A Balti Triennálé első kiadására még 1979-ben került sor – akkor, amikor Litvánia még javában a Szovjetunió egyik tagköztársasága volt és kevés jel mutatott arra, hogy alig több, mint egy évtized választja csak el függetlenségének visszanyerésétől. A triennálé eredeti neve The Baltic Triennial of Young Contemporary Art in Lithuania volt, és az első időszakban inkább nemzeti jellegű volt, a helyi fiatal nonkonformista művészeknek adott a szovjet érában igencsak ritkának számító bemutatkozási lehetőséget. A Szovjetunió szétesése, Litvánia függetlenné válása után a triennálé fő missziója Litvánia – és a Baltikum másik két, egykori szovjet tagköztársasága, Észt- és Lettország – kortárs művészetének a nemzetközi palettára való felhelyezése, az itteni művészek nemzetközi kapcsolatainak erősítése volt.
A vilniusi Contemporary Art Centre (CAC) 1990-ben vette át a mind szélesebb nemzetközi dimenziójú triennálé szervezését. A globális megközelítést az utóbbi években a regionális szemlélet erősödése váltotta fel; a figyelem középpontjába az a kérdés került,
hogyan tud a művészet kritikus eszközként segíteni a régió modernizálásában, különös tekintettel az itt megjelent autokratikus, nacionalista, homofób tendenciákra;
hogyan hat egymásra „a változó politikai széljárás és a regionális művészeti színtér”. Az idei triennálé kifejezetten a közép- és kelet-európai színtérre fókuszál, aminek nem mond ellent néhány művész meghívása a Balkánról, Finnországból és a kaukázusi régióból, jelezve egyrészt a határok átjárható voltát, régiónk globális beágyazottságát és az olyan jelenségek szélesebb körű jelenlétét, mint a dezinformáció, az ember által okozott ipari katasztrófák, a „nem-normatív” szexuális orientációjú emberekkel szembeni diszkrimináció.
A központi kiállítás mellett a triennáléhoz kapcsolódva Vilnius számos project roomjában is lesznek bemutatók, amelyekre az adott helyhez kapcsolódó művészkör mellett a triennálé néhány kiállítóját is meghívják. A triennálé után az azon szereplő művészek egy része „utórendezvényeken” is bemutatkozhat, melyekre a tervek szerint Vilnius mellett Berlinben, Rigában, Temesváron és Varsóban kerül sor az őszi-téli hónapokban.
Az idei triennálé kurátorainak a CAC a helyi Valentinas Klimašauskast és a portugál João Laiát kérte fel. Klimašauskas a legutóbbi velencei képzőművészeti biennálé lett pavilonjának társkurátora volt, de kurált már kiállításokat a brüsszeli BOZAR-ban, vilniusi, athéni és oslói múzeumokban is. Laia „főállásban” a helsinki Kiasma – Museum of Contemporary Art főkurátora, vendégkurátorként dolgozott már Madridban, Barcelonában, Lisszabonban, Bolognában, Moszkvában és São Pauloban is. A két kurátor olyan művészeket hívott meg, akik együtt a kortárs művészek valamennyi generációját képviselik, s akik a legkülönbözőbb képzőművészeti műfajokban, továbbá a fotó-, a film- és videóművészetben úgy mutatják be a lokális – jelen esetben a régióra jellemző – problémákat, hogy pozíciójuk globálisan is értelmezhető. A közel húsz országból meghívott alkotók között olyan ismert neveket találunk, mint a német Harun Farocki, vagy a lengyel Agnieszka Polska és Natalia LL. A hazai kortárs művészetet Maurer Dóra, Keresztes Zsófia és Trapp Dominika alkotásai képviselik.
Maurer Dórát João Laia kérte fel a részvételre és a művész egy-egy 1981-ben és 1997-ben készült rövidfilmjét válogatta be a kiállításra. Keresztes Zsófiát a másik kurátor, Valentinas Klimašauskas hívta meg; ő egy 2019-es plasztikával mutatkozik be a vilniusi közönségnek. Trapp Dominikát is Klimašauskas kérte fel, akivel tavaly nyáron Prágában találkozott, amikor a Karlin Studios rezidens művészeként dolgozott ott. A triennáléra kiválasztott anyag egy többéves folyamatot mutat be, melynek során a művész festészeti munkáján keresztül a női testről, mint különféle performatív cselekedetek terepéről gondolkodott Simone Weil vonatkozó művei mentén.
A végtelen határ címet viselő triennálé június 4. és augusztus 15. között látogatható Vilniusban.
