Footprints
Kunstwerkberlin, november 13-ig
A „talpunkkal is nézzük” Varga Mátyás installációját, melyhez 90 százalékban a kiállítótér padlófelületét használta fel. Az installáció a galéria bejárati lépcsőjén kezdődik, a művész színes folyadékkal feltöltött plexi látvány-lépcsőfokkal toldotta meg, amit annak, aki a galériába be akar jutni – értelemszerűen – át kell lépnie. Az elénk táruló látvány meg egyenesen cipőnk levételére „kötelez”, amire, ha magunktól nem jönnénk rá, a termet őrző galéria munkatárstól amúgy is felszólítást kapunk.
Az utcafront felőli termekben a padlót falig borító, zselészerű anyaggal feltöltött vízágyakon kelünk át, melyekben műanyag aranyhalak úsznak. Ettől eltérő jellegű, steril, hideg látványt nyújt, és kemény, csúszós érzetet kelt a harmadik terem, az összekötő folyosóval, amin keresztül körbe érhetünk és visszajutunk a kiinduló ponthoz.
A művész a „hideg” installációban a padlót plexivel borított, egységes méretű alumínium lemezekkel rakta ki, melyekbe csak súrló fényben kivehető tájképeket karcolt. Normál megvilágításnál ezek használatból eredő nyomoknak tűnnek. Az egész installációt a falakon körbefutó ezüst fóliacsík fogja decens keretbe. Varga egyik művészkollégája szerint „maga ez a falon körbe futó ezüst csík is elég lett volna”, és ez aztán a kiállítás utolsó fázisában szinte szó szerint meg is valósul majd, mivel Varga ekkor azinstalláció önálló műtárgyként is értelmezhető elemeit elárverezi.
A Footprints extrája egy videó, amit a kirakatban egy speciális üvegre vetítve egyszerre mindkét oldalról, a galériából és az utcáról is láthaunk. Itt, a performer Lola Lustosa ismétlődő, táncszerű mozdulatsorának hátterében, mint a hideg elem ellenpontja, a tűz jelenik meg. A videót a művész az októberi berlini fényfesztiválon (Festival of Lights) autójából a galéria feletti homlokzatra vetítette. És ugyancsak a projekt része az ökológiai témájú üzenet is, mely a galéria bejárati ajtajánál kifüggesztve olvasható.
Hivatalos adatok szerint, világviszonylatban Berlin a galériákkal legjobban ellátott nagyváros. Az itt élő 5500 művészre 400 galéria és 200 különböző múzeum illetve kiállító hely jut, melyek igen nagy része van magánkézben. A privát galériák palettáján, sajátos stratégiájával is új a Kunstwerkberlin, ami áprilisban nyílt a koncept művész, festő, szobrász Lakner László és a galériát vezető Varga Mátyás képzőművész, operaénekes közös kiállításával: Lakner szkripturális és absztrakt munkákat, szobrokat, Varga egy instsllációt, valamint rajzokat, festményeket állított ki.
De hogyan is néz ki a működési modell, itt a Moabit negyedben, az Akademie der Künste-től pár percnyire? Varga Mátyás kérdésünkre elmondta, hogy eddig a Kunstwerkberlin minden kiállításaról adott el munkákat, fél év alatt sikerült behoznia azt, amit eddig a galériájába fektetett. Egy átlagos kereskedelmi galéria esetében ez három év. „Kell hozzá marketing és gyűjtői bázis” – mondja Varga Mátyás. Mint kifejti, az eladások nagy része nem a galériákban történik. „Az úgy nem működik, hogy egy galériát fent lehet tartani abból, hogy majd az utcáról bejönnek. Még mindig vannak, akik ebben bíznak.” Ehhez azért hozzá kell tennünk, hogy Varga Mátyás a galériát nem egyedül viszi, csendestársa és egyben gyűjtője, anyagilag és logisztikával is támogatja, de nem szól bele a kiállítási programba.
Összehasonlításként: volt olyan más, berlini magyar kezdeményezés, mint amilyen például a Lada Project, a Németh Hajnal által 2007-ben alapított projekt galéria, amely miután intézményi támogatása megszűnt, nem tudott fennmaradni. Csak az eladásaiból nem tudta fedezni működését, annak ellenére sem, hogy a központi galéria-negyedben működött, kiállításai magas színvonalúak voltak és a legaktuálisabb művészetet mutatta be. A Lada – nem mellékesen – kétszer részt vett a berlini Art Forumon is, 2007-ben és 2008-ban. Hasonló sorsra jutott a Casablanca, az ugyancsak Berlinben élő magyar avantgárd művész, Lábas Zoltán művészeti vezetése alatt, vagy a Hamburgban videó művészetet tanult Széll Árpád egy korábbi próbálkozása.
Varga Mátyás művészcsaládból származik, Drezdában tanult szobrászatot és díszlettervezést. Galériája, a Kunstwerkberlin, személyre szabott: saját személyére. Nem egy „magyar galériát” akar Berlinben, hanem egy olyan nyilvános teret, ahol egyéni projektjei mellett az általa kiválasztott, hozzá közel álló művészeket mutatja be.
A látást és a tapintást is megcélzó, ökológiai témájú installációja, a Footprints a hely harmadik kiállítása. Részben minimalista eszközökkel megvalósított, szimbolikus érzéki-esztétikai konfrontáció a vízzel, mint elemmel, illetve a bioszférával. Noha nem annyira ökológiai indíttatásból, mint inkább egy művészi álláspontból indult. Az elképzelés „egy irritáló érzéséből” táplálkozik, magyarázta Varga Mátyás. Gyermekkori, balatonparti emlékekből a halakról és az emberi arroganciáról, ahogy az ember „rátapos” a partra vetett halra, a másik élőlényre.
„A kiállítás gondolata független volt attól, hogy az ökológiai témák mennyire foglalkoztatnak minket. Amúgy ma sem foglalkozunk többet velük, mint korábban, csak éppen a probléma publicitása nagyobb, és gyorsabban terjed az információ” – mondja a művész-galerista. „Egy halat képzeltem el valamilyen médiumban, és egy olyan érzést akartam megjeleníteni, hogy ez a hal kicsúszik alólam.”
A Kunstwerkberlin következő kiállítása Matzon Ákos és Markus Wüste munkáiból november 16-án nyílik.
Nyitókép: Footprints, részlet az installációból. Fotó: Kunstwerkberlin
