban fejeződnek be, mint ahogy a múzeumok újra megnyitják kapuikat. A Hirshhorn Museumban többek között éppen egy Kanadában élő mexikói művésznek, Rafael Lozano-Hemmernek van a múzeum egész második emeletét betöltő, rendkívüli érdeklődést kiváltott kiállítása, ami a látogatók saját biometrikus adataira építi kinetikus és audiovizuális kísérleteit. „Mint mexikóinak, számomra ironikus, hogy a shutdown-nak éppen az az oka, hogy Trump ragaszkodik egy szükségtelen falhoz a határon. Remélem, hogy a leállásnak hamarosan vége lesz. Az én kiállításom nem falakat, hanem épp ellenkezőleg, hidakat épít országaink között.”
Megszólalt az ír-amerikai festő Sean Scully is, akinek ugyancsak a Hirshhornban látható, pontosabban lenne látható a kiállítása, ami lehet, hogy már nem is nyit meg újra, tekintve, hogy csak február 3-ig tart. „A Hirshhorn állami múzeum, a leállás után nem tehetett mást, minthogy bezárt. A nagyobb kérdés az, hogy miért ilyen a kormányunk? És mit művel ez a kormány Amerika méltóságával?” – teszi fel Scully a kérdést.
Nem hagyta szó nélkül a történteket a munkáival társadalmi, politikai kérdésekben rendszeresen állást foglaló ismert amerikai fotóművész, Dawoud Bey sem, akinek a National Gallery of Art-ban (lenne) látható legújabb szóló show-ja. „Nagyon szerencsétlen dolog, hogy ez a kormány, amelyik már eddig is oly sokak életében végzett nagy pusztítást, most bezárásra kényszerítette nemzetünk nagy múzeumait, megtagadva a hozzáférést az ott kiállított értékekhez és érzéketlenül megfosztva bérüktől mindazokat, akik a kiállított értékeket gondozzák. A kultúrához való hozzáférés alapjog, és úgy tűnik, az elnök ezt a jogot is semmibe veszi. Szégyenletes…” – üzente galériáján keresztül.
A National Gallery bezárása egy másik neves fotós, a 13 éve elhunyt Gordon Parks kiállítását is érzékenyen érinti. Ennek kapcsán az életművét gondozó alapítvány igazgatója, Peter W. Kunhardt szólalt meg, kifejezve szolidaritását a hozzáférhetetlenné vált kiállításokon szereplő művészekkel és hangsúlyozva annak szükségességét, hogy „a művészek hangját sohase némítsák el”.
Hogy mit hoznak a következő hetek, egyelőre nehéz megjósolni; Trump a legutóbbi, igen gyorsan félbeszakadt tárgyalásokon is hajthatatlannak mutatkozott. A múzeumok aligha tehetnek egyebet, mint kivárják a shutdown végét. Néhány kiállítás esetében az jelenthet megoldást – ilyenre a múltban már volt egy-két példa – ha magánalapítványok, mecénások átmenetileg magukra vállalják nyitva tartásuk költségeit.
