A számos múzeummal, kiállítóteremmel és galériával büszkélkedő párizsi Marais-negyed újabb hellyel gyarapodott: a Franciaországban 1934 óta működő MAIF (Mutuelle d’Assurance des Instituteurs de France) január első napjaiban megnyitott MAIF Social Club-ja elsősorban a kortárs művészetnek ad terepet.
A rue de Turenne-ban található XVII. századi palota eredetileg bentlakásos iskola volt, ahol többek között Balzac is tanult egy darabig, majd a múlt század második felében egy szivacskereskedő vette használatba. Az épület eredeti adottságait tiszteletben tartva néhány hónapos munkával alakították ki azt az 1000 m²-nyi kétszintes teret, amely kiállítások, konferenciák, filmvetítések, gyerekfoglalkozások és közönségtalálkozók rendezésére is alkalmas. A Club valamennyi rendezvénye nyilvános és ingyenes. A rendelkezésre álló éves pénzkeret 800 ezer euró, ebből kell a MAIF Social Club vezetőjének kigazdálkodnia az általa kiválasztott és megszervezett programokat.
Kiállítási enteriőr, az előtérben Miguel Chevalier: Méta-cité 4 című fotójával, (2015) © Sylvie Humbert/MAIF
A nyitótárlat, az Iconomania új technológiákat felhasználó művészek alkotásain keresztül vizsgálja a kép, az „imázs” szerepét, megjelenési formáit, a mindennapokban elfoglalt helyét, és a mai társadalmat felkészületlenül ért új és veszélyeket is rejtő helyzetet, hogy ma már bárki képes a kép manipulálására és széleskörű terjesztésére.
A tizenhat különböző nemzetiségű művész alkotásait három fogalom köré csoportosítva mutatja be a kurátor, Florence Guionneau-Joie: transzformáció, közvetítés – továbbadás és reprezentáció.
Az első blokkban olyan művészek munkái kerültek egymás mellé, akik elsődleges alkotóeszközüknek tekintik a digitális technikát, amellyel átdolgozzák a kiinduló alapmotívumot, illetve akik az informatika nyújtotta lehetőségek kiaknázásával szerzett elemeket építenek be műveikbe.
Philippe Cognée: A fekete torony, 2006, 200 x 250 cm, viasz, vászon, © David Bordes, a művész és a Galerie Templon jóvoltából
Ebbe a csoportba tartozik például Philippe Cognée festőművész, aki az utóbbi években készült festményein a Google Earth által szolgáltatott városi légi felvételekkel dolgozik. Cognée arra keresi a választ, hogy a bennünket egyre nagyobb mennyiségben és egyre tökéletesebb minőségben elárasztó képek világában milyen szerepe lehet még a festészetnek. Charles Sandison finn művész, akitől a természettudományok sem állnak távol, videóján (Genome, 2006) egy összetett szoftverrel szabályozza a betűk felbukkanását, eltűnését, összetalálkozását, szavakká formálódását, szétszóródását, s mindez egy folyamatosan változó gyerekarcon jelenik meg.
A második fejezet egyrészt azzal foglalkozik, hogyan gyűjtik be, raktározzák és közvetítik a művészek az információkat, másrészt vizsgálja a valóságos és virtuális elemek viszonyának kérdését, az ember és az informatika kapcsolatát. Erre a kapcsolatra épül a Scenocosme néven működő fiatal alkotópáros interaktív installációja, az Akousmaflore (2007). Több más munkájukhoz hasonlóan ezúttal is digitális programmal és „élő anyaggal”, növényekkel és a nézőkkel dolgoznak. Akár csak közelítve a felülről aláhulló borostyánfolyamhoz, akár megérintve a leveleket, más-más hang – csörgedező víz, rikkantás, dorombolás, madárfütty – szólal meg, így téve észlelhetővé az emberi test és a számítástechnikai program, illetve az emberi test és a természet közötti láthatatlan kapcsolatot.
Scenocosme: Akousmaflore, interaktív installáció, © Grégory Lasserre & Anaîs met den Ancxt
A reprezentációval foglalkozó harmadik részben örömmel fedeztük fel, hogy az olasz, francia, német és más nemzetiségű résztvevők mellett egy romániai magyar művész is meghívást kapott a tárlatra. Varga Júlia 2003-ban francia művészeti egyetemen szerzett diplomát. Alkotásai jelentős részének alapelemei a saját maga által készített vagy gyűjtött fotók. A 2007-ben készült “Me” diaporáma-szerűen vetített fényképeit a művész internetes társkereső oldalakról gyűjtötte össze.
„Enyhén szatirikus mű a szerelemről, barátságról, az egoról, a kortárs önmagunkról, a szelfi világról” – mondja Varga Júlia. Az egymást követő szelfi képeken megjelenő, egymást ölelő párok közül csak az új társat kereső arca látható, míg „a mellettük levő ex vehemensen ki van satírozva. Érdekesnek találom, hogyan nyilvánulnak meg zabolátlanul gyilkos impulzusok, és azt, ahogy a két pillanat, a szeretetteljes összeölelkezés és a végkifejlet, az így rajzolt fantomok döbbenetes jelenlétével, szimultán látszik a képen.”
Varga Júlia: Me, 2007, video, © Varga Júlia
A március 31-ig tartó tárlathoz kapcsolódva pszichológusok, reklámszakemberek, jogászok és szociológusok bevonásával több konferenciára is sor kerül, ezekkel a címekkel: „Látni, hinni? Bizalmatlanul kell-e fogadni a képeket?”, „Politikai imázs, hódítási akció?”, „A kép hatalma”, „Lájkolt kép: a létezés új lehetősége?”
Iconomania, MAIF Social Club, március 31-ig
A cikk lejjebb folytatódik.