December elején adják majd át – várhatóan online esemény keretében – az idei Igor Zabel díjakat, hagyományosan Ljubljanában, és most először lett szlovén fődíjas a díj történetében. A kortárs művészeti szakembereknek adható rangos elismerés fődíját Zdenka Badovinac kapja, a ljubljanai Moderna Galeria (MG+MSUM) igazgatója. Vele készített, 2016-os interjúnk itt olvasható.
A díjazottak között idén magyar szakember is van, Erdődi Katalin, Bécsben és Budapesten dolgozó kurátor, dramaturg és kulturális munkás – vele 2014-ben készült kétrészes interjúnk, amely itt és itt olvasható. Rajta kívül Slavcho Dimitrov szkopjei aktivista, kultúraelméleti szakember, kurátor, illetve Ivana Bago, zágrábi kurátor, művészettörténész, művészeti író van még a díjazottak között. Erdődi Katalin a kortárs képző- és előadóművészet határmezsgyéjén dolgozik. Kurátori munkájának fókuszában a társadalmilag elkötelezett művészet, a kísérleti performansz és a köztéri művészeti intervenciók állnak. Jelenleg, doktori kutatásának részeként, a posztszocialista vidéki társadalom átalakulását kutatja Magyarországon, együttműködésen alapuló művészeti és kurátori gyakorlatokon keresztül. Az OFF-Biennále Budapest következő kiadására tervezett, a lengyel képzőművész Alicja Rogalskával együtt készített Hírdalcsokor című projektjének online bemutatója ezen a héten lesz.
A szlovén művészettörténész, művészeti író Igor Zabel (1958-2005) emlékére alapított díj, az Igor Zabel Award for Culture and Theory kurátorok, művészettörténészek, művészetelméleti emberek, művészeti írók teljesítményének elismerésére jött létre, és a közép-, illetve kelet- és dél-kelet- európai térségre koncentrál. A díjat az Erste Stiftung támogatja, az összesen 76000 eurós elismerésnek két fokozata van, a fődíj, illetve három ösztöndíj. A díjra minden alkalommal egy jelölő bizottság terjeszt föl neveket, akik közül az aktuális zsűri választja ki a díjazottakat. Idén a zsűri tagjai voltak: Šejla Kamerič, Szarejevóban élő képzőművész, Antony Gardner oxfordi művészettörténész és a magyar Zólyom Franciska, a lipcsei GfZK (Galerie für Zeitgenössische Kunst) igazgatója.
Zdenka Badovinac a Moderna Galerija vezetője az alapítása, vagyis 1993 óta. 2012 óta ehhez az intézményhez tartozik az akkor felépült MSUM (Muzej sodobne umetnosti Metelkova) is. Elméleti és muzeológiai munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a volt Jugoszlávia és az egész kelet-közép európai térség 1945 utáni művészete együtt jelenjen meg és szélesebb nemzetközi kontextusban is jobban értelmezhetővé váljon. Az artportal-nak 2016-ban így nyilatkozott: „Két helyszínünk van – két épületben működünk. A kortárs részleg gyűjteményépítését 2000-ben kezdtük, ez az a bizonyos 2000+ Arteast Collection. Ezt már eleve tudatosan nemzetközi fókusszal kezdtük építeni, azzal a céllal, hogy a szlovén művészetnek kontextust teremtsünk. A térségre koncentráltunk, a környező, volt szocialista országokra. Nem azt kerestük, hogy mi illeszkedik a nyugati kánonba, hanem arra voltunk kíváncsiak, hogy itt milyen folyamatok zajlanak, milyenféle párbeszédben állnak a térség művészeti színterei. A mi művészetünk számára ez jelenti a legrelevánsabb kontextust. 2011-ben nyílt az új múzeumépület, a kortársra összepontosítottunk, ami a gyűjtés és bemutatás szempontjából leginkább a kilencvenes évekkel kezdődne – számunkra evidens okokból is –, de a gyűjteményben a hatvanas évekkel kezdődően vannak munkák, ugyanis ezt az avantgárd tradíciót fontosnak tartjuk a ma szempontjából, és kifejezésre is akarjuk juttatni.”
Az elmúlt hónapok szlovéniai kulturális-politikai fejleménye, hogy az MG+MSUM élére kiírt vezetői pályázatot kétszer is elhalasztotta a kulturális minisztérium. Időközben szlovén művészeti szakemberek amiatt tiltakoznak, hogy a minisztérium az intézmény alapító okiratába is belenyúlna, olyan módon változtatva meg azt, hogy a vezetői kinevezés ne legyen szakirányú végzettséghez kötve – csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Magyarországon ez már a 2013-as törvényi változások óta így van. Ebből ugyanis sokan arra következtetnek, hogy a kormányzatnak megvan a saját jelöltje az intézmény vezetésére, aki nem az eddigi magas színvonalat és szakmai folytonosságot képviseli majd a nemzetközi hírű intézmény élén.