Stop the music! / Állítsátok le a zenét!
Martinkó Márk, Rajnai Ákos, Rubi Anna, Isabel Val
MyMuseum, Budapest, október 31-ig.
Bár a 2008-as gazdasági válság és utóhatása lassan történelmi fejezetté fakul, és több bizakodó képviselője szerint a magyar műtárgypiac is magához tért azóta, még mindig nem mondhatjuk, hogy szárnyal a hazai műkereskedelem. A galériák közül többen küzdenek a fennmaradásért, sőt, a meglévők közül néhánytól el is kellett búcsúznunk az elmúlt években, ilyen volt a Dovin (1988-2014), a Higgs Field (2013-2015) és a Videospace Budapest (1999-2012) is. Elég ritka, hogy valaki új galéria alapításába fog, érthető, ha ilyenkor a szakma felkapja a fejét. Méginkább, ha kereskedelmi profillal indulnak, és ráadásul olyan fiatalok, mint a MyMuseum mögött álló Török Tünde és Szendrő Veronika. A galériájuk számára választott profillal pedig egyenesen hiánypótlóként léphetnek fel a haza művészeti színtéren – ugyanis a fent említett helyszínek bezárása óta alig akadt galéria Budapesten, amely kifejezetten a digitális művészet felé fordult volna. Többszörösen is indokolt tehát, hogy közelebbről is megismerjük őket és céljaikat.
Kezdjük a névvel. Első pillantásra furcsa lehet a látszólagos ellentmondás: egy galéria miért választ olyan nevet, amelyben a „múzeum” szó szerepel? Nyilván okkal, és ha ezt megvizsgáljuk, az egész működési modellhez is egy lépéssel közelebb kerülünk. Kereskedelmi profiljukból eredően fontos feladatuk az általuk képviselt művészek alkotásainak értékesítése – elérhető áron–, ehhez pedig olyan alternatívát kínálnak, amely segítségével akár az első vásárlástól elkezdhetjük építeni saját gyűjteményünket, „múzeumunkat” a tőlük megvásárolható elektronikus képkereteken, és/vagy a weboldalukon kialakított felhasználói felületen keresztül.
A digitális profil ugyanis nem csupán a képviselt művészek fő médiumát jelöli, hanem azt a módot is, ahogyan kezelhetjük a megkedvelt vagy akár megvásárolt műveket. A weboldalon kialakított felhasználói felületen saját fiók, akár saját gyűjtemény hozható létre, és ezen keresztül a tőlük megvásárolt digitális képkereteken állíthatjuk ki otthonunkban az „elektronikus” műtárgyat: fotót, videót vagy installációt. Bár fő profiljuk a digitális (alapú) művészet, nem kizárólag ilyen formában lehet tőlük vásárolni műtárgyakat – de erről majd később.
Az alapötlet már-már a „miért nem nekem jutott ez eszembe” élményével, és az egyszerűség erejével hat. Pedig valójában nem volt egyszerű feladat a technikai háttér megteremtése, a saját fejlesztésű képkeret, amelynek wifi-kapcsolata van. Ehhez és a galéria elindításához egyébként Európai Uniós finanszírozási alapból nyert támogatást a két fiatal alapító. Török Tünde esztéta korábban Molnár Ani galériáját erősítette, illetve angliai, főleg londoni kortárs galériákban szerzett tapasztalatot kurátorként és programszervezőként. Londonban, a Vibe Galleryben dolgoztak együtt először Szendrő Veronikával, aki szobrászatot és szakrális művészetet tanult Pécsett, és ezután fordult a digitális művészet, azon belül is a videóinstallációk felé. Később a Nazareth College-ban (Rochester, NY) vett részt átfogó művészeti képzésben, ebben volt elméleti kurzus, szobrászati stúdiumok, ékszerkészítés is. Itthon többek között az Inside Out című csoportos kiállításon láthattuk, amelynek Török Tünde volt a kurátora. Ezt követően, úgy fél évvel később merült fel a közös projekt ötlete, mely végül ebben az új törekvéseket tükröző galériában manifesztálódott. Hasonló galériamodell nem ismert sem itthon, sem külföldön. A FRAMED-en nem önálló művészeti alkotásokat, hanem például reprodukciókat lehet megvásárolni és digitálisan elérni, de galériastruktúra és művészeti vezetés emögött nincs. Részben hasonló profilú a DAM Gallery, de ők nem elsősorban fiatal művészekre specializálódnak és másképp fontos számukra az alkotások elérhetővé tétele, mint ahogyan a MyMuseum esetében látjuk.
A digitális technikát alapul vevő fiatal művészek bemutatása mellett ugyanis nagyon fontos misszió, hogy a műveket megfizethető árkategóriában tudják tartani. Ennek egyik hatékony módja, hogy többpéldányos alkotásokat kínálnak, természetesen a piaci „beárazás” megtartása mellett. Szerintük valóban létezik az a sokat emlegetett 30-as, 40-es réteg ma Budapesten, de akár országosan is, amely megteheti és igényli is, hogy például tervezői ruhadarabokat hordjon vagy akár dizájner lámpa alatt olvasson esténként. A MyMuseum célja a kortárs műtárgypiac demokratizálása, az „affordable art” megvalósítása, melynek elsődleges kritériuma mindenekelőtt a műtárgy és a művészeti koncepció színvonala. Együtt mérlegelik az alkotóval a bemutatás formáját, médiumát: nemcsak digitális képkeretek és azokon fotók és videók láthatók a falakon, hanem adott esetben print, videóinstalláció, lightbox is.
Most látható, második kiállításuk a Stop the music! például az audiovizuális jelenségeket, illetve az arra irányuló figyelem fókuszait, súlypontjainak áthelyeződését vizsgálja. A galériába belépve szűk térbe érkezünk, melynek adottságai eleve alkalmasak arra, hogy lassításra késztessen, fizikailag és pszichésen is. A rendezés, illetve az itt elhelyezett három videóinstalláció erre erősít rá: Rubi Anna és Eirini Sourgiadaki munkái különböző formában, de ugyanazt a témát idézik meg, hasonló melankolikus-meditatív hangulatban. Türelem kell hozzájuk, a figyelem fegyelmezése.
A hátsó teremben egy hallgatható alkotás látható – ez itt most nem véletlen botlás, legfeljebb olyan értelemben, hogy ami a fülesekben szól, azok nem szándékkal létrehozott hangok, hanem a mindennapok spontán zörejei, amelyeket Martinkó Márk rögzített, majd képpé alakított.
A digitális fényképezőgép szenzorára nem fényhullámok érkeztek, hanem a művész audio jellekkel stimulálta a gép belső elektronikáját, így keletkeztek a falakon, keretben látható képek. De a térbe lépve valószínűleg sokkal hamarabb és markánsabban ragadja meg a figyelmet Isabel Val nagyméretű printje, mely első látásra leginkább egy expresszionista festménynek tűnhet, de valójában egy furcsa vegyület (előhívó folyadék, pigment és olaj) és fényérzékeny papír találkozása, a mintákat pedig a papír alatti hangszóró lüktetése rajzolta meg. Az így létrejött képet beszkennelte, ezáltal „előhívta”, és így állt elő egyszerre az egyedi eredeti és a digitális másolat. Van még egy apró, eldugott fülke a fal mentén, ahol Rajnai Ákos videója látható. Szintén hétköznapi zajokat, jeleneteket rögzített felvételén, amelyen egyszerre kétféle hangot és képet látunk: furcsa, hogy élőben, a gyakorlatban mennyivel könnyebben szét tudjuk választani ezeket a síkokat, vagyis, hogy mit akarunk meghallani és meglátni.
A MyMuseum a profilként választott médium, a digitális alapú művészet képviseletével fontos missziót vállal, és ha az optimizmusunkra hallgatunk, abszolút helye van a magyar galéria-színtéren. A cikk elején említett Videospace vagy a Higgs Field bezárása óta ugyanis nem akadt olyan galéria, mely egyértelműen vállalná ezt a műfajt. Az alapítók szeretnék, ha a képviselt művészek számára nem pusztán kiállítótér lenne a galéria, hanem élő, inspiráló színtér, ahol különböző programokkal (amilyen például a Talk & Walk, a legközelebbi ilyen alkalom október 5-én lesz, facebook event itt) közelebb hozzák a befogadókat és alkotókat, teret adnak a művészek közötti interakciónak is. Ezen felül vásári jelenlétet is terveznek, itthon az Art Market Budapesten találkozhatunk velük, külföldön pedig alapvetően a profiljukhoz illeszkedő, inkább tematikus vásárokon.
