Persze, igazából nem az abszolút számok az érdekesek; a műgyűjtőket és a műkereskedőket egyaránt a trendek érdeklik, hiszen azokból tudják kiolvasni, mennyire szerencsés kézzel adtak-vettek az elmúlt időszakban és mire érdemes figyelniük, amikor kialakítják további stratégiájukat. Ezt természetesen tudja az Artprice is, ezért a legtöbb táblázat nemcsak az elmúlt, hanem az azt megelőző év adatait is tartalmazza, a grafikonok pedig gyakran akár két évtized folyamatait is bemutatják. Ezzel együtt, a jelentést olvasva célszerű elővenni a korábbi évek hasonló dokumentumait is; a jó hír ezzel kapcsolatban az, hogy az elemzések húsz évre visszamenőleg szabadon hozzáférhetők az Artprice honlapján.
Más kérdés, hogy az összehasonlítás éppen a 2021-es adatok esetében az átlagosnál jóval kevesebbet árul el a valós tendenciákról, hiszen 2020 a „pandémiás sokk” éve volt, „békeidőben” alig elképzelhető méretű forgalom-visszaeséssel, míg 2021-et, noha még ebben az évben is szembe kellett néznünk a pandémia következményeivel, sokkal inkább a normalitáshoz való visszatérés jellemezte – még akkor is, ha ez a normalitás a műpiacon sem teljesen olyan volt, mint korábban. Ezért a tavalyi számokat a jelentés sok esetben nemcsak 2020, hanem 2019 eredményeivel is összehasonlítja. De egy dologról mindenképpen pontos képet ad 2020 és 2021 számainak egybevetése is: arról, milyen gyors volt, illetve hol tart a kilábalás a válságból. Elöljáróban és összefoglalásként: ha bizonyára vannak is, akik szerint a tempó nem elég gyors, a piaci elemzők többsége egyetért abban, hogy a legrosszabb forgatókönyveket sikerült elkerülni.
Ha valaki először lapoz bele az éves jelentésbe, érdemes a metodológiával kezdenie, mivel a fogalmak használata nem mindig egyezik meg azok köznapi értelmezésével. Talán a legfontosabb: kortárs művészek alatt nem a művészettörténeti értelemben vett kortársakat értik és nem is az élő művészeket, hanem az 1945 után születetteket. Ennek megfelelően a legfontosabb piaci szereplők közül például az 1932-es születésű, a festészettől ugyan már visszavonult, de grafikai életművét most is gyarapító Gerhard Richter forgalma nem a kortársaknál, hanem a második világháború utáni művészetnél szerepel, a 34 éve halott Jean-Michel Basquiaté viszont a kortársaknál, tekintve, hogy az amerikai művész 1960-ban született. Célszerű tisztában lenni azzal is, hogy a „nyugat”, illetve a „nyugati művészet” az Artprice szóhasználatában azt jelenti: minden, ami nem kínai. Az árak, akár egy-egy műtárgyról, akár összforgalomról van szó, mindig az aukciósházak jutalékával növelt árak és dollárban vannak megadva; az eltérő valutában született árakat egész évben egységes árfolyamon számolják át.
Nézzük akkor először is a globális számokat. A kulcsszám 17,1 milliárd dollár – ennyi a nemzetközi művészeti aukciós piac tavalyi összforgalma. A 2020-as eredményt ez 60%-al, a 2019 évit 28%-al haladja meg, de ez is csak a harmadik helyhez elég a rekordévek dobogóján; 2011 és 2014 a tavalyinál is nagyobb összforgalmat produkált. A korábbi évek grafikonjai az összesített eredményt két kategóriára bontották, a nyugati és a kínai művészet forgalmára, most azonban megjelent egy új, nem földrajzi kategória, az NFT-k is. Ezek egyelőre még szerény szeletet, 1,36%-ot hasítottak ki az összforgalomból, de már ez is 232 millió dollárt jelent, ami kezdetnek több, mint biztató. (Az NFT-kre később még visszatérünk.)
A piac növekvő „étvágyát” jól mutatja, hogy a rekordmennyiségű tétel mellett is jelentősen – 2020-hoz képes 9, 2019-el összehasonlítva 19%-al – csökkent az el nem kelt tételek aránya, ami tavaly végül 31%-ot tett ki.
Az aukciós piac legnagyobb szereplője címért folytatott versenyfutásban Kína már évekkel ezelőtt megtörte az USA korábbi egyeduralmát, s tavaly is sikerült legyőznie legfőbb vetélytársát. 5,9 milliárd dolláros forgalmával szemben az USA „csak” 5,7 milliárdot tudott szembeállítani. (Nem árt ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a műkereskedelem egészét tekintve továbbra is az USA számít a legnagyobb piacnak; az aukciók terén mutatkozó kínai előnyt bőven kompenzálja az amerikaiak jelentős fölénye a galériás szektorban.) A két ország együttes dominanciája nyomasztó; a globális aukciós forgalom több mint kétharmadát ők bonyolítják. Tőlük messze lemaradva, 1,9 milliárdos, a 2019-es eredménytől 210 millió dollárral elmaradó forgalommal is őrzi harmadik helyét Nagy-Britannia, a negyediket pedig az egymilliárdos küszöböt először átlépő, azaz minden idők eddigi legjobb eredményét produkáló Franciaország. Párizs még úgy is sokat profitált a brexitből, hogy az a vártnál kisebb problémákat okozott csak a brit piacnak. A „négy nagyot” Németország követi, míg Dél-Korea eddigi legjobb teljesítményével tavaly már a hatodik helyre zárkózott fel, és egyre inkább megfontolandó alternatívaként kínálja magát az ázsiai piac eddigi fővárosával, az ismert nehézségekkel küzdő Hong Konggal szemben. A tíz legnagyobb forgalmú piaccal rendelkező ország listáján a fentieken kívül – ebben a sorrendben – még Olaszország, Svájc, Japán és – térségünkből egyedüliként – Lengyelország szerepel. A vezető országok közül az átlagos árszínvonal Kínában a legmagasabb; ott 63.400 tétel is nagyobb összforgalmat generált, mint az USÁ-ban kalapács alá került 138.600 műtárgy. Másokkal összevetve viszont az USA árszínvonala is magas; Franciaországban például a tételek száma kétharmada volt az amerikainak, a forgalom viszont az ottani 20%-át sem érte el.
A piaci koncentráció nemcsak földrajzi értelemben igen jelentős mértékű; ugyanez mondható el az aukciósházakról is. A két nagy, a Sotheby’s és a Christie’s a forgalom több mint felét produkálja – kettejük közül a tavalyi év a Sotheby’s-nek sikerült jobban, 4,4 milliárdos eredménye közel 10%-kal haladta meg a nagy vetélytársét. Mögöttük két kínai ház, a Poly Auction és a China Guardian következik, 5, illetve 4%-os részesedéssel, míg az orosz tulajdonosi kör miatt az utóbbi hetekben nehéz – bár, úgy tűnik, jól kezelt – helyzetbe került Phillips a piac 3%-át mondhatja magáénak. A két vezető ház forgalmának megközelítőleg azonos hányadát realizálja az egyes kontinenseken; üzletük nagyobbik fele – a Sotheby’s-nél 58, a Christie’s-nél 56%-a – Amerikához köti őket. Fontos különbség ugyanakkor, hogy üzletei 0,4%-ának „helyszíneként” a Sotheby’s már a metaverzumot jelöli meg, míg vetélytársánál ez a kategória még nem szerepel, noha az NFT-piacon övéké a nagyobb részesedés. A két nagy ház a kontinentális Európában is meghatározó szereplője a piacnak, dominanciájuk azonban itt kisebb, mint globális méretekben. Leginkább német, francia, osztrák és svájci árverőházak jelentenek számukra konkurenciát – a bécsi Dorotheum például Európában a negyedik legnagyobb ház –, de kontinensünk 15 legnagyobb forgalmú aukciósháza között, talán sokak némi meglepetésére, két lengyelországit is találunk. Az egy Rubens kép értékesítésével épp a napokban új lengyelországi rekordot felállító Desa Unicum közel 70 millió dolláros forgalmával a 7. – a rekordot hozó tételről itt számoltunk be –, míg a Polswiss Art 30,8 millióval a 15.
Tavaly valamennyi művészettörténeti korszak forgalma bővült, nemcsak 2020-hoz, de a még „békeévnek” számító 2019-hez viszonyítva is, de nem egyenlő mértékben. 2019-hez képest a legnagyobb előrelépést a kortárs szektor könyvelte el 49%-al, így itt a tételszámot és a forgalmat tekintve is rekorderedmény született. Míg húsz éve a piac 3%-a volt a kortársaké, tavaly már a 20%-a. Meglepően jól teljesített a régi mesterek aukciós piaca (+19% 2019-hez képest) és a II. világháború utáni („post war”) piac is hozta a kötelezőt (+15%). A legkisebb növekedést 4%-al éppen a modern mestereknek a piac egészéből továbbra is a legnagyobb szeletet – még 2021-ben is 38%-ot – kihasító szektora produkálta.
Ami az aukciós piac árait illeti, a jelentés nem győzi hangsúlyozni, hogy azzal a magát még mindig sokfelé tartó nézettel szemben, miszerint a műpiac a milliomosok, vagy talán csak a milliárdosok játszótere, a műtárgyak közel 50%-a, több, mint 320 ezer tétel 1.000 dollárnál alacsonyabb áron talált gazdára, azaz elérhető volt teljesen átlagos jövedelemmel rendelkezők számára is. A tételeknek mindössze 0,2%-a ért el egymillió dollárnál magasabb árat – ebbe a kategóriába tavaly először egy magyar művész hazai árverésen elkelt alkotása, Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye is bekerült a maga 460 millió forintos, jutalékkal együtt a félmilliárdot is bőven meghaladó árával. Ám nem véletlen, hogy a figyelem nagyobbik része erre a 0,2%-ra irányul, hiszen ezek a művek a teljes globális aukciós forgalomnak több, mint felét generálják. Az árszínvonal minden egyes művészettörténeti korszakban készült alkotások esetben meghaladta az előző évit, a legnagyobb növekedést a második világháború utáni művészet kategóriájába sorolt alkotások produkálták. Minden kategóriában számos új életműrekord született; így például a legmagasabb, 25 millió dollár feletti ársávban a régi mestereknél Sandro Botticelli és a kínai Xu Yang, a XIX. századiaknál Gustave Caillebotte, a moderneknél Jackson Pollock és Frida Kahlo, a II. világháború utániaknál Richard Diebenkorn, a kortársaknál Peter Doig és Banksy ért el új csúcseredményt.
Az artprice elemzésének egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eleme az a táblázat, ami a legutolsó év, jelen esetben tehát 2021 legnagyobb haszonnal értékesített műveit mutatja be. A műkereskedők előszeretettel emlegetik ezeket a példákat vásárlóiknak, demonstrálandó, hogy milyen jó befektetés a műtárgyvásárlás. Annak a gyűjtőnek, aki a Sotheby’s-nél New Yorkban 1986-ban 23.100 dollárért megvette Basquiat egyik 1982-es, cím nélküli munkáját, valóban az volt; hiszen tavaly a Christie’s közreműködésével 30,1 millióért sikerült eladnia Hong Kongban, azaz a festmény ára 35 év alatt több, mint 1.300-szorosára (!) emelkedett. Meredek áremelkedésre nemcsak a legmagasabb árkategóriában van példa; a color field festészet ismert amerikai művelője, Kenneth Noland egyik 1956-os vásznának ára például ugyancsak 35 év alatt 1.320 dollárról 126 ezerre, azaz közel százszorosára emelkedett. Az artprice természetesen azokból a művekből is hosszú listát tudott volna összeállítani, amelyek évekkel, évtizedekkel később egykori beszerzési áruknál kevesebbért keltek el, vagy tulajdonosaik hiába próbálták eladni őket – ilyen listákat azonban rendszerint hiába keresünk az elemzésekben.
A műfajok tekintetében továbbra is meggyőző a festmények fölénye. Tavaly 233.500 tétel tartozott ebbe a kategóriába – ami abszolút rekord – és biztosította 9,5 milliárd dollárral a teljes aukciós forgalom csaknem kétharmadát. A skála másik végpontját a tételszámot tekintve az NFT-k alkotják, hiszen közülük tavaly művészeti aukciókon még csak 279-et vásároltak meg. Igaz, ezek máris nagyobb forgalmat produkáltak, mint például a kalapács alá került 22 ezer fotó, melyekért együttesen csak 142 millió dollárt adtak.
A sokszorosított grafikák piaca a tételszámot – 143 ezer darab – és a forgalmat – 529 millió dollár – tekintve is minden korábbi rekordot megdöntött. A legmagasabb áron értékesített nyomat Banksy Kislány lufival című emblematikus alkotásának egyik változata volt, amiért új tulajdonosa nem kevesebb, mint 2,8 millió dollárt fizetett.
A piaci jelentés nem meglepő módon önálló fejezetet szentel az NFT-nek. Az NFT-k szinte mindent megváltoztatnak a műtárgyak létrehozásának és a művészek javadalmazásának módjától kezdve a műgyűjtés és a műtárgyak adás-vételének gyakorlatáig. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy, a műpiacon gyakorlatilag ismeretlen, aukción korábban soha nem szerepelt, galériához nem kötődő művész életének első aukciós tételével az élő művészek kategóriájában minden idők harmadik legmagasabb árát érje el. De nem Beeple az egyetlen – mert róla van szó –, aki összforgalmával is bekerült a TOP 500-ba – ő az előkelő19. helyen –; rajta kívül további öt olyan művész szerepel ott, akik eddig teljesen ismeretlenek voltak a hagyományos gyűjtők számára, miközben már évek óta jelen vannak a kripto-szférában. Aligha kétséges, hogy az NFT-k térhódítása folytatódik, arról viszont már inkább megoszlanak a vélemények, hogy a „klasszikus” gyűjtők is beemelik-e őket kollekciójukba, vagy az NFT-k körül egy másik, a hagyományossal kevés átfedést mutató gyűjtői kör épül ki.
A dokumentum szól arról is, hogyan tekintsünk az NFT-kre. Ezt a részt érdemes szó szerint idéznünk. Eszerint „meglehetősen világos, hogy az NFT-k minőségének (és értékének) becslési kritériumai nem ugyanazok, mint a hagyományos művészet esetében. Ennek következtében némelyik, NFT-ért kifizetett ár igencsak túlzónak tűnik. Valóban, a legnépszerűbb NFT-k nem mindig per se ’művészi’ alkotások, sokkal inkább digitális ’gyűjthető dolgok’, vagy éppen ’egy közösséghez tartozás jelei’”.
Bizonyára sokan vártak egy olyan adatra, hogy az online értékesítésnek a pandémia első évében történt felfutása folytatódott-e 2021-ben, vagy megtörtént-e egy részleges visszarendeződés. Erre vonatkozó adat azonban nem szerepel a dokumentumban – bizonyára azért, mert a szemlézett aukciósházak többsége nem szolgáltatott erre vonatkozó információt.
Végezetül lássuk, kik voltak a tavalyi év legnagyobb sztárjai az aukciós piacon. Erről minden évben, így most is, két táblázat ad áttekintést; a legmagasabb áron elkelt tételek TOP 100-as listája és a legnagyobb aukciós forgalmat lebonyolító alkotók 500-as rangsora. (A tíz legdrágább tételt január elején ebben az írásunkban mutattuk be, ezért mostani írásunkat zömmel más aukciós tételekkel illusztráljuk.) A két táblázat élbolya csak kisebb részben fedi egymást, mivel sok művésztől – jellemzően főként a régi mesterektől – csak egy-két tétel kerül kalapács alá, s azok hiába érnek el esetenként kiugró árakat, az összforgalmat tekintve nem vehetik fel a versenyt a gyakran több száz vagy akár több ezer tétellel érintett modern és kortárs mesterekkel. Az első két helyen ugyanakkor mindkét listán azonos neveket találunk: Picasso az első az elmúlt év egyetlen, százmillió dollár feletti árat elért festményével, illetve 3.452 (!) tételének 671,5 milliós összforgalmával, míg Basquiat a második 93 milliós legjobb árával és 439 milliós összforgalmával. Rajtuk kívül azonban a két TOP 10-ben csak egy közös nevet találunk: van Gogh-ét, aki a 6. legmagasabb árat érte el és 7. az összesített listán. Az élbolyban ugyancsak bérelt hellyel rendelkező Andy Warhol legdrágább munkája ezúttal csak a 17. helyhez volt elég, de 1.586 tételének 348 milliós összforgalma dobogót ért. (Idén jó eséllyel akár a legdrágább tétel is az ő nevéhez fűződhet majd; májusban kalapács alá kerülő Marilyn Monroe-portréjáért ugyanis 200 millió dollárt, vagy talán azt is meghaladó összeget várnak.) Abszolút új név a csúcsművek szerzői között Beeple, az első, művészeti aukcióra került NFT már említett alkotója; 69 millió dolláros ára a nyolcadik a listán és az idei év egyik nagy kérdése éppen az, hogy a mindinkább divatba jövő NFT-k képesek lesznek-e hasonló vagy akár ennél is magasabb árakat produkálni. Beeple egyébként az egyetlen élő művész a TOP 10-ben; a második legmagasabb árat ebben a kategóriában Peter Doig érte el, 39,8 millió dolláros legjobb ára a 24. helyhez volt elég. A TOP 100-as listán magyar, vagy magyar származású művészt ezúttal sem találunk, az összforgalmi rangsorban azonban stabil szereplő Victor Vasarely, aki most ugyan visszaesett a 183.-ról a 197. helyre, de 10,4 millió dolláros forgalma és 521 ezres csúcsára is jobb volt, mint az előző évben. Egy listán, az aukciókon tavaly a legtöbb tétellel szereplő művészek listáján ugyanakkor Vasarely jóval előkelőbb helyen végzett: az ő 990 tételénél csak kilenc művésztől került több alkotás kalapács alá. A forgalmi listákon időnként Moholy-Nagy László és Hantai Simon neve is felbukkan, ehhez azonban legalább egy életművi jelentőségű alkotásuknak is kalapács alá kell kerülnie; a tavalyi kínálatban ilyenek nem voltak.
Az artprice piaci jelentésének teljes szövege itt olvasható.
Borítókép: Pablo Picasso: Ablak előtt ülő nő, 1932, a Christie’s jóvoltából
