A STRABAG Kunstforum a STRABAG osztrák építéstechnológiai cég által alapított művészeti gyűjteményt gondozó, és az aköré szerveződő tevékenységeket lebonyolító szervezet. A STRABAG Kunstforum legfőbb célkitűzése a kortárs osztrák és a környező régiók művészeti és kulturális közegeinek támogatása, valamint az üzleti, építőipari szféra és a képzőművészet világa közötti kapcsolatok kialakítása. A Kunstforum a gyűjtemény gyarapításának és elrendezésének a feladatától, a pályázatok megszervezésén, kiállítások rendezésén, a STRABAG Artlounge, a stúdió és Artist-in-Residency programok üzemeltetésén át a kortárs művészeti világ számos meghatározó területét lefedi. Ezek a területek azonban korántsem különülnek el egymástól, hanem éppenséggel szervesen egymásba kapcsolódnak a Kunstforum működésében, hiszen a díjat elnyerő művészek munkái a STRABAG gyűjteményét gazdagítják, míg a győztes alkotók egyúttal részt vehetnek a fórum által működtetett rezidenciaprogramokon is.
A pályázat 1994 óta kerül meghirdetésre, 2009 óta pedig már nem csak osztrák képzőművészek számára jelent lehetőséget és anyagi támogatást, hanem a környező országok alkotói számára is, hiszen azóta ők is részt vehetnek az évente kihirdetésre kerülő pályázaton. A cég anyaországában, Ausztriában évente írják ki a pályázatot, emellett pedig évente más országokból, így például Németországból, a Benelux államokból, Lengyelországból, Romániából vagy épp Magyarországról származó alkotók számára is lehetőség nyílik pályázni. Az idei évben hazánkon kívül (amely nem első alkalommal szerepel a STRABAG pályázatának célországai között) számos közép-kelet európai országban hirdették meg a lehetőséget, így például Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában. A hazájukban és nemzetközileg egyaránt elismert szakemberekből álló zsűri tagjai szintén ezekből az országokból kerülnek kiválasztásra. Magyarországot idén Somogyi Hajnalka, az OFF-Biennálé vezetője képviselte a zsűriben. A pályázat elsősorban olyan 40 év alatti festő- és grafikusművészeket céloz meg, akik bár hagyományosnak számító képzőművészeti műfajokban, mégis képesek e médiumok kreatív átformálására és újraértelmezésére.
A közel 700 pályázót többlépcsős metódus folyamán válogatták ki idén. Az első, szűkített körbe egyebek mellett olyan hazai képzőművészek jutottak be, mint Dóra Ádám, Győri Éva Andrea, Kristóf Gábor, Kusovszky Bea, Mátyási Péter, Nemes Anna, Trapp Dominika, Süveges Rita, Szabó Kristóf (KristofLab) és Szolnoki Szabolcs. Az első forduló alkotóinak munkáiból ezt követően közös kiállítást rendeztek a szervezők. Ebből a 77 kiállító művészből válogatták ki azt a végső öt, díjazásban részesülő képzőművészt, akiknek a munkáit egy külön megrendezésre kerülő kiállítás során tekintheti meg a közönség az ősz folyamán. A fődíjat ezúttal Andreas Werner osztrák grafikusművésznek ítélték. Mellette további négy művész részesült még díjazásban, köztük Bernáth Dániel és Ezer Ákos képzőművészek. Az alábbi interjút ennek apropóján készítettük a két magyar díjazottal.
ArtPortal: A szerkesztőség nevében ezúttal is gratulálni szeretnénk a díjazásotokhoz. Első kérdésünk is a Strabag-díjra, illetve egészen pontosan annak a saját művészeti pályátokra gyakorolt hatására vonatkozik. Megtennétek, hogy néhány szóban összefoglaljátok eddigi pályafutásotok legfőbb állomásait, illetve hogy e díj karrieretek épp melyik fázisában ért Benneteket?
Bernáth Dániel: A pályámon belül a főbb mérföldköveket a diplomám megszerzéséhez és az azt követő díjakhoz, ösztöndíjakhoz és rezidencia programokhoz tudom kötni. A kiállítások mellett ezekből több új lehetőség is jött, egyik a másikból következett. Ez a díj pont akkor jött, amikor már a nemzetközi színtéren is elkezdtek nyitni a munkásságom felé.
Ezer Ákos: Az utóbbi években szerencsére én is fokozott külföldi figyelemben részesültem, aminek főként a for-profit galériákban szervezett egyéni kiállítások (Galerie Droste, Párizs, Wuppertal, Düsseldorf, AISHONANZUKA, Hong Kong) és vásárokon való részvétel (Art021 Shanghai, Dallas Art Fair, Art Basel Hong Kong), meg persze a kikerülhetetlen tényező, az Instagram játszottak nagy szerepet.
Számomra mindig is fontos volt, hogy az intézményi és a galériás közegben is tudjak fejlődni, mert szerintem ezek egymást erősítő tényezők, és megfigyeléseim alapján ezeknek az ideális elegye az, ami szerencsés a művészi pálya szempontjából.
Amikor megtudtam, hogy bekerültem a finalisták közé a STRABAG-díjon, akkor épp a Magyar Nemzeti Galéria megnyitóján voltam, ahol A Kortárs Művészet Barátai Nonprofit Kft. által adományozott műtárgyakat mutatták be, és nekik hála az egyik munkám szintén bekerült a gyűjteménybe. Nagyon örültem neki, és azt éreztem, hogy ezzel a két eseménnyel helyreállt az arány.
AP: Már az előzetesen jelölt alkotók bővített listája is igazán impozáns, számos izgalmas hazai és nemzetközi művésszel közösen kerültetek kiválasztásra az első körben. Mesélnétek röviden azokról a munkáitokról, amelyeket a STRABAG-díj odaítélését megelőző két tárlaton bemutattatok?
BD: A díjon is, és a korábbi két tárlaton is a jelenlegi „Y” sorozatomból mutattam be munkákat. Az „Y” betűre képi jelként tekintek. Mint szimbólum, kifejezi a munkám elméleti hátterét és a munkamódszeremet is. Egyrészt az organikus világ felépítésére utal, ahogyan a dolgok a növekedésük következtében egyre differenciáltabb alakzatot vesznek fel, ahogy a fa törzse újabb és újabb ágakra válik szét. Másrészt az én alkotói tevékenységem is kifejeződik benne a kettébontás, az egy kettéválasztása formájában. Egy vonal megrajzolásával egyidejűleg két (később több) alakzatra osztom a képet. Korábbi sorozataimban és jelenleg is olyan hordozókkal dolgozom, amelyek valamilyen formán reflektálnak az élet és az idő fogalmaira. Ezek fatáblák annyiban is különlegesek számomra, hogy miközben informálom a felszínét, egyidejűleg el is veszítem az eredeti organikus, megismételhetetlen egyediségét, ezért megfontoltan kell komponálnom. Emiatt nekem ez egy izgalmas viszonyt jelent a képpel való dolgozás folyamán, mert az tiszteletet követel tőlem.
EÁ: A kiállításon és a zsűrinek bemutatott munkák mind ebben az évben készült munkáim. Szinte a pályázatra terveztem őket, készítésükkor figyelembe vettem azt a lehetőséget, hogy akár egyben, ugyanazon a falon lesznek kiállítva, ezért a méretük, a cselekményük, színeik hasonlóak, de törekedtem arra is, hogy egyúttal kellően különbözzenek is egymástól. Munkám során általában a felhasznált anyagok tulajdonságainak, lehetőségeinek folyamatos újratanulására és a különböző festészeti eszközök és minőségek halmozására helyezem a hangsúlyt, de emellett a történetek és a kép szereplőinek mozgalmassága és a helyzetük utólagos értelmezése is szerepet kap. Olyan arányt keresek, ahol a mű önmagában a felületek, színek és kompozíció miatt tud működni, harmóniát tud teremteni, ráadásul úgy, hogy akár teljesen absztrakt alkotásként is funkcionálhatna. Az számomra mindig öröm, ha a vásznon kialakult ad hoc történet valamilyen azonosulható cselekményt hordoz, és egy fokkal többet mond el önmagánál. Festészeti és történetmesélési szempontból is asszociatív a munkamódszerem.
A karaktereimet a saját életemből, a közvetlen környezetemből, a közösségi média és a videómegosztó platformok világából állítom össze. A képen látható szituációk soha nem egy tényleges, konkrét eseményre vonatkoznak, hanem a rám ható impulzusok összessége alakítja a cselekményt. Így történt ezeknél a képeknél is, és mivel egy elég hajtós időszakban készültek, ezért közös tematikájuk a sietség és kapkodás okozta hibák, balesetek, és nyugtalanság ábrázolása volt.
AP: A STRABAG-díj egyik vállalt küldetése, hogy olyan alkotókat díjazzon, akik bár alapvetően hagyományosnak számító képzőművészeti műfajokban alkotnak, mégis képesek művészeti praxisukban e médiumok kreatív átformálására és újraértelmezésére. Mit gondoltok, a Ti művészetetek milyen szempontok szerint kapcsolható, vagy éppen tesz eleget ennek a küldetésnek?
BD: Talán az én esetemben ez több dologból tevődik össze. Művészeti gyakorlatomban fontos szerepe van a festészet ikonikus természetének, gyerekkorom óta rendelek valamiféle szakrális jelentőséget a táblaképekhez. Ugyanakkor stilárisan könnyen beilleszthető a munkásságom 100 éve létező festészeti iskolákba vagy hagyományokba. Mindemellett már nyolc éve a Mátrában van a műtermem, ami meg is határozza a témáimat. Természetben élni és ott alkotni rengeteg inspirációt és mindennapos kalandot jelent. Ezek a hétköznapi élmények beszűrődtek a munkáim témájába, eszköztárába vagy megoldásaiba, legyen szó az „Organimetry” sorozatomról, a „Mountain Mama” képeiről, vagy a mostani „Y” sorozatról. Engem az organikus működés, struktúrák, motívumok érdekelnek, egy a természetközpontú attitűddel készítem a munkáimat. Az élővilághoz vagy fenntarthatósághoz kapcsolódó kérdések és problémák az én generációmban már egy gyorsan terjedő, nagyon is aktuális témakör. Ez alatt természetesen nem csak a klímaválságra és a mainstream problémákra gondolok. Az életünk minden területén megjelenik ez a téma, ma már szabad szemmel is jól látható tendenciákat lehet beazonosítani ebben az ügyben. Azt gondolom, alapjaiban kellene újra alkotni a természethez, élővilághoz fűződő viszonyunkat, nem csak gazdasági vagy politikai értelemben, hanem elsősorban spirituális értelemben. Számomra a művészetnek, és különösen a táblaképeknek, van egyfajta szentsége, ezért hiszem azt, hogy ez egy megfelelő médium lehet az ilyen típusú koncepciók közlésére. Én személy szerint egy újfajta „Gaia-kultuszban” gondolkodom, valami ilyesmi lebeg a szemem előtt akkor is, amikor alkotok.
EÁ: Erre a kérdésre sajnos nem tudom a választ, belülről mindig szeretném úgy érezni, hogy valami ilyesmiről, vagyis arról van szó, hagyományosnak számító képzőművészeti műfajban alkotok, mégis e médium kreatív átformálására és újraértelmezésére törekszem, de persze a kétkedés és bizonytalanság a festészeti munka sajátja. A karrierem során a hagyományos festészeti tradíció és a kortárs progresszív művészeti tendenciák közötti szintézisre törekszem, de ez inkább egyfajta célkitűzés. Majd az idő vagy a közeg eldönti, hogy sikerrel jártam-e.
AP: Végezetül össze tudnátok kérlek foglalni, hogy szerintetek ez a díj milyen lehetséges irányokba lendítheti tovább alkotói pályafutásotokat? Milyen távlatosabb szakmai célok, vagy éppen a jövőre vonatkozó konkrét elképzelések fogalmazódtak meg Bennetek azóta?
BD: Egy ilyen díj a nemzetközi művészeti világba nyithat rengeteg kaput, ami nagyon fontos a fiatal művészeknek. Őszintén szólva nekem különösebb szakmai célom vagy bakancslistám nincs arra vonatkozólag, hogy kiállítsak még itt vagy ott. Persze ha az új lehetőségek megtalálnak, akkor nagyon örülök ezeknek, és természetesen élek velük, de én azt szeretem, ha ezek a dolgok organikusan, maguktól alakulnak ki körülöttem. Nem tartom magam karrieristának. Azt hiszem, elégedett vagyok mindazzal, amim jelenleg van és ahol most tartok, de természetesen nyitott vagyok az új horizontokra.
EÁ: Az első dolog amit az elismerés elnyerése maga után vont, hogy önálló kiállítási lehetőséget kaptunk a STRABAG Artlounge-ban. Erre én gőzerővel készülök, mivel egy nagyon korai időpontot vállaltam el, szeptember 13-án nyílik a kiállítás. Terveim szerint csak új munkákkal fogok ott szerepelni. Itt lehetőség lesz a térrel való játékra is, illetve az installatív gondolkodásra, szóval ez nagy szabadságot nyújtó lehetőség számomra. További részletekről még szerintem nem beszélhetek, de több megkeresést is kaptam azóta, és ezek közül lesz olyan intézményi kiállítási lehetőség is, ami számomra nagyon megtisztelő és élni is kívánok vele. Sajnos, nem annyira a közeljövőben, mert jövő év végéig ki sem látok a projektekből, de 2024-ben, ha minden jól megy, sor kerülhet erre is.
