Az ikOn torta-konferenciáját 2007. január 19-én, pénteken 14 és 20 óra között rendezik meg a Műcsarnokban. A szakmai műhelykonferencia és kerekasztal-beszélgetés témája a hivatalos képzőművészeti intézményrendszer mellett megjelenő alternatív kezdeményezések kommunikációs stratégiái, valamint együttműködési lehetőségeik és a szcénában betöltött szerepeik. Az ikOn a képzőművészeti élet kommunikációs felülete, egy 2000 óta megszakítások nélkül működő ingyenes online szolgáltatás. Az ikOn révén a tervezett események összehangolhatók, az ikOn hírt ad az épp soron következő eseményekről, az ikOn archívumában a megtörtént események visszakereshetők és kutathatók.
Az ikOn hivatalos bejelentésének napján és a hajdani sajtóbemutató helyszínén ünnepelnek. Az ikOn nap célja, hogy a szervezők és felhasználók közösen gondolkodjanak a művészeti intézmények lehetőségeiről és együttműködéséről. Bemutatják az ikOn hét éve folyamatosan épülő archívumát, majd fellélegzésképpen performenszek, vetítések, zenei megnyilvánulások szórakoztatják a résztvevőket.
Házigazda és moderátor: Horányi Attila
Meghívott előadók: András Edit, Bencsik Barnabás, Erős Nikolett, Sugár János, Szoboszlai János, Takáts József
Prezentációk: a közelmúltban alakult alternatív képzőművészeti szerveződések bemutatkozása
Kerekasztal-beszélgetés: szakmai vita a képzőművészeti élet fontosabb projektjeinek szerzőivel
Performensz: Gyenis Tibor
DJ: fjordrider
Mindeközben képzőművészeti videók, zene és az elmaradhatatlan ünneplés.
Rendező: Koronczi Endre
a Műcsarnok és a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága támogatásával
Copyright: Koronczi Endre
adatbázis programozás és szerverszolgáltatás: Hungary.Network ZRt. (www.net.hu)
Hetedik születésnapját ünnepli az ikOn
Az ikOn torta-konferenciáját 2007. január 19-én, pénteken 14 és 20 óra között rendezik meg a Műcsarnokban. A szakmai műhelykonferencia és kerekasztal-beszélgetés témája a...