A Miskolci Galéria szervezésében augusztus 17-én, kedden 16,30-kor hangzik el a Miskolci Rádióban (AM1116) a Köztéri Képzőművészeti Projekt megnyitóbeszéde, melyet Bálint Móni szociológus tart.
Művészek: Baglyas Erika, Beöthy Balázs, Imre Mariann, Nagy Gábor György, Orosz Csaba, Szabics Ágnes, Szász György
A kiállítás 2005. augusztus 1-jéig látogatható.
Koncepció:
Az utóbbi pár évben egyre több tematikus kiállítás tűzte ki céljául, hogy a kiállított művek ne csak a szűk szakmai közönség érdeklődését keltsék fel, hanem a nagyobb nyilvánosság számára is elérhetőek, könnyen befogadhatóak, izgalmasak legyenek. Ezek az aktív kezdeményezések csak kis mértékben mozdították elő azt a törekvést, hogy a magyar kortárs képzőművészet megbecsült szerepet kapjon a hazai közéletben. (Szerviz kiállítás – Budapest, Műcsarnok 2001, Egy perc egy képre – ICA Dunaújváros Kortárs Művészeti Múzeum 2002, Kvízió – Trafó 2002, DEMO – ICA Dunaújváros 2003, Gravitáció – Moszkva tér 2003). A fentebb vázolt koncepció alapján szerveződik a 2004-es Miskolci Művésztelep és a művésztelep zárókiállítása is. A 2004 augusztusában megrendezésre kerülő Miskolci Művésztelepen részvevő művészek nem elsősorban a public art-tal, illetve köztéri művek létrehozásával foglalkoznak, viszont eddigi munkásságuk kapcsolatba hozható evvel a témakörrel: szerepel munkáik között köztéri alkotás is, illetve szívesen bővítik eddigi tevékenységüket ebbe az irányba. Az augusztusi művésztelep célja, hogy olyan műveket alkossanak a résztvevők, melyek nem elsősorban a Galériában, hanem a nagyközönség által jól ismert helyszíneken jelennek meg. Olyan közterületen, melyet nap mint nap „használnak” az emberek, nem elsősorban azzal a céllal, hogy műalkotásokkal találkozzanak, de érzékenységük és fogékonyságuk lehetőséget adhat e köztéri művek befogadására, élvezetére. A létrejött alkotásokról a művésztelep befejeztével a Miskolci Galériában kaphatnak útmutatást, tájékoztatást az érdeklődők (kiállításlátogatók), hogy a város mely pontjain, milyen időpontokban lehet megtekinteni a „kiállított” műveket.