Martinkó Márk: Zárt kert
március 4-ig, ICA-D, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros
Kurátor legyen a talpán, aki jól tudja kezelni és használni a dunaújvárosi ICA-D széttagolt kiállítótereit. Még akkor is, ha gyakorlott művésszel dolgozik, aki történetesen már állított ki e térben, igaz, akkor egy csoportos tárlat keretében. Martinkó Márk a hibaizmus elveit elfogadó és aszerint alkotó fotósok között mutatkozott akkor be, és ez a kiindulási pont jelenlegi kiállítása kapcsán is fontos szerepet kap.
Mesterséges zöld No.6. (2014)
A több szakaszra osztott tárlaton az eddig jól elkülöníthető témákat, periódusokat az installálás és a kiállításhoz készített kisérőszöveg erősíti, de ez nem feltétlenül válik mindenütt a teljes anyag javára. A jórészt korábbi anyagok bemutatása mellett ugyanis könnyen kirajzolható lett volna egy organikus fejlődési ív és narratív vonal, valamint a megérkezés a legújabb munkákhoz, azonban a kapcsolódási pontok megtalálását a rendezési koncepció jórészt a nézőre hagyja.
Külön terembe került két szorosan összekapcsolódó anyag, a Digitalizált növények és a Rituálé. A beszkennelt növények torzított képei a fekete háttér előtt már-már esztétikai élményt nyújtanak, akár egy jövőbeli biológia tankönyv illusztrációi. Míg a hasonló látványt mutató, áramkörmódosított kamerákkal rögzített tájvideók egy disztópikus sci-fi, biopunk mozi jelenetei is lehetnének. Mindenhol csak a hiba, ahol az ember megjelenik a természetben. A technikai hibaizmust Martinkó filozofikus síkra viszi át: rámutat arra, hogy a jelenlegi digitális, technokrata világban mennyire destruktív tud lenni az emberi jelenlét, pusztán a leképezés aktusával.
Digitalizált növények No.11. (2014)
A Rituálé mellé került az alagsorba a kiállítás másik videója. Bár logikus döntésnek tűnik, hogy a vetített képeket és a videókat a könnyen elsötétíthető lenti terembe helyezték, nincs annyira erős kapocs a torzított mozgóképek és a háromcsatornás videóinstalláció között.
Valóságsíkok ch.3., videostill (2014)
A Valóságsíkok háromcsatornás videóinstalláció, mely egy korábbi kiállításban egymás mellett futva még jobban meg tudta mutatni az alig észrevehető különbségeket a látottak között. A videó főszereplője egy szobafenyő, ami már elnevezéséből adódóan is visszautal a tárlat egyik központi kérdésére: természetes és mesterségesen teremtett környezet viszonyára. Az abszurd helyzetre, amelyben a természetet, a vadvilágot az ember domesztikálni akarja. A háziasított vadnövényt Martinkó visszahelyezte a természetes tájba, ahol már igencsak idegenként mutat: feszeng, mint egy régóta emigrált hazánkfia a hazatérés első perceiben. Tovább fokozódik ez a zavar a vetített kép és a valóság viszonyának játékával. A növény a vetített háttér előtt, benne, vagy az egész együtt vetítve: mindez reflektál napjaink digitálisan manipulált képi világára, azonban csak a kitartó és alapos megfigyelő veheti észre a különbségeket a többszörösen mesterséges valóságok között.
Mesterséges zöld No.5. (2014)
Visszatérve a földszinti terekbe, megérkezünk a kulcsszériához: a Mesterséges zöld címet viselő sorozat végképp elhagyja a hibaizmus technikai kísérleteit, torzításait. Letisztult, egyszerű kompozíciók állítanak minket szembe a valódi, de így látva, meglehetősen torz helyzetekkel. Mert mi lehet annál idegenebb, mint mikor két külön valóság egy képen találkozik, ráadásul mindez nem manipuláció eredménye. Hogy az ember tényleg megpróbálja a ledózerolt, lebetonozott, mesterségesen létrehozott környezetbe – oh, pardon! felkiáltással – visszailleszteni a természet törékeny teremtményeit. Merthogy mégiscsak túl szürke lesz ez így, túl rideg, túl mesterséges. Miközben semmi sem idegenebb, mint maga a kényszer.
Ezek a kényszeredett szituációk pedig nagyrészt nem megrendezettek, nap mint nap találkozhatunk ilyenekkel parkolóházak, sétányok, parkoknak nevezett betonszigetek környékén. Kivéve néhányat, ahol az alkotó maga kontrázik rá, és végez egy olyan beemelést, amikor is a főszereplő növény a legkevésbé sem képes beilleszkedni a környezetébe.
Mesterséges zöld No.8. (2015)
Valami hasonlóan esetlen, érthetetlen és értelmetlen dolog történhet akkor is, amikor egy kétszáz éves – igaz, emberi beavatkozás által kialakított – parkba, ligetbe épületmonstrumokat plántálnak.
Szerencsére azonban Martinkó Márk tárlatán feloldozó hatású mozzanat is helyet kapott, igaz, egy kevésbé hangsúlyos helyen. Mégis létezik az a pont, valóságsík, ahol a betonon, az épített környezeten a természet, (jelen esetben a borostyán) revansot vesz. Mi sem természetesebb.
Mesterséges zöld No.9. (2015)
A cikk lejjebb folytatódik.