A Tranzit.cz, azaz a bécsi Erste Stiftung által támogatott, közép-európai Tranzit hálózat prágai részlegének gondozásában került megrendezésre az új prágai képzőművészeti biennále, a Matter of Art első kiadása. A kurátorpáros, Vít Havránek és Tereza Stejskalová hatalmas ívű koncepcióval állt elő, ami érthető, hiszen nem csak az ez évi események, hanem egy újonnan alapított intézmény programtervét adják. A koncepció röviden úgy foglalható össze: az osztály, faji és nemi különbségek megközelítése a globális világtörténelmi térben értelmezett szocialista és poszt-szocialista közép- és kelet-európai régió kulturális reflexióin keresztül. A több törésvonal mentén polarizált társadalomban a biennále célkitűzése a folyamatosan alakuló „mi” és „ők” közti kapcsolatteremtés, amely a szükségletek kommunikálását, empátia generálását és a törődés hatásos módjainak kifejlesztését jelenti. A kontextusnak megfelelően a kurátorok egész pontos definícióval álltak elő a Matter of Art-tal, azaz (alig lefordítható szójátékról van szó) leginkább a művészet dolgával kapcsolatban: tulajdonképpen az Erlebnis, tehát a szubjektív benyomások alapján kialakult élmény Erfahrunggá, azaz kicserélhető, átadható tapasztalattá való konvertálása a kölcsönös megértés és a közeledés érdekében. Még akkor is, ha az ismeretlent fizikailag és/vagy mentálisan közel engedni magunkhoz mindig kihívást jelent. Némileg abszurd módon a szervezőmunka ideje alatt kitört COVID-19 járványnak köszönhetően erősebb jelentést és nagyobb aktualitást is nyert a „közelségek” ambivalenciája.
A már így is terjedelmes témához kapcsolódnak továbbá a ma szinte szokványos „kritikai” kulcsszavak, mint például neoliberális kapitalizmus illetve anti-kapitalizmus, nem-növekedés, feminizmus, poszt- és dekolonizáció, kizsákmányolás, LMBTQ, társadalmi elismerés, kisebbségek és többségek, hatalom, reproduktív- és szex munka, non-binaritás, kulturális kánon, etc. A bevezetőszöveget böngészve a sok ideától, elfogja az embert a szédülés – és ezt így hogy? –, ami azonban a belépést követő első 14 perc 30 másodpercben múlik el.
Alžběta Bačíková Lavish Issues (Pazar problémák) című videómunkájának két főszereplője, az észveszejtően karizmatikus politológus és emberi jogi roma aktivista Edita Stejskalová és az Adolf Loos tervezte prágai Müller-villa kerül dialógusba. A kamera körüljárja az erődszerű épületet, a zárt utcafronti homlokzatot, majd a kert felé néző hatalmas teraszt. A minimalista eleganciával kiöltözött Stejskalovát követve, alternatív védőfelszerelés felöltése után belépünk a házba. Stejskalova mereven áll a szalon rekamiéi közt. Divatos, emancipált, roma, non-bináris közéleti személyt látunk; külsejével (de)konstruál, alapállásával distanciát képez, megszólalásával hidat épít.
Gyermekkoráról tereket felidézve beszél: zsúfolt, hangos panel, a privátszféra tökéletes hiánya. Bačíková kamerája közben a beszélőről míves széklábak és drága bársonyos felületekre siklik a lakás méretű csöndes térben, amelyet erődszerű falak védenek a kívülről érkező bármilyen kellemetlen hatással szemben. Az idegenkedő jelenlét, a tér, a kép és a szöveg öt perc alatt többet mond el a cseh (vagy bármely más) társadalom szegregációjáról, a társadalom peremén rekedt csoportok kulturális, szociális és gazdasági determináltságról és a nehezen átívelhető szakadékokról, mint könyvtárnyi szakirodalom. Stejskalova a moralizálást két oldalról is elítélve folytatja: a hatalmasokét direkt módon, szóban ítéli el, az elnyomottakét implicit módon, tettel, a moralizálás megtagadásával. Egy csoport nevében kér szót, helyet az asztalnál a társadalmi párbeszédben. A villa ma közkincs, állami kulturális tér, a kánon része. A panel nem.
Bačíková nem csak magasra teszi a lécet, sokrétegű munkája kinyitja a látogató elméjét is. A történelmi távlat nemcsak az ő munkáiban jelenik meg, hanem az alapvető kurátori koncepciónak is része. A szekciószövegek óvatosan bánnak az az identitás-politikai jelszavakkal, sőt kerülik azokat, a baloldali elköteleződést klasszikusabb marxista állásponttal érvényesítik, a hangsúlyt a gazdasági és történelmi perspektívára helyezik. Egy kortárs biennáléhoz képest feltűnően magas a „régi” művek száma – 2020 megértését 1940 körül kezdik – így a felvetett témák az idő és a változó diskurzusok, a kulturális kánon alakulásában és jelenlegi állapotában is értelmet nyernek.
Ezt a komplexitást a nők társadalmi helyzetére reflektáló művek mátrixa teszi a legérthetőbbé. Věra Merhautová Jožka Jabůrková szobrának kiállítása, az 1930-as évek elfeledett baloldali, nőjogi aktivista emlékének rehabilitálására tett kísérlet. Eva Springerová Mosónő (1965) szobra egyszerre beszél a női munkáról és a női alkotókról. A jugoszláv Krešimir Golik 3-tól 22-ig (1966) című némafilmjében egy fiatal nőt követünk hajnaltól estig, amint a szövőgyári munka, anyaság és háztartás között éli életét. Több mű reflektál az anyaságra, a brit Lucy Beech Reproductive Exile (2018) című munkája a mesterséges megtermékenyítés laboratóriumi procedúráinak inhumanitását tematizálja, a délafrikai Candice Breitz Labour (2019) című dokumentum-videó-installációja a romanticizált steril szülés-reprezentációk dekonstruálását kapcsolja össze egy matriarchális utópia manifesztójával.
A női szerepek közül két művész is a kelet-európai nők egyes csoportjait különösen érintő ambivalens foglalkozásokat értelmezi: az ukrán Alina Kopytsa Service, Tantra and BDSM in Berlin and Zurich (2017) című lepedőre hímzett szex-munka képregény-naplója és a szlovén Iza Pavlina, Hustler (2019) című videóperformansza egyaránt a szex-munkák hierarchikus viszonyairól beszélnek lokális, illetve kelet-nyugat viszonylatban.
A kurátorok Bačíková munkáján túl is finoman keretezik a kisebbségi reprezentációt. Bohumila Doleželová festményei közt ott van a Sztálin szobrát építő cigány munkás portréja és a cseh roma családokat ábrázoló képek is, mind az 1950-es évekből. Az abszolút kortárs Selma Selman rajzsorozatában a közeli család és a mainstream társadalom felől a roma női testre nehezedő nyomás autobiografikus elemzése jelenik meg (Superpositional Intersectionality, 2019–2020).
A romákon kívül más etnikai kisebbségeket is tárgyal a kiállítás. A legérdekesebb talán a csehországi vietnámi közösségre reflektáló két művész munkája. Sung Tieu a vietnámi háború okozta traumák mai napig tapasztalható hatásával (Memory Dispute, 2017), Tuan Mami pedig a Csehországban letelepedett vietnámiak nehézségeivel, mai napig megélt gazdasági kiszolgáltatottságával, az asszimiláció sikerességével és sikertelenségével, honvággyal és generációs konfliktusaival foglalkozik (Confusion is Chaos Buried, 2019─2020).
Az egyetlen gyengébben sikerült tematika egyértelműen az LMBTQ részleg. Egy 1966-os meleg rövidfilm Allan Elgart amerikai cserediáktól didaktikus és a kontextusban érdektelen. Az alapvetően művész-archivistaként megismert Karol Radziszewski muráliává nagyított gyermekkori rajzai is erőltetettek és abszolút hatástalanok maradnak, pláne a fentebb említett Pavlina és Kopytsa munkája mellett.
Képtelenség teljes képet adni a rengeteg témáról amit a művek felvetnek, pláne a párhuzamos események nélkül. Említsük meg, hogy a biennále programját bővíti egy novemberi performansz fesztivál és a nemrég alakult kelet-európai biennále szövetség (East Europe Biennial Alliance) szimpóziuma is, amelyre a varsói és a kijevi biennále mellett a budapesti Off-Biennále is hivatalos, mint a szerveződés alapító tagja.
Bár az egész térségünk bizonytalan vírushelyzete sokak kedvét elveszi az utazástól, a kortárs művészet azon rajongóinak, akik még augusztusban Prágába látogatnak, mindenképpen ajánlom figyelmébe a Meetfactory Spiritualities című kiállítását. A három videó munkát a francia művészpáros, Priscilla Telmon és Vincent Moon, a holland Melanie Bonajo és a cseh Jakub Jansa jegyzi. A modern művészet iránt érdeklődőknek pedig ajánlható a Prágai Nemzeti Galéria modern részlegének újrarendezett állandó kiállítása: a kurátori csapatnak sikerült a kronologikus izmusizmuson túllépve valóban élvezhető, sőt, egyenesen bravúros tárlatot megvalósítania.
A Matter of Art kiállításai július 22. és november 15. között tekinthetők meg.
A kiállított anyag és a részletes program itt érhető el.
Nyitókép: Ragnar Kjartansson: Scenes from Western Culture (2015)
