“…Hallgasd a szívverésed ritmusát.
Maradj meg az áramlatban, légy magad az áramlat…”
– részlet Zilahi Anna A folyó jobban tudja (Ophelia él) c. verséből
Sonic Thoughts,
FKSE Stúdió Galéria, szeptember 21-ig
A Sonic Thoughts kiállításon tartott szombat délutáni tárlatvezetés Zilahi Anna versmeditációjával indult. A Stúdió Galéria közösségi terében ülve, mintegy tizenöt lehunyt szemű ember figyelte a lélegzetét, szívverését, teste működését és mindezek hangérzeteit. A közös befelé figyelésre és csendben levésre építő, kollektív hangperformansznak is tekinthető, vezetett meditációs gyakorlat segített megteremteni azt a pszichés-fizikai állapotot, amiben érzékeinket felerősítve, fülünket finomhangolva, külső ingerekre érzékenyítve kezdhettük meg a kiállítás befogadását. A gyakorlatot kevésbé performatív módon bármely látogató végigkövetheti a The River Knows Better (Ophelia Lives) rögzített hanganyagát az installált fejhallgatókon meghallgatva.
A kiállítás, ahogy a szervezők a kísérőszövegben is jelzik, a hang materialista megközelítése felől indul ki, a cél a hangról ontológiai minőségében, anyagiságában gondolkodni. Képzőművészeti produktumokról gondolkodva többnyire esszenciális azok tárgyi minősége. Hogyan ragadható meg a hang tárgyisága? Milyen materialitása létezhet egy olyan temporális, efemer alkotói produktumnak, mint a hang? Hogyan érzékelhetjük az alapvetően auditív ingereket látásunkkal vagy tapintásunkkal? A hang és vizualitás kapcsolatának vizsgálata visszavezethető már a korai avantgárd gyökerekhez: az absztrakt festészet zenei párhuzamaitól, a hang- és színelmélet összekapcsolásán át, a grafikus partitúrák hagyományáig. (Képzőművészek hanggal kapcsolatos kísérletezéseiről izgalmas történeti áttekintést nyújt a prágai Prague City Galleryben jelenleg is látható Sounds / Codes / Images című kiállítás.)
A Rottenbiller utcai térbe lépve Zilahi Anna munkája mellett Bácsi Barnabás Reenactment című installációját látjuk, ami egy állványra helyezett cserepes szobanövényből és a körülötte lévő levegőt oszcilláltató ventillátorból áll. A növényt a levegő cirkulációja hozza mozgásba, a levegő és a növény együttes mozgása pedig hangot generál. Bácsi Barnabás célja a növény természeti létezésének lemodellezése, mesterséges eszközökkel felerősítve a növényi létnek az emberi fül számára sokszor hallhatatlanul maradó hangkeltő képességét, mintegy hangszerként “megszólaltatva” azt. A problémafelvetéssel a természet primer vizuális befogadásából, esztétikai élményforrásként való megközelítéséből való kizökkentés válik hangsúlyossá.
A térhasználat szempontjából külön figyelmet érdemel, hogy a Sonic Thoughts a Stúdió Galéria ismert kiállítótere mellett a pincehelyiséget is birtokba vette. A földszinti galéria white cube terének ellenpontjaként megjelenő, sötét betonfalakkal tagolt, labirintusszerű tér adottságai a kiállítás egyszerre konceptuális és hangulati elemeivé váltak. A fényforrás nélküli pince világítását villódzó led-intervenciók oldják meg, melyek a kiállítás egészét behálózva reflektálnak a tárlat tematikájára: a ledek vibrálása azokat a szinuszhullámokat imitálja, melyekké a Fourier-transzformáció alapján minden hanghatás átalakítható. A fények dinamikája ezzel utal azon frekvenciák vizualizáhatóságára is, melyek az emberi fül számára nem hallhatatók. A hang tárgyisága itt a hullámhosszok materializmusával találkozik, az egyes hullámok pedig az eltolt ismétlődésű fényvillanások révén egymással is kapcsolatba kerülnek, az egész teret összekapcsolva, átalakítva, mozgásba hozva.
A pince adta lehetőségekre a résztvevő művészek helyspecifikus installációkkal, egymással tudatosan interakcióba lépő munkákkal reflektáltak. A pincébe vezető lépcső mellett Bácsi Barnabás Silence SO Loud munkája fogadja a látogatót, mely két kődarab közé helyezett kontaktmikrofonnal a kövek közti apró rezgéseket veszi fel és játssza vissza, a lejátszott hangot önmagába visszacsatornázva. Így a kövek közti feszültség mint immateriális, fizikai jelenség válik érzékelhetővé. Ugyanebben a térben Zilahi Anna Shadow of Breath című 2017-es, a European Forum Alpbach keretében már bemutatott munkája eredetileg a kisebbségek sorsát érintő hatalmi döntésekből kimaradó, jelen nem lévő érintetteket szólaltatta meg a sóhajok-lélegzetek hangidézeteivel. A Stúdió Galéria pincéjébe interpretálva Zilahi munkája a pincetérnek ad “lélegzetet”, ezzel utalva az újonnani használatbavételre.
A pince következő terében Jeneses Ádám alluvium című munkája a hanghoz asszociálisan kapcsolódó különböző anyagi minőségeket kapcsolja össze, olyan humánanatómiai vonatkozásokat is bevonva, mint az állkapocscsont (alluvium) hangképző szerepe. Az akváriumüveg alá helyezett, folyamatosan sípoló megafonnak mint hangobjektnek időbeli dimenziója is van: a megafon folyamatosan merülő eleme a kiállítás folyamán egyre tompuló hangot eredményez. Az akváriumüveg által leszorított állkapocscsont a folyamatos sípolás kontextusában kétségbeesett sikolyként utal a hangképzés feszültségére, az “összeszorított állkapocs” metaforájaként a megszólalást kísérő szorongásra is. Jeneses másik, ebben a térben látható munkája Exaptation címmel az emberi fül számára alig érzékelhető rágcsálóriasztók hangfrekvenciáinak felerősítésével mutat rá a biológia és az auditív hatások kapcsolatának differenciáltságára.
Kophelyi Dániel void statement() című installációja egy fogasra akasztott lepelből, a lepel mögött elhelyezett ventillátorból, hangszóróból, és a lepel mozgásának hangját rögzítő mikrofonból áll. A mikrofon által felvett hang periodikus ismétlődésével a korábbi hangok is beépülnek a visszajátszásba, ezzel az önvisszacsatolással jön létre a hanghatás. A függöny ventillátor által létrehozott hullámzó mozgása a hanghullám asszociációján túl arra a metódusra utal, ahogyan Pitagorasz egy lepel mögül oktatta tanítványait – ösztönözve ezzel a tanítás tartalma és az azt közvetítő személy függetlenítését. Módszere a tanítványok két csoportját, a matematikusokat és akuzmatikusokat is megosztotta. A Pitagoraszra való hivatkozás a zeneiség matematikai vonatkozásait is megidézi, egyben utalva az akuzmatikus zene előadói szereptől való elvonatkoztatásának igényére. Kophelyi Dániel másik, Ateism (U+2A55) című munkája két, tanulás alapján kommunikáló chatbot beszélgetésének hanganyagával a mesterséges intelligencia lehetőségeinek primitivitására mutat rá, mindezt az “újszülött bárány” bárgyúságának képével megjelenítve.
A hang materializálódása a kiállítás fenti munkáin keresztül a hang evolúciós vonatkozásainak szinte minden állapotát megidézi: a természeti hangoktól az állatvilág által érzékelhető és humánus hanghatásokon át az azt meghaladni kívánó, de egyelőre meg sem közelítő mesterséges intelligencia hangképzési lehetőségéig. A hangok anyagisága az emberi jelenlét idézeteként, fizikai jelenségek auditív reprezentációjaként, és a hangtechnológiára való reflexióként saját érzékeinket együttesen stimulálva válik befogadhatóvá. A pincetérben az egymásba kapcsolódó, egymás “szavába vágó” munkák plasztikussá tett hangi tulajdonságait a művek performatív jellege is érzékelteti.
A kiállítás a hang megragadásának néhány lehetséges eszközét a jelzett hivatkozási pontok, azaz John Cage konkrét zenéje, Pierre Schaeffer hangzó objektjei, Christoph Cox hangfilozófiája, és az objektumorientált ontológia kontextusában teszi hozzáférhetővé. Ugyanakkor, ahogyan az a tárlatvezetésen is elhangzott, a tárlat inkább a hanggal való együttgondolkodást, mintsem az arról való beszédet ösztönözheti, hiszen utóbbi csak a hangi minőség felszíni rétegeit engedi megismerni. Eredményesebb visszatérnünk abba a meditatív hangulatba, amelyet Zilahi Anna verse is megidéz, és hallgatni, érzékelni: “…Hallgasd, ahogy az egész tested lélegzik…”
A szerző az Artpool Művészetkutató Központ munkatársa és az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kállai Ernő-ösztöndíjasa.
Nyitókép: Bácsi Barnabás: Reenactment. Fotó: Kophelyi Dániel