A művészeket, műgyűjtőket, vagy a szcéna egyéb, esetenként valamennyi résztvevőjét rangsoroló, idehaza rendszeresen szenvedélyes vitákat kiváltó listák nem magyar találmányok: a nagyvilágban az ilyen rangsorkészítésnek már több évtizedes hagyománya van.
A listákat persze külföldön sem fogadja mindig egyöntetű lelkesedés, de készítőik szinte mindig profitálnak belőlük, hiszen komoly reklámlehetőséghez jutnak és a rangsorokat közlő kiadványaikat az átlagosnál nagyobb példányszámban tudják értékesíteni, szájtjaik látogatottsága nő. S ha az egyes listák önmagukban szinte mindig vitathatók is, érdemes rájuk odafigyelni, mert az évről évre megjelenő dokumentumok elemzésével és összehasonlításával a művészeti színtér számos fontos trendjére vonatkozóan lehet hasznos következtetéseket levonni.
Eli és Edythe Broad, a Broad Foundation jóvoltából
Az egyik legrégebbi „rangsorkészítő műhely” az 1902 óta megjelenő tekintélyes amerikai művészeti havilap, az ARTnews, ami a világ műgyűjtőit értékeli, idén immár 25. alkalommal. A lista minden évben 200 nevet tartalmaz, korábban ezen belül volt egy TOP 10-es lista is, az utóbbi években azonban a 200-on belül már nem állítanak fel rangsort.
A lista a szerkesztőség által felkért neves szakemberekkel készített interjúkon alapul; az értékelésnél nemcsak a kollekció nagyságát és minőségét, hanem a gyűjtőnek a művészeti színtéren kifejtett aktivitását is értékelik. Fontos szempont a gyűjteményhez, illetve egyes darabjaihoz való hozzáférhetőség is; nem véletlen, hogy csaknem minden negyedik, a listán szereplő gyűjtőnek saját múzeuma van. A lista készítői jelzik azt is, hogy a gyűjtők egy része – köztük számos igen jelentős is – őrzi anonimitását, személyük csak a műkereskedők egészen szűk köre előtt ismert; ők értelemszerűen nem szerepelnek a rangsorban.
A 25 lista összehasonlítása pontos képet ad többek között a műgyűjtés globalizálódásáról, az egyes művészettörténeti korszakok iránti érdeklődés változásáról és arról is, mennyire stabil a műgyűjtők világának elitje, mennyire alkotnak zárt csoportot és honnan, milyen gyűjteményekkel van esély betörni a „klubba”.
Ronald S.Lauder, forrás: lauderfoundation.com
A két legfontosabb kérdés természetesen az, hogy hol épülnek a világ legfontosabbnak ítélt gyűjteményei, illetve mely korszakok képezik a súlypontjukat. A 25 listából mindkét kérdésben olyan trend bontakozik ki, ami nem lepi meg a műpiac megfigyelőit, de a konkrét számok tartogatnak érdekességeket.
Ami a legfontosabb gyűjtők földrajzi megoszlását illeti, nagyobbik felük a 25 év során mindvégig az USÁ-ban élők közül került ki. (Szándékosan írunk az USÁ-ban élőket és nem amerikaiakat, hiszen közülük nem kevesen még más országok polgáraiként látták meg a napvilágot, s többen ma is két-három országot jelölnek meg lakhelyükként; ez az oka annak, hogy az arányokat összeadva a 100%-nál nagyobb szám jön ki.)
A 25 év alatt az USÁ-ban élők aránya alig csökkent – 1996 és 2004 között még növekedett is – ami más listákkal, például az ArtReview Power 100-as rangsorával egybevetve azt jelzi, hogy a műgyűjtők kategóriájában tartósabb az amerikai hegemónia, mint a művészeti élet egyéb fontos szereplőcsoportjai, így a művészek, a műkereskedők vagy a múzeumi vezetők, kurátorok között. 2012-ig az európai gyűjtők is jól tartották magukat, azóta viszont arányuk viszonylag erőteljesen csökkent, idén már csak 32%.
Európa alatt egyelőre továbbra is főként Nyugat-Európa értendő, bár a listán idén már több a kelet-európai név is: Roman Abramovics és Dasa Zsukova, Leonyid Mikhelson és Vjacseszlav Kantor Oroszországból, Viktor Pincsuk Ukrajnából és Grazyna Kulczyk Lengyelországból. Egyáltalán nem váratlan, hogy a csökkenő európai képviseletből főleg az ázsiaiak profitáltak, arányuk ma már közelít a 10%-hoz. Többségük kínai ugyan, de dél-koreai, malajziai, japán, indonéz, sőt bangladesi gyűjtők is felkerültek a 200-as listára. A többi régió még mindig szerény képviselettel rendelkezik, de figyelemreméltó a dél-amerikai, elsősorban a brazíliai gyűjtők előretörése.
Roman Abramovics és Dasa Zsukova. Fotó: Reuven Schvartz/Rex Features, forrás: telegraph.co.uk
A listán szereplők természetesen többféle választ is adhattak arra a kérdésre, hogy mit gyűjtenek. 25 éve még csak 60%-uk gyűjtött részben vagy kizárólag kortársakat, 2012 óta már 90%-uk; arányuk az utóbbi 3 évben nem változott. A modern műveket gyűjtők aránya jó 30%-ról 50 fölé emelkedett, míg a többi kategóriában stagnálás vagy visszaesés figyelhető meg. Így az impresszionista és posztimpresszionista mestereket gyűjtők aránya 18%-ról, a régi mestereket gyűjtőké 15%-ról esett vissza 10%-ra. A XIX. századi művekre vadászók aránya 20 éve és ma is 9% körül alakul, de közben, a 2000-es évek elején csaknem kétszer ennyi gyűjteményben voltak hangsúlyosan jelen az ebben a században született alkotások.
A 25 lista összehasonlításának legmeglepőbb – és a feltörekvő gyűjtők számára talán legbíztatóbb – eredménye, hogy kevesebb a „bérelt hely” mint ahogy azt gondolhatnánk. Valamennyi eddigi rangsorban mindössze 13-an szerepeltek, közülük itthon a saját múzeumuk szeptemberi megnyitására készülő Los Angeles-i Broad házaspár, Jo Carole és Ronald S. Lauder, valamint Charles Saatchi a legismertebbek. Rajtuk kívül még 16 név volt legalább húsz listán olvasható, közülük Francois Pinault, a világ egyik leggazdagabb emberének tartott mexikói Carlos Slim Helú és Reinhold Würth nevét említjük. A viszonylag gyors fluktuációt jelzi, hogy idén 23 név, azaz az összes szereplő 11,5%-a első alkalommal kapott listás helyezést, köztük jó néhányan a feltörekvő régiókból. A legismertebb név az újoncok között mégis egy európai: a kortárs filmművészet egyik legnagyobb sztárja, a gyűjtőként szinte „mindenevő” Leonardo DiCaprio, aki gázsijának mind nagyobb hányadát költi kortárs képzőművészeti alkotásokra, képregényekre, ritka könyvekre és fosszíliákra.
Újonc a listán: Leonardo DiCaprio, forrás: wikipedia