Testünk melege – Máté Dániel kiállítása, Budapest Galéria, 2022. december 12. – 2023. február 12.
A kalória kifejezést Nicolas Clément francia fizikus és kémikus használta először. Clément a párizsi Francia Nemzeti Iparművészeti Konzervatórium kémia tanszékének professzora volt, ahol ipari kémiát oktatott diákjainak. Később Nicolas Léonard Sadi Carnot gépészmérnökkel és fizikussal köt barátságot, hogy aztán együtt kidolgozhassanak egy eljárást az energiahatékonyság kiszámítására. Megszületik a kalória, amely olyannyira népszerű lesz, hogy 1842-ben bekerül a francia, később az angol szótárakba, a terminus elterjed. Némelyek úgy tartják, hogy a kifejezést egy bizonyos Pierre Antoine Favre alkotta meg először, ám ez tévedésnek bizonyult. Favre csak átvette azt Clémenttől, majd még népszerűbbé tette a francia kémikusok körében.
Olyannyira, hogy a kalória az idők során nélkülözhetetlen szereplővé vált a fűtéshez felhasznált energia mennyiségének mérésekor és a táplálkozástudományban is. Érdekesség, hogy Magyarországon az 1980-as évekig csupán a hő, később az élelmiszerek energiatartalmának mérésére használták. Habár 1824-es használata óta számos tudományos vita kerekedett a mértékegység körül, most kiváló alkalmat biztosított Máté Dániel kiállításának megalapozásához, a Budapest Galériában látható, Kollár Dalma Eszter által kurált Testünk melege című tárlatához és az annak fókuszában álló test és otthon témaköreihez. Egészségünk és életminőségünk fő meghatározója az úgynevezett termikus komfort, avagy testhőszabályozásunk. Ennek megfelelő (a normál átlagérték 36,1-37,0 °C között van) szinten való tartásához egyrészt szükség van külső hőmérsékletre, másrészt táplálékbevitelre. Mondhatnánk, testünk legfontosabb feladatai és szükségletei ezek, hiszen így tudjuk a hőháztartásunk normális működéséhez szükséges energiát biztosítani. Táplálék és meleg: mindezeknek a feltételeknek jóléti társadalmunkban immáron nem lehet akadálya. Egy olyan korszakban, amikor csak úgy dúskálunk az élelmiszerekben, ki-ki megtalálhatja a maga számára megfelelő ételt, és azt a mennyiséget, amire szüksége van. Vagy mégsem? A táplálkozásnak gazdasági, társadalmi, de akár fiziológiai és mentális akadályai is lehetnek, de Máté Dániel nem így közelít a kérdéshez. Azt vizsgálja és teszi szemléletessé, hogyan változott a táplálék és az energia megszerzése a modernitásban, korunkban, amikor mindent mérni, kiszámítani, szabályok közé szorítani igyekszünk a technika segítségével.
A Testünk melege című tárlat másik tárgykörét otthonunk, pontosabban lakóhelyünk fűtési rendszere ihlette. A hideg elleni védekezés, azaz a fűtés még a tűz megismerésével kezdődött, az ősember korában. Tágas barlangokban égett a tűz, így elődeink könnyedén felmelegedtek. Majd kövekkel kerítették körbe a kellemes meleget adó lángokat, megkezdődött a tűz kordában tartása.
A fűtés története az ókori rómaikkal folytatódott, akik (habár több mint 2000 évvel ezelőtt éltek) már ismerték a padlófűtést. Ez a rendszer természetesen még nem hasonlíthatott a maihoz. A fennmaradt tárgyi emlékek szerint a fűtött tér 60-80 cm magas oszlopokon állt, a fűtést magát pedig rabszolgák végezték az épületen kívülről. Az égéstermék az oszlopok között haladt az épület másik oldalára, ahol nyugodtan távozhatott a szabadba. Majd megjelentek a kandallók, cserépkályhák, az 1500-as években a takaréktűzhely (sparherd), amelynek sütőtere volt, rajta főzni is lehetett.
Az 1800-as évek elején aztán megalkották a meleg vízi, 1925-ben az első szivattyús fűtést. Hazánk a II. világháborúig még fenntartotta a világ más országaiban bevezetett technológiákat, majd az európai hidegháborús kettéosztottság metaforájaként létrejött vasfüggöny visszavett a fejlődésből.
A Testünk melegére készült fotóalapú és installatív alkotások az élelmiszerekhez való viszonyunkat, otthonaink fűtését két idősíkon tárgyalják. A 60-as 70-es évekbelin, amikor hazánkban is elterjedt a távfűtés, számos háztartásban bevezetésre került a földgáz. Illetve jelenünkben, amikor is Máté Dániel saját étkezési zavarát feldolgozó, egyéni hangvételű munkákkal, egy energiaválságra reflektáló műegyüttessel színesíti a látottakat.
Az első teremben látható pár alkotás a méréssel, vagyis egy keretrendszer felállításával foglalkozik. Egy giclée nyomaton (A hőt rögzíteni, 2022) fiktív kalóriaműszer szerepel, egy másikon (Olvadáspont, 2022) a valódi kaloriméterre utaló vörösben fényben úszó jégkockák állnak egymás hegyén-hátán. A helyiség esszenciáját a 2022-es Cím nélkül (Perspektíva) adja. Egy olyan spotlámpából, ready-made objektből, szellőzőrácsból álló installáció, amely vörös fényt vetít a falra, kijelöli látómezőnk határait. Az élelmiszerek kalóriatartalmának vizuális „mérését” reprezentáló képek, a falon függő hűtőszekrénylapok felidézik a fridzsiderek kialakulásának korszakát.
A tárlat második termében helyet kapott munkák (Kontrollált égés, 2022; Belső hő, 2022; Olvadó irányok, 2020-22) már a bevitt energia felhasználását, a testünkben lezajló égési folyamatokat és a biztosított testhőt mutatják.
Majd szinte minden elsötétül, ahogyan belépünk a harmadik terembe. Az itt látható Kazán (2022) videóinstallációja azt a modernista elméletet idézi fel, amely az emésztésünket is munkának tekintette, ipari folyamatok összességéhez hasonlította. Ezt erősítik a munkavédelmi kesztyűket ábrázoló Munkás kezek (2022) is, amelyek az ember-gép kapcsolatát erősítik.
Az utolsó teremben aztán egy archív fotó bukkan fel. A képen Vilt Tibor 1959-ben felállított Energia című köztéri szobra, illetve felállításának pillanata látható. A Tiszalöki Vízerőmű díszítéséül szolgáló, monumentális nőalakot ábrázoló mű nagyszerű példája az ipari forradalommal együtt született irányzatoknak, amelyben a technikai vívmányokat allegorikus emberalakokként ábrázolták. Ez a felvétel inspirálta Máté Dániel Erőtlenül (2022) című rozsdamentes acélszobrát, amely a felállítandó szobor állványait imitálja szobor nélkül. Az energia hiányára, az emberi munkát és emberi léptéket nélkülöző ipar megtorpanására hívja fel figyelmünket.
Különös alkotói világába enged betekintést Máté Dániel, aki embert és környezetét érintő, aktuális témákat boncolgat. A Testünk melege enteriőrje, hangulata- miközben legtermészetesebb szükségleteinkről szól- igen távol áll a természettől: fűtéscsövek kanyarognak, szerelvények, ipari tárgyak tűnnek fel a fotókon, installációkon. A technika ül diadalt, amelyet az ember a szolgálatába állított. Kérdés, meddig vagyunk ura a helyzetnek?
A szerző írása a kiállítás kurátori szövegéből vett jelöletlen idézeteket tartalmaz.
Borítókép: Juhász G. Tamás / Budapest Galéria
