A hazai kortárs képzőművészeti szcéna megannyi hasonlattal körülírható. Vegyük például az Erzsébet tér ficakjában található, lelkes rajongók által létrehozott Michael Jackson-fát. Vagy mondjuk a Széna tér és Széll Kálmán tér közötti frekventált elágazás járdaszigetén álló fához láncolt, ismeretlen eredetű padot. Jócskán találunk metaforát a változó, de ideális vízió nélkül maradt közeg ábrázolására. Számomra jelenleg a XII. kerület és Újpest határában lévő, a Váci út és a Juta utca kereszteződésében található vasúti híd érzékelteti leginkább ezt a bonyolult összetételű művészeti mezőt. Ez a híd az egykori Ganz Danubius Magyar Hajó- és Darugyár területéről indul, és bár látszólag a végtelenbe tart, de valójában már a közeli irodaházak tövében hirtelen véget is ér. Ez az egyszerre szokatlan és indokolatlan jelenség, amely a városrendezés következményeként alakult ki, jól illusztrálja a magyarországi művészeti intézményrendszer általános problémáit. A belátható pályák hiányából fakadó dilemmákat, a kiépítetlen útvonalakat, valamint az abból fakadó vákuumot. Azt a sajátos állapotot, amely idestova harminc éve jellegzetessége, kisebb túlzással élve, afféle hungarikuma a hazai képzőművészeti közegnek.
Azonban akadnak néha olyan művészeti események, kiállítások is, amelyek nem csupán dacolnak ezzel a banalitás határát súroló, sokak által és sokszor hangoztatott ténnyel szemben, de egyúttal kiutat is próbálnak mutatni a tétnélküliség komfortzónájából. Ilyen projekt Magyari Zsuzsa, Mézes Tünde és Varga Ádám a Szabadság híd pesti hídfőjének jobb oldalán található, egykor vámszedőházként működő épületében megrendezett pop-up tárlata is. A You are here című kiállítás, bármennyire elkoptatott szónak tűnik ez is, mégis egy ízig-vérig helyspecifikus projekt. A bonyolult fenntartású és tulajdonjogú, frekventált helyen álló épületben korábban helytörténeti kiállítás volt látható. Az utóbbi években azonban zárva tartott, így csupán a városi közlekedésben szolgált igazodási pontként, valamint turisztikai látványosságként funkcionált.
A kiállításon látható munkák, ahogy a kiállítás koncepciójában is olvashatjuk, “a történeti megközelítést mellőzve egyaránt reagálnak a helyszín földrajzi adottságára, egykori szerepére, valamint a térben való jelenlét és tájékozódás kérdéseire is”.
A vámszedőházra mint városi nevezetességre reflektál Magyari Zsuzsa Souvenir shop című alkotása. A földszinti szoba csaknem egészét kitöltő installáció az ajándékboltok stílusát és kinézetét imitálja. Az ideiglenesen létrehozott szuvenír boltban fellelhető termékek fókuszában azonban nem a kiállítás helyszíne, hanem Magyari egyik tradicionálisan elkészített, monokróm olaj vászon festménye áll. A térben található hétköznapi tárgyakon (bögréken, sapkákon, pólókon, posztereken, kirakós játékokon, stb.) ugyanaz a sötét árnyalatú, türkizkék festményről készült reprodukció látható. Ezzel a gesztussal a művész egyszerre helyezi kritika tárgyává az olcsó utánzatokat árusító butikokhoz hasonló múzeumi shopokat, az eredetiség kérdését, és egyúttal saját festői mivoltát is. Az installáció egyes elemei, valamint az azt életre hívó ötlet egy már meglévő, eddig még a nagyközönség számára be nem mutatott alkotás újragondolása. Erre utal a termen kívül, a lépcső alatti helyiség ajtaján elhelyezett 2020-as naptár, amely a mű eredeti keletkezésének dátumát jelöli. Azonban a bárki által megvásárolható pop- és kisajátításalapú művészeti gesztusokat tartalmazó műtárgyegyüttes darabjai a helyszín atmoszférájával kiegészülve válnak igazán teljessé.
A kiállított alkotásoknak voltaképp nincs különálló terük, inkább csak játékosan kapcsolódnak egymáshoz, és ez nagyban köszönhető a könnyed installálásnak is. Ez a laza keveredés pedig egy jól összehangolt alkotói közösséget, a művészek és a művek közötti, szavak nélkül is működő megértést sejtet.
Látszólag közvetlen dialógust feltételezhetünk Varga Ádám Watercolor című alkotása és Magyari Zsuzsa munkája között. Ugyanakkor a két műnél használt színtónus csupán a véletlennek köszönhetően hasonlít egymásra. Míg ugyanis Magyari esetében egy tetszőlegesen kikevert színről beszélhetünk, addig Varga alkotásainál a Roller Coaster Tycoon című vidámpark-építő videójáték határozta meg a szóban forgó színárnyalat használatát. Varga Ádám festményein, valamint saját egyedi technikával készült metszett képén ugyanis a számítógépes játékban alkalmazott vízfelület pixeljei vizuális parafrázisokként jelennek meg. Az emeleti tér adottságainak, így például a természetes és mesterséges fények sajátos keverékének köszönhetően az akril festmények felülete teljes mértékig visszaadja a közeli vízfelszín gyengéd hullámzásának és tükröződésének érzetét. Így válik teljes mértékig hihetővé a pixelek összességéből létrejövő utánzás illúziója, amely a lépcsőfeljárónál elhelyezett, gép segítségével tűpontosan, egy papírlapra vékonyan felvitt festékrétegbe metszett képén látható víztükör formájában is visszaköszön. Ráadásul ez a mű is sikeresen kiaknázza az épület sajátos adottságait, hiszen az egyedi és precíz technikával készült, monokróm festmény hatását keltő kép alaposabb megértéséhez a lépcsőn való közlekedés élménye is jelentős mértékben hozzájárul.
A térkép készítés problémájával, vagyis a nem síkszerű testek síkban történő ábrázolásával, továbbá a földméréssel és a síkba kiterített kép torzításával foglalkozik Mézes Tünde Body of Revolution című sorozata. Jól ábrázolják e gondolatkör központi kérdését azok a földgömbre emlékeztető apró gumilabdák, amelyekkel az ideiglenes kiállítótér különböző pontján, így például egy ablakrácsba, vagy egy falból kiálló fém gerenda és a plafon közé szorítva is találkozhatunk. A külsőleg földgömbre hasonlító játékszerrel legdirektebb formájában kilapítva, a lépcsőfeljáróval szembeni fal, valamint egy eltartókkal felhelyezett plexilap közé préselve találkozhatunk. A szétnyomott labda mellett a köztéri hirdetések nyomtatásánál használt, úgynevezett kékhátú lapra printelt, látszólag véletlenül lecsúszó négyzethálós lap egy könnyed gesztussal lett elhelyezve. A gravitáció törvényének engedelmeskedő print humoros gesztusa remekül szemlélteti a leggyakrabban gömbként ábrázolt, a hétköznapokban mégis gyakran laposként megélt Föld tapasztalatát, egyúttal önkéntelenül is megidézi a természettudományos konszenzusokkal szembemenő különféle laposföld-teóriákat is. A pop-up tárlaton látható új sorozat további darabjaira szintén jellemző az oldott installálás és kísérletezés, amelyekben szintén fontos szerep jut a mérés problémájának, az utcai hirdető felületeknél és térképeknél használt plexi tábláknak, a digitálisan megnyújtott, majd összesűrített és ismét szétfeszített, kékhátú papírra nyomtatott világtérképnek is. A Varga Ádám festményeivel szemben elhelyezett, plexi táblára készült művén például a “more of the world for less” felirat szerepel, amely kisajátított reklámszlogenként nem csupán az olcsó utazásra és ezáltal a világ megismerésére ösztönöz, de egyúttal frappánsan össze is foglalja a térkép készítés gyakorlatával kapcsolatos lehetséges kritikákat.
Ezzel együtt elmondható, hogy a vámszedőház terében elhelyezett, a három alkotó egy-egy művének játékos összekapcsolásán alapuló installatív elemek kifejezetten egységes hatás benyomását keltik. Ehhez járulnak hozzá azok a lépcsőfokra, ablakra, tetszőlegesen kiválasztott üres falfelületekre felragasztott plotter matricák, amelyek Varga Ádám festményeinek különböző rétegeit hivatottak kitakarni. De éppígy említhetjük Mézes Tünde már említett apró labdái mellett, a lépcsőfeljáró ablakperemén, két kis vízmértékre elhelyezett, gipszből készült domborzati térkép lenyomatát, vagy éppen Magyari Zsuzsa “üzlethelyiségen” kívül megjelenő szuvenír tárgyait is.
Véleményem szerint a “nézz, láss és kérdezz” hármas alapján szinte bármely művészeti projekt körülírható és értelmezhető. Ennek értelmében egy optimális kortárs képzőművészeti projekt kellő figyelemmel viszonyul az őt körülvevő környezetéhez, a következetes fürkészés közben pedig figyelmes lesz egy bizonyos jelenségre vagy dologra, amelyet kiemel és fókuszába állít. Ezzel párhuzamosan pedig megpróbálja megfelelő kérdésekkel kimozdítani az adott helyet annak eredeti állapotából, így vetve fel olyan megközelítéseket, amelyek egyúttal a jelenségek, dolgok megértéséhez is hozzásegíthetnek bennünket. Meggyőződésem, hogy a You are here című kiállítás helyesen térképezte fel a város szövetét meghatározó, üresen álló helyszínt, körültekintően járt el a tér felhasználásakor és a képzőművészet lehetséges eszköztára segítségével releváns kérdésekkel, és meglátásokkal szolgált választott tárgyát illetően. Az egykori vámszedőház frappáns széljegyzeteként és kiegészítéseként hozzásegíthet a minket körülvevő városi környezet tágabb kontextusban való megismeréséhez és megértéséhez. A kiállítóknak lehetőségük nyílt arra, hogy a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum hamarosan újra nyíló helyszínén három napig megmutassák saját elképzeléseiket. Sikerült kísérletező elképzeléseik számára teret találni, megvalósított műveik segítségével az épület adottságait új színben felmutatni, ennek köszönhetően pedig a kortárs művészeti közegen kívüli látogatókat is megszólítani.
Visszatérve a bevezetésben említett híd némiképp erőltetettnek tűnő metaforájához, felmerülhet a kérdés, vajon meddig sétálhatunk magabiztosan előre ezen az egyértelműen véges hídon? Meddig és milyen mértékig adjuk át magunkat a környezetünket egyértelműen meghatározó negatív gondolatoknak, a kilátástalanság érzetének, amelyek miatt gyakran magunk is elveszítjük képességünket a pozitív, ideális víziók előállításához? Úgy gondolom, hogy ennek az állapotnak a meghaladásához segíthet hozzá az is, ha figyelmünket egyre inkább a kísérletező és megszokott komfortzónánkból kiszakító kezdeményezések irányába szegezzük. Olyan kísérletek felé, mint amilyennel például július végén a Szabadság híd pesti hídfőjénél bóklászók is találkozhattak.
