OUT OF THE BOX
– A megismerés határa: Börcsök Anna ékszertervező kiállítása
Leanzer Newcraft, 1053 Budapest, Veres Pálné u. 31.
szeptember 24-ig
Az új névvel és részben új szervezőgárdával jelentkező Kortárs Ékszerhét Budapest eseményei csillogva és fényes elismerést aratva értek véget szeptember közepén. Hasonlóan a két évvel ezelőtt, a Ráth György-villában rendezett, nemzetközi ékszerpályázat eredményeiből szervezett tárlathoz, idén is az Iparművészeti Múzeum filiáléja adott otthont az IDOL című, a kortárs művészeti ékszer területén a legjelentősebb külföldi alkotók műveit bemutató kiállításnak. Ahogy 2019-ben, úgy most is, a kortárs ékszerek A mi szecessziónk című állandó kiállítás enteriőrjeiben szerepeltek – az IDOL című tárlatról Mayer Kitti designteoretikus írt részletes beszámolót. A 2020. évi Ékszerek Éjszakáján a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület díját kiérdemlő Besnyői Rita ékszertervező I FOLLOW RIVERS című rendkívül látványos, helyspecifikus tárlata is bezárt már. Ám szerencsére akad még nyitva tartó ékszerkiállítás a fővárosban.
Börcsök Anna ékszertervező 2018 után jelentkezett újra önálló tárlattal. Három éve sokkolta közönségét a műanyag WC-ülőkékből készített, glóriát formázó test- és fejdíszeivel, nyakékeivel, és most is hasonlóan olcsó, bár talán kevésbé negatív képzettársításokat hordozó anyagot, bontatlan konzervdobozokat használt alapanyagként. Első olvasatra a konzervdoboz művészeti motívumként való interpretálása – ne is szépítsük – elcsépelt gondolat. Andy Warholtól Piero Manzonin át egészen a hongkongi filmrendező, Wong Kar-wai Csunking expressz című remekművéig – sokan, sokféle módon felhasználták. Sőt, itthon, a kortárs ékszertervezés terén is ellőtte már Lőrincz Réka. Nem is beszélve arról az árulkodó és pejoratív kifejezésről – konzervkiállítás –, amit a műkritikában használnak az olyan utazókiállításokra, amelyeket a látogatószám növelése érdekében, a jelentős és/vagy népszerű művészek nevével hirdetnek meg, ám kevéssé jelentős műveiket vonultatják fel.
Az ékszertervező tehát egy meglehetősen terhelt, számos jelentésréteggel felruházott tárgyat választott Boundary című szériájához, amelynek mélyére nézve szövevényes, összetett gondolatfolyamot találunk, ugyanis a brossok hátoldala ismert képzőművészeti alkotások reprodukcióit rejti. Börcsök Anna valóban a fogyasztói társadalom egyik jelképének tekintett konzervdobozt, egy mindennapi használati tárgyat nemesít át ékszerré, mégpedig azzal a gesztussal, hogy az általa gondosan kiválasztott festmények, freskók, grafikák, tehát a grand art dimenziójába sorolt művek részleteit helyezi el az egykor élelmiszereket befogadó csomagolásokban, illetve hátlapjukon. Ezzel az alkotói módszerrel nem csupán a címben szereplő műfaji határátlépést valósítja meg, hanem megkísérli átjátszani egymásba a kortárs ékszer, a képző- és iparművészet, a design, a fogyasztói és az anyagi kultúra területeit. A változatos formájú és anyagú, mégis ipari, eldobható és olcsó konzervdobozokból kialakított egyedi brossok új tárgyakká, új történetekké, új anyagi minőséggé avanzsálnak, amelyek az elmúlt időszakot is magukba zárják.
Börcsök Anna sokunkhoz hasonlóan a karantén hónapjai alatt kezdte el a világ nagy múzeumainak gyűjteményeit online, otthonából, karosszékének kényelméből nézegetni, az élő kulturális élmények helyett virtuálisan fogyasztani. A digitális technológiák, a hihetetlen felbontásban hozzáférhetővé tett reprodukciók olyan aprólékos műbefogadást tesznek lehetővé, amit sokszor az in situ, a múzeumi, a személyes, az autopsziára épülő műélvezet sem adhat meg. A tárlaton látható tizenhárom bross speciális installálást és képaláírást kapott: az ékszerek üveglapon pihennek, alattuk egy-egy tükör, hogy szinkronban láthassuk a tárgy elő- és hátlapját. A képaláírásokon pedig az alapadatok – az ékszer címe, ami jellemzően egy élelmiszer neve, és a felhasznált anyagok felsorolása – mellett, egy műalkotás címét és egy QR-kódot is találunk. Ha okostelefonnal beolvassuk ezt a kódot, akkor a készülék annak a múzeumnak az online gyűjteményébe navigál, amelyben az eredeti műalkotást őrzik, melyből a tervező kiragadott egy részletet. A brossokba épített, textilre nyomtatott képrészletek a túlfogyasztás, a telítődés, a fenntartható fejlődés kérdésein túl, arra is felhívják a figyelmet, hogy a vírushelyzet előtti világunkban egy-egy mű, vagy kiállítás átélése is gyors ütemben, szinte rutinszerűen történt, elfelejtettük, hogy mit jelent figyelmesen nézni, tanulmányozni, meditatív módon elmerülni, egy alkotás itt és most jelenvalóságát, avagy jelenlét-hatását befogadni. A kényszerű karanténhelyzet, a lelassulás visszahozta életünkbe ezt a majdnem letűnt, kiiktatott gyakorlatot.
Börcsök Anna ékszereiben titkok rejlenek, ugyanis a reprodukciók részleteit nem random módon választotta ki, hanem általuk komplex üzeneteket kíván átadni. Ezek a nagy egészből, a teljes művekből kiragadott, sokszor jelentéktelennek tűnő elemek az alkotó számára olyan punktumok – megsebző részletek –, amelyekről Roland Barthes írt Világoskamra című kötetében.[1]
Egyéniek, szubjektívek, önálló értelmezési síkkal bírnak. Börcsök ékszertervezőként, egyszerre öncélú képzőművész és a design thinking elvei szerint alkotó ötvösmester, aki korábbi munkáihoz hasonlóan most is narratív rendszert dolgozott ki, mely jövőbeni céljait jeleníti meg: az egyén, a család és a közösség mátrixában. Nem erőlteti ránk a saját értelmezését, inkább bezárja azt a tárgyakba, a brossok hátlapjába konzerválja. Számára ugyanakkor minden elem külön jelentéssel bír: a befoglaló forma és a korábban benne tárolt élelmiszer, a kiválasztott műalkotás, annak eredeti őrzési helye, a kép ikonográfiai és ikonológiai értelmezése, de még a hiánynak és a tizenhármas számnak is üzenete van. A kiállítás hívóképének választott, Budapest feliratú, kis méretű fémdobozban nincs semmi, üres.
A tervező csupán egy kapcsot applikált bele, hogy hordhatóvá tegye. Ha rákeresünk az értelmezést segítő, a tárgy mellé helyezett QR-kód segítségével, akkor okoseszközünk – virtuálisan – egészen Milánóig repít bennünket, méghozzá Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című freskójához. Az egyetlen ékszer a kiállításon, amelynek alapanyaga nem konzervdoboz, hanem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér shopjában megvásárolható szuvenír tárgy, talán a reményről, a jövőről és a hitről üzen a koronavírus-járvány negyedik hullámának árnyékából. Ha pedig ruhánkra tűzzük, akkor mintha mi magunk lépnénk ki a nyitott dobozból, szimbolikusan kiterjesztve létezésünk határait. Hányféle értelmezése lehet egy tárgynak? Mennyi minden sűríthető bele egy konzervbe, vagy egy rekvizitumként közreadott, kétdimenziós QR-kódba? Most mi vagyunk a görög mitológia Pandórájának helyében, mi dönthetjük el, hogy kinyitjuk-e ezeket a különlegesen összetett, bonyolult mikrokozmoszokat rejtő műveket. A konzervdobozok érintetlen nyitófülei kísértnek, csábítanak felbontásuk mozdulatára, amely a megismerés újabb szintjének fizikai határát jelenti. Ha megtesszük, és feltépjük a finomművű ékszerek zárját, akkor létezésüket, értéküket, hordhatóságukat tesszük kockára – a dilemma ismét a művészetfilozófia területére vezet.
Az OUT OF THE BOX – A megismerés határa című kiállítás és a Boundary ékszerkollekció darabjai csupán első ránézésre, a felszínről tekintve szólnak a fogyasztói és a magas kultúra új tárgyakban való összeházasításáról. Második, harmadik, és a sokadik ránézésre, a műbefogadás valódi átélésére, a lassulás kultúrájára, és a rejtett alkotói üzenetek megfejtésére biztatják, inspirálják a közönséget.
[1] BARTHES, Roland (1979 [1985]): Világoskamra. Jegyzetek a fotográfiáról. Ferch Magda (ford.), Budapest: Európa Könyvkiadó.
A cikk lejjebb folytatódik.