Budapest R. E. M. – kiállítás az FFS szervezésében, az X6 Galéria közreműködésével
Casati Art Corner, 2014. febr. 19 – márc. 30.
A magyar fotósszíntér fiatal, de már ismert és elismert képviselőinek budapesti anyagából válogat a Paulay Ede utcában nemrég nyílt tárlat. A Casati Budapest Hotel 2012 elejétől ad helyet képzőművészeti kiállításoknak, első periódusában Casati Art Corner Galéria néven Bársony István kurátori égisze alatt. 2013 elején addigi minőségében a galéria megszűnt, és fél évvel később már a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) tagjai mutathatták be itt Summer Collection című anyagukat. Úgy látszik, az új profil a tulajdonosi-döntéshozói pozícióban ülőknek egyelőre tetszetős, hiszen a Stúdió immáron negyedik kiállítása nyílt meg itt februárban. Bár a hely még keresi identitását – a négy kiállítás meghívóján négyféleképpen nevezték már a kiállítóhelyet: Casati Budapest Hotel; Casati Art Hotel; Casati Art Corner Galéria; jelenleg Casati Art Corner.
Az aktuális tárlat valójában két fotós platform, az FFS és az X6 Galéria művészeinek munkáiból válogat, egy pályázat apropóján készült anyagból. Az X6 Galéria ugyanis 2013 nyarán meghirdetett egy Budapest pályázatot, ahol a leginkább a galéria profiljába illő alkotók be is kerülhettek a nemzetközi áramlatba. (Az X6 Galéria profiljáról bővebben itt!) A kiírás azonban emellett olyan színvonalú és mennyiségű anyagot hívott életre, amit sem fotó-esztétikai, sem pedig várostörténeti-lokálpatrióta szemmel nézve nem illik rejtve hagyni. Ez indukálta a kiállítást és tulajdonképpen a kurátor személyét is, aki a két szervezet egykori közös „keresztmetszete”, az X6 egykori vezetője, Trembeczki Péter, volt FFS-titkár.
A Budapest R.E.M. tehát egy mindig aktuális témára fókuszál: a városra, ahol élünk.
Gunics Dóra, Falanszter 7, 2010., tintasugaras nyomat, 75 x 115 cm
Ami mindig változik, naponta mutat valami mást, például azáltal, hogy felfed egy újabb szeletet a múltjából. Az itt kiállító fotográfusokat új és ismert témák egyaránt megihlették, de egyre dominánsabb az a nézet, hogy városról alkotott képet az architektúra és a történelem formálja, nem pedig a benne élők, a benne történők.
Van, aki csak kísérletezik ezzel, de többen tudatosan és szándékosan hagyják el az emberi tényezőt. Ugyanis ha éppen nem ők a fontosak (ahogyan pl. Gunics Dóra képein), csak megzavarhatják ezt a szubjektív képet, amit szeretnének visszaadni a közép-európai-félbalkán metropolisról: „Minden más minden másodpercben, mozog az egész, a hagyománytisztelet az architektúrába szorul vissza (…)”
Gosztom Gergő, BP – Under Construction sorozat (VII.) tintasugaras nyomat, 40 x 50 cm
Gosztom Gergő képei meglehetősen labilis érzelmeket mutatnak, hiszen a város az ő olvasatában egy bizonytalan közeg: a folyamatos átépítés, elterelés, lezárás nem engedi a megszokás kényelmes medrében élni az életünket. Ez a mozzanat bár kevésbé teszi vonzóvá az itt tartózkodást, de lássuk be, kevés olyan nagyváros akad Európa-szerte, ahol nem bukkannánk folyton felbontott vagy épp felállványozott terekbe, parkokba.
Mag Krisztina Szilvia – A Nagyváros dinamikája, Hommage Moholy-Nagy. Giclée nyomat
3 x 26 cm x 12 cm
Mag Krisztina egyik képén megjelenik az elengedhetetlen toronydaru, a triptichon finom szarkazmusát a cím adja meg: A nagyváros dinamikája. A lyukkamerás apró, torzított látószög okán szintén egy építkezésen készült korábbi sorozat, Telek Balázs Baross téri fotográfiája úszik be (Apokalipszis a Keletinél, 1998).
Telek Balázs: Apokalipszis a Keletinél, Budapest, 1998. 360 fokos camera obscura, horizontális panoráma
Fromm Balázs, In The Nightside Eclipse, 1-2, lambda nyomat, 40 x 50 cm
Nem mindig kell azonban külső beavatkozás ahhoz, hogy a lelki szemeink előtt teljesen másképp jelenjen meg egy adott épült vagy városrész, mint amilyen az a valóságban. Fromm Balázs minimál felé közelítő, lecsupaszított, sőt még a hátterüktől is megfosztott helyszínei Lewis Baltz öncélú, újtopografikus sorozatának a hangulatát idézik. Bár a szándék igencsak kooperatív: a befogadó asszociációját segíti azzal, hogy leválasztja az emblematikus városi helyszínekről a hátteret, kiemelve őket környezetükből. Könnyebben helyezzük át az utópisztikusnak ható jeleneteket saját magunk által kreált valóságokba. Ehhez a topikhoz csatlakozik Gunics Dóra Falanszter című képpárja, a jövő egyik lehetséges darabja – észre sem vesszük, de máris megélt jelenünk, megtörtént múltunk része.
Laci Kőhegyi, Future Without Us, tintasugaras nyomat, 30 x 30 cm
Hasonlóan utópisztikusak a néptelen városképek Kőhegyi László fotóin, aki télen, hajnali órákban, lassú expóval érte el, hogy az a néhány alak, aki mozogna ilyenkor, azok se zavarjanak minket az apokaliptikusnak ható képeken. Már a hetvenes évektől fotózták így a várost, többek között Féner Tamás vagy Kerekes Gábor. A téma megunhatatlan, mindegyik korosztályt izgatja a várost létrehozó és azt éltető emberi jelenlét lehetséges eltűnésének oka és következménye.
Biró Eszter, Rákóczi út. Glicée nyomat, 50 x 33cm
A múlt egy darabját próbálja megmenteni Bíró Eszter is, aki sorozatában a Rákóczi út levált, elhasználódott feliratait rögzít. Mint egy képes történelemkönyv idézhetők föl gyermekkoru(n)k azóta letűnt cégtáblái. A fiatalabb generáció számára már-már sci-fi, legalábbis képregény hangulatú momentumok a ’70-es évek szülöttjei számára keserédes, mégis idealsztikus állapot mementói.
Rapi Mariann, Greetings from Kőbánya, tintasugaras nyomat, 10×15 cm
Szintén a hetvenes évekbe repít vissza Rapi Mariann Greetings from Kőbánya című sorozatával, ahogyan a korszak jellegzetes vintage színvilágával lépteti vissza a mai világot a múltba. Persze Kőbánya enélkül is még mindig mintha 1970-ben lenne. Néhány ipari területen mintha tényleg bekövetkezett volna az apokalipszis: az ember kivonult, a természet és az épített környezet szimbiózisba lépett.
Deim Balázs, Széll Kálmán tér (Széll Kálmán square), inkjet print, 60 x 63 cm
Az időre, mint irányíthatatlan tényezőre fókuszál Deim Balázs is, aki sörös dobozokból kialakított lyukkamerákat használt képei elkészítéséhez. Az urbánus lét elengedhetetlen és emblematikus darabjai hosszabb-rövidebb időre kiakasztva, a forgalmasabb fővárosi helyszíneken pontosan rögzítették az idő múlását. A finoman szólva is „hosszú” expo miatt a mozgásképtelen szereplőkön (épületek, növények) nem látszik más, csak a Nap és a Hold mozgása az égen. Akár egy végtelen timelapse.
Urbán Ádám, Szomorúpark, Giclée nemes papírnyomat, 40 x 40 cm
Urbán Ádám pedig a múlt egy darabját örökítette meg, úgy, ahogy sosem láttuk még, de ahogyan valószínűleg mindannyian fogunk rá emlékezni. Negatívba fordulva, fekete-fehéren itt a már soha többé nem „Vidámpark”.
Budapest R. E. M. – Casati Art Corner, márc. 30-ig