Beszámoló a múlt heti ArtAlom Élőművészeti Fesztiválról, az egri Kis Zsinagógából. Megváltás élmény, tévéfóbia, nemző tánc, sámáni véráldozat és a Tapasztalt Ecsetek.
Már megszokott, hogy a performerek népes gárdája különleges produkciókkal csábítja a műélvezőket a kortárs művészetek fellegvárába szeptember végén, Egerben. Idén hetedik alkalommal rendezték meg az ArtAlom Élőművészeti Fesztivált a Kis Zsinagógában, ahol a közönségnek felszabadító élményben volt része az elragadó, sokkoló, szórakoztató és beavató produkciók láttán.
Sajátos helye van a kortárs művészetnek egy olyan városban, ahol a kultúrához ezer szállal kötődik a történelem, a hagyomány. Az elmúlt századok lenyomata, az épített környezet, a historikus szellem kétségtelenül unikális tartalmat kínál, és rányomja bélyegét a város arculatára. Mindez nem jelentheti a kiteljesedést, hiszen akkor le is zárná a művészetet, a szinte mindent az idegenforgalomra építő Eger városában.
Örvendetes, hogy a múlttal való kapcsolat béklyóitól egyre több törekvés igyekszik megszabadítani mind az alkotót, mind a befogadót, ha ez utóbbi egyáltalán még kitart művészet mellett. Mert a hagyománytiszteletre szocializált városlakók között nem könnyű találni kalandvágyót. Szerencsére a közép- és felső szintű művészeti képzés igen intenzív a városban. Kiváló tanárok működésével vonzza és vonzóvá teszi a kultúrát a fiatalok számára. Persze a nem mindig könnyű örökséggel nem leszámolni kell, hanem annak szellemi talaján, az értékei mellett megteremteni a jelent.
Eger éppen egyik különleges műemléképülete ad otthont, a Part Egyesület által immár hetedik alkalommal megrendezett, országos rangú élőművészeti fesztiválnak, amit a szervezők ArtAlom névre kereszteltek. A helyszín, a belváros közelében álló egykori zsinagóga épülete, még inkább emeli az esemény különlegességét. Egyszerre közösségi, művészeti és szakrális tér, ami az eltérő produkciókat jól befogadja, miközben kihangsúlyozza a performanszok vizuális kultúrába oltott borzongató és kreatív erejét.
Az ArtAlom, az egri kortárs művészet egyik legjelentősebb megmozdulása országos viszonylatban is fontos esemény, amire a szervezők szűkre szabott lehetőségeikhez mérten igyekeznek a hazai művészeti élet legjelentősebb előadóit elhozni. Az évről évre különleges produkciókat felvonultató rendezvényen, a műfaj iránt elkötelezett képzőművészek, zenészek és lelkes műkedvelők adnak egymásnak randevút, a minden érzékszervet igénybe vesznek az előadásokkal.
A három napon át tartó programban, idén tizenhárom performansz előadást láthatott a szép számban megjelent közönség. A szokásoknak megfelelően, a rendezvényhez kísérőprogramokat is kínáltak a szervezők. A filozofikus, szuggesztív, groteszk történetekbe hajló performanszokat késő esti lazítás követte az Egrix klubban, a kísérleti zene jegyében.
A gyakorlott látogató tudja, hogy a kísérletezés, a jelenségek továbbgondolása, a kreativitás, az asszociáció is része a műnek. A mű megtapasztalása a cél. Az aktuális megváltásélményt Sülyi Diána produkálta idén. A szakrális térben különlegesen ható feszület mellé tanulságos életmód elemzést kapcsolt.
A teret szintén jól használta ki a mennyezetről lőtt nyilaival a 3T (NSZK csoport). Bár a minden erejükkel az ég felé törekvő előadókat nem éppen áldás fogadta, mégis azt a gondolatot erősítették fel a nézőben, hogy a földi lét, kínok között minden törekvésében felfelé irányul. Az első nap zárószáma, a Wahorn András, Szurcsik József, Kopasz Tamás tanár urak alkotta Tapasztalt Ecsetek együttes, elektronikus zenei alapokra felépített, avantgárd zenei produkciója volt. A tavaly elmaradt koncertet ez alkalommal pótolhatta a csapat. Kíváncsi tekintetekkel körberajongva gitár, basszus és fúvósok birkóztak az akusztikával.
A performansz mint közösségi élmény, leginkább az idegekre gyakorolt hatása által jellemezhető. A megpróbáltatások együttes átéléséhez a művészek a Kis Zsinagóga terének különböző részeit használták. A maradék helyeket a jórészt közép- és főiskolai diákok alkotta közönség töltötte ki. Így történt ez a fesztivál második napján is, amint a mindennapi kötődések hálójába szőtt bele jegyzeteket, gondolatokat a Kísérleti Pop – Performace Csoport.
A Pogonyi Csongor és Vágó Szabolcs alkotópáros idei előadásával tévéfóbiájának újabb fejezetéhez érkezett. Az embert beteggé tévő készülék pályafutásának ezúttal egy kalapácsütéssel vetettek véget, majd az ég felé fordított képernyőn tüzet rakva barátságos szalonnasütéssel ültek tort a tömegkommunikáció és a technika romjain.
Idén sem úsztuk meg lecke nélkül a fesztivált. A létben nyomasztó a test börtöne és sebezhetősége, a lélek törékenysége. A fólia elzártságából való kiszabadulás a szunnyadó létnek ad utat Kovács István művészetében. A tűzből éledő, testté váló, majd elhamvadó, lánggá váló akarat gyötrelmes átlényegülésében elsorvad a személyiség.
A fesztivál egyik központi figurája a szakrális pillanatot kereső BMZ, azaz Baji Miklós Zoltán. Az fesztivál állandó résztvevője amellett, hogy a performansz erejét demonstrálta előadásával mint sámán, a közönséget egyúttal be is avatta a mű lényegébe. BMZ, aki az egyik legjelentősebb kortárs performansz előadó, azt a momentumot igyekszik megragadni, amivel dimenziókat átlépve segíteni tud valakin. Ahogyan sok performer, ő is saját művészi világában dolgozik, ám nála ez kicsit több, hiszen a sámánszertartás minden összetevőivel, szellemi, lelki kapcsolataival, transzcendens vonatkozásaival túlmutat a művészeten. Munkái – ahogyan ő nevezi a gondosan előkészített bemutatókat – nem mások, mint a teremtő erőt kereső, megragadó szertartások. Ezzel közel kerülünk a művészet eredetéhez, hiszen az élőművészet célja is hasonló. A tudás, alkotás, művészet, filozófia, vallás itt egyesül, a kultúra őslényegének ütőerére tapintva.
Ahogyan előző egri munkájával, most is egy barátját szeretné kigyógyítani szívbetegségéből. Ehhez a sámánszertartást, a transz állapotban történő beavatkozást választotta, aminek részeként valódi szívből eszik, majd a legértékesebbet, saját véráldozatot mutat be. Igaz a sámán mai eszköztárában a hagyományos módszerek mellett, már több projektor is szerepelt.
Az égieken keresztül beavatkozva, befolyásolni lehet a valóságot, vallja BMZ, aki szerint fontos tanulság, hogy legyünk készek a csodát elfogadni.
A fesztivál harmadik napján Berkes Anna, Hommage á Oppenheim című sokszereplős alkotása láncszerű alakzatával, az idén elhunyt body art művész előtt hódolt. Boga Clementina Bemetszés magamnak című előadásával sötét univerzumban fogalmazta meg önmagát. Rideg és szakrális az élet egyszerisége. És forrongó a jelenség: beavatkozni, életet vinni a testbe, ahogyan a vetített kép a csecsemőbe. Az átlényegülések sorozatát Szilágyi Rudolf produkciója tette teljessé. A Kis Zsinagóga padlózatába épített kicsi medencébe ereszkedő fekete ruhás alak megtisztulva, fehéren bukkant fel újra a víz alól.
A fesztivál bemutatóinak záróakkordja, ahogy már tavaly is, a GoBe Társulat produkciója volt. A budapesti táncművészeti csoport ezúttal a Vadulva című kosztümös előadással örvendeztette meg az egri közönséget, az erotika mitologikus gyökereihez kalandozva el. Az élő zenei kísérettel előadott tánc a nemzőerő testi, lelki és szellemi síkon egyesülésre törekvő természetét kutatja. A mítoszok alakjaival eltáncolt opera, az életerők örök körforgásának groteszk póza. Az avantgárd és barokkos elemekkel egybegyúrt vágy egy újabb, a többitől kissé különböző hangulatot kölcsönzött a Kis Zsinagógának erre az estére.
A különleges hangulatú fesztivál eredetileg a Nyílt Tér elnevezést viselte. Érezhető a történetisége azon is, hogy a mai és a korábbi látogatók mennyire másként viszonyultak a műfajhoz. Talán mást gondolnak a mai középiskolások, mint a korábbi nézők, vagy az öreg tapasztalt műkedvelők. Az is lehet, hogy különböző korszakokban másképpen nyitottak az emberek a kortárs művészetre, s lehet, hogy az is számít, hogy a történelmi város szellemisége mennyire engedi az ilyenfajta törekvéseket.
A Kis Zsinagóga a maga egyedi hangulatával, befogadó jellegével izgalmas táptalaj lehet az élő, helyben formálódó alkotói folyamat számára. A mostani találkozó is egy újabb mélyreható betekintés a performanszok világába. Maga az előadássorozat amellett, hogy különleges, izgató ingereknek teszi ki a testben és lélekben borzongani vágyó kalandorokat, azt a kérdést is felveti, hogy a meg tud-e újulni a műfaj, milyen utakat képes bejárni, és milyen üzeneteket képes átadni a mai néző számára. Meglátjuk jövőre…