A Horten név évtizedekig fogalom volt Németországban, hiszen Helmut Horten a negyedik legnagyobb ottani áruházlánc létrehozója és évtizedekig tulajdonosa volt. Ő kezdte egy műgyűjtemény felépítését is, amit 1987-ben bekövetkezett halála óta megváltozott hangsúlyokkal és még nagyobb intenzitással nálánál 32 évvel fiatalabb osztrák felesége, a most 81 éves Heidi Goëss-Horten folytat. Anyagi korlátok ebben kevéssé gátolták, hiszen Heidi Horten több mint 3 milliárd dollárra becsült vagyonával ma is a világ 500 leggazdagabb embere közé tartozik. A házaspár az 1970-es években kezdte a műgyűjtést, akkori figyelmük középpontjában a német expresszionizmus állt. Férje halála után Heidi Horten kibővítette a gyűjtemény fókuszát a modern festészet számos más irányzatával, majd a kortársakkal is. A mai kollekció súlypontjait az 1900 körüli bécsi művészet, a német és a nemzetközi expresszionizmus, az arte povera, a II. világháború utáni európai művészet és a pop-art képezik. Közben egy időre fokozódott a gyűjtés tempója is; előfordult, hogy Horten egyetlen londoni aukción harminc modern és kortárs mesterművet vásárolt.
A gyűjtemény sosem volt titkos, egyes darabjai eljutottak kiállításokra is, de a kollekció együtt egészen 2018-ig nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Ekkor a Leopold Múzeumnak sikerült megnyernie a gyűjtőt arra, hogy lépjen ki a nyilvánosság elé; a WOW! A Heidi Horten Gyűjtemény című tárlat az év egyik legnagyobb múzeumi szenzációja lett. Összesen 75 művész 170 műve került a közönség elé, a kiállítók névsorában Renoir-tól Munchig, Matisse-tól Chagallig, Magritte-tól Lichtensteinig, Picassótól Warholig, Basquiattól Richterig a XX. század „blu chip” alkotóinak többségét megtaláljuk. Az újdonság erejével ható tárlat rendkívüli közönségsikert aratott – katalógusát újra is kellett nyomni – és hosszútávú következményei is lettek, hiszen ez a siker győzte meg Hortent arról, hogy érdemes gyűjteményét tartósan is a közönség elé tárni. Innentől kezdve olyan tempóban zajlottak a dolgok, ami még az anyagiak ilyen szintű rendelkezésre állása mellett is ritkaságszámba megy, hiszen a gondolattól annak megvalósításáig mindössze három esztendő telt el. Ebbe belefért a Frigyes főherceg megbízásából 1914-ben elkészült, az Albertina, a Várkert és az Operaház között fekvő impozáns épület megszerzése, a múzeumi igényeknek megfelelő átalakítása – a helyi next ENTERprise nevű építésziroda tervei alapján – és a múzeum berendezése is, így június 3-án – stílszerűen az Open névre keresztelt tárlattal – a három szinten 1.500 négyzetméternyi kiállítóteret kínáló intézmény már meg is nyitja kapuit a látogatók előtt. A 2018-as kiállítás és a mostani múzeummegnyitás között az előbbi által a múzeum-projekthez adott inspiráción túl van még egy kapocs, ez pedig az egyik legismertebb osztrák múzeumi vezető, Agnes Husslein-Arco személye. Husslein-Arco, miután csaknem egy évtized után távozni kényszerült a Belvedere éléről, a Leopold Múzeum Magánalapítvány elnökségi tagja lett és ő volt a Horten Gyűjtemény négy évvel ezelőtti kiállításának kurátora. A gyűjtő és a kurátor kapcsolata most folytatódik, hiszen a 68 éves Husslein-Arco lett az új múzeum igazgatója.
Heidi Horten igyekezett korábban lehetőség szerint a háttérben maradni, ezt az attitűdöt most múzeumtulajdonosként kénytelen lesz legalább részben feladni és fel kell készülnie arra, hogy személye és vagyonának, pontosabban elhunyt első férje vagyonának eredete a korábbiaknál erőteljesebben a közfigyelem középpontjába kerül. Figyelmét nyilvánvalóan nem kerülte el az a vita, ami Zürichben robbant ki, az ottani Kunsthaus új épületének megnyitása és a legendás Bührle-gyűjtemény befogadása kapcsán. Bührle ugyanis Hitler egyik fő fegyverszállítójaként szerezte vagyonát és gyáraiban maga is dolgoztatott kényszermunkásokat, s a Kunsthaus most úgy mutatja be kétségtelenül korszakos jelentőségű, ott letétbe helyezett gyűjteményét, hogy közben nem vázol fel történelmileg hiteles, kritikus képet a gyűjtőről és nem tisztázta minden kétséget kizáróan a bemutatott munkák némelyikének előéletét, például az esetleges restitúciós igényekre vonatkozóan. Helmut Hortennel kapcsolatban is felmerül, hogy haszonélvezője lehetett a náci érának, hiszen vett át olyan vállalatokat, melyeket zsidó tulajdonosaik eladni kényszerültek. Heidi Horten – aki akkor még kisgyerek volt – ezért egy szakvéleményt készíttetett, melynek történész, egyetemi oktató készítői megállapították, hogy „Horten intenzíven foglalkozott zsidó vállalatok átvételével és profitált a zsidó tulajdonosok helyzetéből”. De leszögezték azt is, hogy „az arianizálás folyamatában igen sokféle eljárási és cselekvési mód volt” és „Horten másokkal összehasonlítva fair módon járt el, ami az adásvétel kondícióit illeti”. Kiderül majd, hogy ennyi elég lesz-e válaszként a vagyon eredetével kapcsolatban eddig inkább csak elszórtan jelentkező kritikákra.
Ami a nyitó, Open című kiállítást illeti, úgy tűnik, Hortennek és kurátorainak sikerült egy csapdát elkerülniük. Talán a „könnyű úgy gyűjteni, ha valakinek ennyi pénze van” típusú maliciózus megjegyzéseket elkerülendő, túlnyomó részt nem a legértékesebb darabokat mutatják be – ezek jó része látható volt a Leopold Múzeum említett kiállításán –, inkább a gyűjtemény elevenségét, ma is lezáratlan, a friss fejleményekkel lépést tartó voltát demonstrálják a kortárs, részben egészen friss – keletkezésük és a gyűjteménybe való bekerülésük szempontjából egyaránt friss – munkák magas arányával. A művek elrendezése szellős lesz – szükség esetén a mostani harmincnál jóval több munka is elhelyezhető itt –; emögött nyilvánvaló a szándék, hogy maga az épület is jobban a figyelem középpontjába kerülhessen, hiszen a látogatók ezt is most láthatják először. De még ez a kis válogatás is lehetőséget ad arra, hogy megjelenítse a kollekció néhány fontos csomópontját. A három fejezetre osztott bemutató első része a fénymunkákra koncentrál; ezek gyűjtésében Dan Flavin egy neoncsövekből összeállított alkotása jelentette a kezdetet. A második fejezet a szkripturális festészet világába kalauzol, míg a harmadik azt mutatja be, hogyan hat egymásra a külvilág és az ember belső, lelki világa és milyen az ember viszonya az őt körülvevő természethez.
A nyitó tárlat október 2-ig lesz látható; az ezt követő első nagy tematikus kiállítás LOOK – a divat és a modernek címmel a divatot állítja a középpontba, ami rengeteget elárul a Zeitgeistről, a társadalomról, annak mindenkori átalakulásáról. Horten itt önmagáról is vall majd, hiszen az ő kedvenc Yves Saint-Laurent, Givenchy vagy Jean Patou darabjai is szerepelnek a tárlaton, miközben a nemzetközi divatvilág feltörekvő sztárja, Arthur Arbesser új megvilágításba és kontextusba helyezi őket. Persze nem hiányoznak majd a témához kapcsolódó képzőművészeti alkotások, így Kees van Dongen, Macke, Warhol, vagy a maiak közül Sylvie Fleury, Lena Henke, Birgit Jürgenssen, Michèle Pagel és mások munkái sem.
A múzeum június 3-tól kedd kivételével naponta 11-19 óra, csütörtökönként 11-21 óra között lesz látogatható, a belépőjegyeket elővételben május 30-án kezdik árusítani.
Borítókép: Tim Noble & Sue Webster, Fucking Beautiful (Hot Neon Pink), 2000 Heidi Horten Collection, © Bildrecht, Wien, 2022
