Művészeti projekt a lakhatásról. Egy majdnem fesztivál terjedelmű sorozat, amelyet fiatal, egész pontosan a legfiatalabb kurátorok hoztak össze. Az MKE végzőseiről van szó, akik az OFF-Biennále Budapest inkubátor projektjében, az OFF-Műhely-ben vettek részt az Otthon-nal. Május 17. és 24. között egy színes programsorozat színtere lesz az Otthon áruház, amely persze már nem áruház, csak az áruház és az otthon hűlt helye. Az emlék otthona, ha úgy tetszik. És amiről itt gyakorta szó lesz, az az otthon emléke. Vagyis mindazok, akiknek nincs otthonuk, vagy van, de nincsenek benne otthon. A lakhatási válság, a lakáshoz jutás lehetetlensége, mint átfogó, rendszerszintű, társadalmi probléma. Sőt, paradigma.
Kiállítás, performansz, vetítés, beszéd és beszélgetés, felsorolni is sok: a kiállítás mellett performatív előadások mutatják be az együttélés, illetve az otthontalanság problémáját, a szervezők egy szakmai beszélgetés keretében szakértők segítségével nyújtanak szélesebb rálátást a lakhatási válság történeti hátterére, a fennálló helyzetre és az alternatív modellekre. A MOME építész szakos hallgatói a szociális lakhatás témájával foglalkoznak, és projektmunkáikban egy régi díszletraktár területét alakítják át olyan közösségi felhasználású terekké, melyek alternatív lakhatási megoldást biztosíthatnak a túltelített városi környezetben. A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, a DAAZO Rövidfilm Fesztivál és A Város Mindenkié szervezet által válogatott, lakhatási helyzeteket bemutató filmek is láthatók lesznek.
Kik? AU Workshop, ÁDÁM Anna, BALLA Csönge, BOTTOM UP, HORVÁTH Eszter, JENESES Ádám, KICSINY Mártha, LAKATOS Attila, MÉZES Tünde, MISETICS Bálint, MOLNÁR Judit Lilla, MOME Épitészeti Intézet MA szakos hallgatói (Bálint Viola, Bartha Olivér, Gadolla Máté, Lengyel Dániel, Gencsi Katalin, Háló Veronika Róza,Murczin Evelin, Németh Krisztina Anna, Pomázi Renáta, Seenger Dorottya, Sógor Ákos, Szabó Áron, Szabó Rákhel, Székely Dávid, Szodfridt Marcell, Tasnádi Gergely, Varga Bence, Veres Adrienn), MOME Designkultúra szakos hallgatói (Antal Éva, Ádi Brigitta, Csíkszentmihályi Luca, Gollob Lilla, Kádi Vivien, Karsai Anna), PÓSFAI Zsuzsanna, SEEMANN Adrienn-SZIMÁN György, SMILÓ Dávid, STEREO Akt, SZARVAS Márton, THURY Lili, VARJU TÓTH Balázs, VIDA Szabolcs, Willany Leó Improvizációs Táncszínház
Kurátorok: CSEJDY Borka, ÖLVEDI Réka, PETÁK Dénes, SOLYMÁR Fanni
Hol? ex-Otthon Áruház, 1074 Budapest, Rákóczi út 74-76., bejárat az Alsó erdősor utca felől (nyitva tartás: 2019. május 18-24. naponta 14.00-19.00, május 18. 13.00-22.00)
Mikor? május 17-24.
Ez is több mint művészeti esemény, de kevesebb mint fesztivál. Mondjuk úgy: egy hétvége, tele művészeti történésekkel. Az AQB, vagyis az Art Quarter Budapest, olykor kisbetűvel: art quarter budapest, a főváros egyik legsajátosabb kortárs művészeti intézménye. Magán alapítású helyről van szó, amely műtermeknek, kiállítótereknek, közösségi tereknek ad otthon. Kint, a város szélén, egy egykori ipari területen, amely azonban nagyon barátságos módon alakult át. Az AQB most újra kicsábít mindenkit a budai oldal szélére: 18-án egy csoportos kiállítás is nyílik The Great Globe címmel, de lesz Xtro realm és Meetlab, lesznek DJ-k, Yosi Horikawa japán hangművész, Teun Vonk performer, látogatás a Rózsavölgyi Csokoládégyárban Csiszár László rajzfilmjeivel, és még sok más, sokan mások. Nem kéne kihagyni.
Hol? AQB, 1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.
Mikor? május 17-18.

A harmadik ajánlatunk „csak” egy kiállítás. Amely persze nem csak egy kiállítás. Eperjesi Ágnes projektje egy különös, zárványszerű, de egyben példázatszerű történet nyomába ered. A széteső szocializmusban, 1986-ban szépségkirálynő-választást rendeztek Magyarországon. A kapitalista showbiz egy darabkáját adaptálnák volna a gulyáskommunizmusba. Tragédia lett a vége. Szó szerint. A 17 éves Molnár Csilla Andrea, a verseny győztese öngyilkos lett. Hogy mi miatt? Minden miatt. A megalázó és amatőr körülmények, a hiénák és nyerészkedők, a pénz és annak hiánya, az ígéretek és azok meg nem valósulása, az egész egészségtelen és korrupt hazai közeg, a védtelenség és kiszolgáltatottság miatt. (Hartai László és Dér András dokumentumfilmje megdöbbentő lenyomata lett az egész folyamatnak.) A verseny helyzettjeinek szóló díjak sorában ott volt egy különös díj is: Pauer Gyula szobrászművész a díjazottakról gipsz testlenyomatokat késztett, egy úgynevezett szépségakció keretében. A gipszminta alapján a győztes Molnár Csilláról, már halála után bronzszobor is készült, amely a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe került. A megalázott test, a megcsúfolt szépség szobra lett ez? A személyes tragádiáé? A nők helyzete, társadalmi kiszolgáltatottsága jelenik meg benne? Vagy az a művészet, amely nyerni szeretett volna egy megnyerhetetlen helyzeten? A dolgok és emberek áruba bocsájtása? A kollektív csőd vagy a közös áldozat? A kiállítás ezt nem mondja meg nekünk. Eperjesi Ágnes az ábrázolás és a kép politikai természetét leleplező területről beszél. 1986-ban olyan állapotban voltunk, hogy nem is nagyon lehetett más a történet vége. Kérdés, milyen állapotban vagyunk 2019-ben. Nemigen lehetnek illúzióink.
Ki? Eperjesi Ágnes
Hol? Fészek Galéria, 1073 Budapest, Kertész u. 36.
Mikor? június 14-ig
Nyitókép: Mari & Marie: Late Night Quiz – forever ’89 @szabad terek nyitóhétvégéje, 2019. május 9, Auróra, Budapest. Fotó: Erdei Krisztina