Stílusosan egy temzei sétahajózás keretében mutatta be új, november 2-ig látogatható kiállítását a brit fővárosban dolgozó újságíróknak a kelet-londoni Isle of Dogs-on működő Museum of London Docklands. A Barbican negyedben székelő hasonló nevű múzeumnak az egykori dokkok világában tizenegy évvel ezelőtt megnyitott részlege a várost, mint egykori kikötőt, kereskedelmi és hajózási központot tárja a látogatók elé állandó és időszakos tárlatok keretében.
Barry Lewis – Rush Hour from the South Side of London Bridge 1978
Képek: a Museum of London Docklands jóvoltából
A nyugat-londoni Battersea-híd és a kelet-londoni Canary Wharf, Európa legmonumentálisabb irodaház-együttese között közlekedő Thames Clipper hajón az egyszerűen Bridge, Híd névre hallgató show kurátora, Francis Marshall körülbelül olyan lelkesedéssel beszélt a folyóról és annak hídjairól, mintha először látta volna őket. Meggyőződése szerint, – és ezzel a többek között a Hungerford és Millennium gyaloghidakon gyakran átkelő londoni tudósító mélységesen egyetért, – „a várost igazán a hidakról lehet megismerni, ahol az élményt nem zavarják a forgalmas, kanyargós kis utcák és elképesztően szépséges kilátás nyílik olyan ikonikus épületekre, mint a Szent Pál székesegyház és a westminsteri parlament”.
Lucinda Grange – London – 2014
Joseph Farrington, View of Westminster Bridge from the South East, 1789
Az északi és déli partot összekötő harmincöt londoni híd közül persze nem mindegyik számít különlegesnek, de több, köztük a legrégibb London Bridge, a százhuszadik születésnapját éppen e napokban ünneplő Tower Bridge, vagy a budapesti Lánchidat is jegyző William Tierney Clark tervezte Hammersmith Bridge maguk is a városképet meghatározó remekek. A legtöbb londoni számára valamelyik híd használata a napi rutin része, csak a Tower Bridge-en naponta egy kisváros, 40 ezer ember közlekedik.
Sandra Flett – Hammersmith Bridge
Ami a helytörténeti múzeum új tárlatát illeti, az túlnyomó részben saját gyűjteményén alapszik. Ahogy Francis Marshall is elmondta, a művészek hagyományosan ellenállhatatlan vonzalmat éreztek a hidak iránt. A festmények, metszetek, rajzok, fotók és filmek egy része most első ízben tárul a nyilvánosság elé. A kurátor „rettentő izgatottnak” nevezte magát, amiért alkalom nyílt a fényképeszet egyik úttörőjének számító William Henry Fox Talbot 1845-ből származó, eléggé elmosódottnak tűnő törékeny felvételét legalább egy hónapra „villogtatni”. A fotó a XIX. század technológiai áttörésének egyik bizonyítékát, Isambard Kingdom Brunel több mint száz hídjának egyikét, az eredeti Hungerford vashidat ábrázolja. Az állagóvás érdekében a fotót a lehető legcsekélyebb mértékben teszik ki a fénynek, így a nézelődőnek magának kell megnyomnia egy gombot, ha csak néhány másodpercre is látni akarja az ereklyét. A fénykép még így is jobban járt, mint maga a híd, amit alig tizenöt év után lebontottak, hogy átadja a helyét egy vasúti kereszteződésnek.
Giovanni Battista Piranesi – View of the building in progress at Blackfriars Bridge, 1763
Az olyan csodákat, mint a Westminster-hidat (Henry Grant 1965-ös fotóján), vagy a nemrégiben látványosan felújított Blackfriars-hídat (Joseph Farrington vízfestménye) ábrázoló, a múltat felidéző műalkotások mellett a kiállítás a jövőt is felvillantja. Az ötletgazdán, az egyik legsikeresebb angol filmsztáron, Joanna Lumley-n (Absolutely Fabulous, Shirley Valentine, stb.) kívül megszámlálhatatlan londoni drukkere van Thomas Heatherwick Garden Bridge (Kert-híd) projektjének. A gyalogos és kerékpáros átkelő a Temple metrómegálló és a Southbank Centre között húzódna 367 méter hosszúságban és 30 méter szélességben. A fákkal, növényekkel, virágokkal beültetett híd, melynek költségét, mintegy 60-120 millió fontot a magánszférának kell állnia, legkorábban 2017-ben valósulhat meg.
Henry Grant – Westminster Bridge and the Houses of Parliament by Night
A Temze az oka annak, hogy a londoniak egyáltalán itt lehetnek, hiszen ez a csodálatos folyó vonzotta ide, majd bírta maradásra a rómaiakat i.sz. 43-ban. Érdemes a Docklands Light Railway-vel elzarándokolni a West India Quay megálló tőszomszédságában található György-stílusú egykori raktárépületbe az egyes hidakról szokatlan szögekből, különleges megvilágítással készült felvételekért, vagy William Raban rövidfilmjéért is, mely egy hajó, dobok és az általuk a különböző hidak alatt előidézett visszhang segítségével ad szokatlan képet a Temzét átívelő szerkezetekről. A tárlat talán legunikálisabb vállalkozásáról egyelőre csak szóban hallottunk, magától az érintett alkotótól, aki amúgy is hangzatos nevét – Robin Rimbaud – a Scanner művésznévre cserélte. A kiállítás nyitva tartásának második félidejében Bridging the World, Összekötni a világot címmel állítja fel úgynevezett szonikus installációját, melynek lényege, hogy a látogatók a mennyezetről függőkertszerűen lelógó hangszórókon keresztül a világ lehető legtöbb nyelvén a létező legtöbb híd nevét hallhatják majd, a felsorolást a londoni hidakhoz köthető személyes történetekkel színezve.
Luncinda Grange – Inside London Bridge
Suki Chan – Sleep Walk Sleep Talk 0022 – 2011
Bridge, Museum of London Docklands, november 2-ig.