A svájci óriásbank zárolta a disszidens kínai művész és nem mellesleg világsztár Aj Vej-Vej (Ai Wei-Wei) bankszámláját, mert, mint közölték, a művész a megismételt kérések ellenére sem pótolt bizonyos adminisztratív hiányosságokat.
Ezt arra válaszul közölték, hogy a művész még szeptemberben meglebegtette, az általa 2016-ban létrehozott alapítvány számlájának zárolásával a Credit Suisse a kínai állanak akar szívességet tenni, mert nem szeretne Kínában üzleti lehetőségről lemaradni. Aj Vej-Vej intézményi bosszút emleget és kínai államnak a gazdaság fölötti kontrollját. A bank egyébként az akkori lépésekor arra a gyakorlatára hivatkozott, amely szerint bűnügyi előélettel rendelkező személyekhez tartozó számlákat zárolhat. Aj Vej-Vej 2011-ben valóban több hétig volt a kínai hatóságok őrizetében, de el sosem ítélték – mutat rá ennek kapcsán a svájci Tages-Anzeiger című lap, amely kétségbe vonja a zárolás jogalapját.

A bank a mostani zárolással kapcsolatban pedig „üzleti okokra” és papírmunkára hivatkozik, valamint arra, hogy a számlatulajdonos nem nyújtotta be azokat az információkat, amelyeket a bank kért tőle. Lapértesülések szerint azonban a jelenleg Portugáliában élő művész minden, a bevételeivel, kiadásaival, jövedelmével kapcsolatosan kért adatot időben közölt a bankkal. Aj Vej-Vej a Reutersnek azt mondta, ha a bank visszavonná is a döntéseit, ő most már nem is kíván olyan pénzintézethez tartozni, amely ilyen módon tesz engedményeket a kínai államnak.
Nyitókép: Aj Vej-Vej a Tate Modernben, 2010-ben. Forrás: Medium.com