Géczi János képzőművészeti tevékenysége nagy múltra visszatekintő kifejezésmódok – a kollázs és még inkább a dekollázs – alkalmazásában teljesedett ki. Míg az előbbi technika az eltérő karakterű anyagok, más-más forrású képi elemek és szöveges tartalmak összeillesztésére épít, és alkalmazásának kezdetei az 20. század elejére nyúlnak vissza, addig az 50-es évektől alkalmazott dekollázsok esetében a plakátrétegek tépés általi visszafejtése, a felületek felsértése, szaggatása, a képi egység megbontása, dekonstruálása vált meghatározó eljárássá. Szerencsés együttállás, hogy a Ludwig Múzeumban épp most látható a dekollázs műfajának egyik megteremtőjeként számontartott német művész, Wolf Vostell – Boris Lurie-val közös – Művészet a Soá után című kiállítása. Izgalmas tapasztalat összevetni a – megóvás céljából félhomályos terekben prezentált – Vostell-munkák fél évszázadnyi sárgulásban összeérett felületeit Géczi új dekollázsaival, amelyek kompozíciós egységét gyakorta éppen a friss roncsolások, kaparások, csiszolások és hasítások teremtik meg.
A magyar művész tárlatának helyet adó veszprémi Dubniczay-palota bejáratánál a Murter 8 (2022) triptichon fogadja a látogatót. Ez a kép még látni enged valamennyit az eredeti plakát figurális tartalmaiból, ugyanakkor a forrásmű alakjainak széthasításával, a felület csiszolásával, a formák elhalványításával azt is érzékelhetővé teszi, miképp helyeződik át a hangsúly a felületi történésekre, az anyagszerűségre. A bejárattal szembeni földszinti folyosót berekesztő megvilágított fülkébe a Veszprém 2 (2022) került, amelyen a citromos kompozíció képi egységét ritmikusan ismételt hasítások bontják meg, vörös pontokat hívva elő a fedésbe került plakát alapfelületéről. E képtől balra helyezték el a kiállítás címét magán hordozó Balatonalmádi 16-ot (2022) – az „immunology” (immunológia) terminus csonkolt részlete és az alatta kisebb méretben feltűnő „Pets” (kedvencek) szó forrása azonban nem két különböző felület találkozásából, hanem egyazon óriásplakát csonkolásával állt elő.
Az „immu Pets” cím elsőre latin szintagmának tűnhet, és bár szó sincs erről, az „immu” előtag az értelmezés terébe von olyan kifejezéseket, amelyek segíthetik Géczi művészeti gyakorlatának megértését, és egyfajta ars poeticát is körvonalaznak: „immunitas” – megerősít (Géczi a gyors pusztulásra ítélt plakátokat kiemeli a romlás folyamatából, és műtárggyá avatja); „immuto” – megváltoztat (az anyaghasználattal új összefüggéseket teremt); „immurmuro” – susog (a papírplakátok letépése, illetve további roncsolása hangélménnyel jár); „immunditia” – erkölcstelenség, ocsmányság, piszkosság (amely a felhasznált plakátok tartalmára, formai sajátságaira, de önironikusan akár az eltulajdonítás gesztusára is vonatkoztatható). Ugyanakkor az immu Pets cím egyfelől a művész kutatóbiológusi végzettségére, másfelől a háziállatok iránti elkötelezett érdeklődésére is utalni tud, továbbá magukat a részleteikben eltulajdonított és sajátszerűvé alakított plakátroncsokat is kedvencekként teszi szemlélhetővé, hiszen azok túlélésének záloga a műtárggyá avatás, amely maga is egyfajta háziasítás.
Géczi János: Balatonalmádi 16, 2022 (Fotó: Áfra János)
Amit egy-egy dekollázs mutat, az egymással hol jobban, hol kevésbé vagy egyáltalán nem számoló ágensek döntéseinek és beavatkozásainak eredménye: a köztéri plakát megrendelőjéé; az azt megtervező grafikusé; a felvételt készítő fotósé; az elhelyezés helyéről döntő marketingesé; a nyomdai szakemberé; a plakátot felkasírozó munkásé; a reklámképeket ellenérzése kifejezéseként megszaggató vagy épp festékkel lelocsoló járókelőé; valamint a kiszámíthatatlan természeti erőké… Na meg persze a plakát részleteit a teljes megsemmisüléstől megmentő művészé, aki a véletlenszerű együttállásokra és az egyedi felületi sajátságokra építve további beavatkozásokat végez. Ugyanakkor itt nincs vége a folyamatnak, és ezt szépen jelzi, hogy a Géczi-tárlatnak helyet adó második emeleti kiállítótérbe egy olyan lifttel juthatunk fel, amelynek a padlójára a címadó mű reprodukciója került, és azon taposva mi látogatók – a papír bekoszolásával, gyűrésével, akaratlan felsértésével – egy újabb munka születéséhez is hozzájárulhatunk.
A kurátori szöveg egy, a dekollázs francia nagymesterétől, Jacques Villeglé-től vett idézettel hívja fel a figyelmet arra, hogy „a tépkedés révén minden reklám, propaganda, a civilizációnak ez a sűrített változata került a boldog olvashatatlanság birodalmába”. De jobban meggondolva mindig maradnak visszakövetésre késztető jelek, és a véletlenszerű nyomkombinációk, új összefüggések is a műértelmezés szerves részévé avathatók, ráadásul ez a kiállítás részint éppen a személyesebb vonatkozások felértékelődése miatt nyer egyedi karaktert. Mint azt a fentebb említett címek jelzik, Géczi szériáihoz gyakran a megtalálás helyének nevét veszi kölcsön, illetve számozással teszi azonosíthatóvá az egyes darabokat, ennek köszönhetően a katalógus nyomán felfejthető, hogy az immu Pets című kiállításon a művész életében kulcsszerepet játszó városokban talált felületek kerültek fókuszba.
A Bán András által kurált tárlatot műleírás nélküli, közepes méretű dekollázsok uralják, tehát csak a falszöveg tisztázza, hogy 2019 és 2023 közti darabokról van szó, amelyek konkrét helyszínekhez kötődnek, a pontosabb adatok visszakeresésére pedig a nagyszabású katalógus böngészésével nyílik lehetőség. A technika alkalmazásában való jártasságot jelzi egyfajta előzményként a kurátori szöveg közepére komponált kis méretű Róma 7 (2009). Az pedig, hogy a dekollázs alapjául szolgáló plakátról már a 90-es évek elején felvételt készített a művész, rávilágít: ezek az eltulajdonításokon alapuló dekollázsok egy jelenség iránti kitartó érdeklődés organikus következményei. Géczi a rendszerváltás előtti időszakban kezdte fotózni a nyugati világban feltűnő plakátokat, és az évtizedek alatt többször töltött hosszabb-rövidebb időt ösztöndíjasként Rómában, a korszakok egymásra rétegződéséről tanúskodó városban, amely a szépirodalmi, illetve vizuális költészeti életműve alakulására is alapvető hatást gyakorolt.
Az immu Pets kiállítás elején látható dekollázsok forrásanyagát részben az évtizedeken át Géczi lakhelyéül szolgáló Veszprém, valamint a jelenlegi otthona, Balatonalmádi vonzáskörzetében talált óriásplakátok adják. A kékek és szürkék uralta, koptatott műveken gyakran kapnak szerepet olvasható szöveges tartalmak, és akad köztük egy konkrét költemény-szerű, betűfragmentum-kompozíció is, ám a Balatonalmádi 9 (2022) az egyetlen kiállítási tárgy, amely tényleges vizuális költészeti inspirációkat sejtet. A tárlat munkáinak jelentős része a Géczi második otthonát adó horvátországi városhoz köthető. A Murter (2022) sorozat darabjain koloritban gazdagabb, nemesebb hatást keltő, festett falszerű felületek jelennek meg, általában szövegek nélkül, esetleg egy-egy töredékkel. A Kishegyes (2022) sorozat az Új Symposion kísérleti költészet és művészetközi együttműködések iránt elkötelezett köréhez, a vajdaságból Veszprémbe áttelepült szerzőkhöz fűződő kapcsolat miatt látható a kiállításon. A szövegszerűségnek itt szintén alig jut szerep, sokkal inkább a plakáton szereplő növényi részek keltette elhomályosult ritmusok, illetve a behatások összhatása által előidézett ismétlések közti kapcsolat szervezi a befogadói figyelmet. Mind a murteri, mind a kishegyesi képeknél felfedezhetők utólagos csiszolások, és különös vibrálást idéz elő, amikor a repedések, gyűrődések fehér vonalait Géczi a kimetszett felület dinamikájához igazodó satírozással tölti fel, színes ceruzával.
A kiállítás főfalára került képhármast az uralkodó színfelület alól elősejlő vörösek fogják egységbe, akárha egy-egy sebet látnánk, amelyek magukra vonják a figyelmet, és cikázni kezd köztük a tekintetünk. Balra a katalógus címlapjáról ismerős Veszprém 4 (2022), amelynek a Pannon Várszínház DEkaMerONjának plakátja szolgált alapjául – egy előadásé, amelynek a szövegét Géczi Likó Marcell-lel és Vándorfi Lászlóval közösen írta. Vörös hasítás metszi ketté a kiállítótér leghangsúlyosabb helyre került kompozícióját, a Murter–Veszprém (2022) kék alapszín uralta felületét, melyen finoman áttűnnek a lap túlsó, nyomtatott oldalának állatalakjai. Jobbra pedig a kiállítás legnagyobb darabja, a Budapest – Zugló (2019) látható, amely annak a tanújelét hordozza magán, ahogy a felismerhetetlenségig roncsolt propagandaplakát tartalmát valaki tüntetőleg fekete festékkel próbálta elrejteni.
A dekollázsokkal folytatott munka intimitását, a személyes indíttatást hangsúlyozó immu Pets kiállítás miatt valószínűleg kevesek zarándokolnak el Veszprémbe, pedig az életút fontos helyszíneit mozgósító válogatás meggyőzi a látogatót, hogy az elmúlt öt évben nemcsak nagy mennyiségű munkával, de új eljárásokkal is gazdagodott az életmű. Mindezeket és a tekintélyes katalógusba foglaltakat figyelembe véve pedig egyre időszerűbbnek látszik egy retrospektív kiállítás valamelyik jelentősebb fővárosi kiállítóhelyen.
- Géczi János: immu Pets
- Helyszín: Művészetek Háza Veszprém – Dubniczay-palota
- Látogatható: 2023. 04. 12. – 05. 14. között
- A kiállítás kurátora: Bán András művészettörténész
Borítókép:
Géczi János: Budapest – Zugló, 2019
(Fotó: Áfra János)
