Stalter György sorozata első pillantásra egy kompozíciós sémát követ: a manipulált színvilág, a helyszín egysége, és a fotókon szereplő emberek is egy zárt és önálló világot mutatnak nekünk. Vegyük szemügyre ezt a sémát: az előtérben egy vagy két emberalak látható körülbelül frontális beállításban. Öltözködésük, illetve a körülöttük, velük kapcsolatban lévő tárgyak képeznek önálló világot a fotóban, a háttér pedig kulisszaszerűen elválik tőlük.Az emberek változatos formában kerültek ábrázolásra: állnak és ülnek, fél-, háromnegyed-, és egészalakos formában jelennek meg, koruk és nemük is egyaránt változatos. A fotók az emberek centrális helyzete ellenére sem nevezhetőek portréknak – annak ellenére, hogy a szemlélő a körülöttük lévő tárgyakat attribútumként is értelmezheti, sőt, egyes fotókon kétséget kizáróan azok is. A sorozat többi tagja még azon képek portrészerűségét is elmossa, amit önmagában hajlamosak lennénk annak értelmezni. Túlnyomó többségüknél az arckifejezés szélsőségessége, másoknál valamilyen nagyon erős gesztus elszemélyteleníti az ábrázolt figurát – ugyanezt segíti elő a címnélküliség és az egységes színvilág. A kép szereplői „színjátékossá”, szimbolikus figurákká válnak, az ábrázolt, fiktív világ, a „színpad” komédiásaivá. Józsefváros, Fejes Endre „ezerszer áldott nyolcadik kerülete” nemlétező világgá változik. Nagyon sok modell viszont minden egyértelmű szerepszerűséget nélkülöz, így ez a kategória sem állja meg a helyét. Ezek az alakok pusztán csak „helyiek”. A kiszakadt, rozsdás ernyők a hideg, kemény színvilágú képeken a nyarat, a tömeges kikapcsolódás képzetét kapcsolják a szegénységhez, a romokhoz és a pusztuláshoz.
A „szerepképekre” jellegzetes példa a „srácok a térről”: a ferdén a mélységbe futó macskaköves járdán két fiú áll, az egyik átveti karját a másikon. Ez utóbbi lábait egymáson lazán keresztbe téve áll, nyitott tenyérrel tartott cigarettába szív. A távolban szintén a járdán két alak közeledik, a kövérebb férfi rikitó fehér nadrágja, a nő vörös felsője világít felénk (az előtér figurái sötét színeket viselnek, a bal oldali alak kabátujján végigfutó rikító csíkokat kivéve). A szerepszerűséget hangsúlyozzák a közvetlen mozdulatok (beleszívás a cigarettába, illetve átölelés), és a tipikus öltözködés. Szintén külön csoportot képezhetünk a „karneváli” képekből: ezek minden bizonnyal az Orczy-kertben évente megrendezésre kerülő Romajálison készülhettek (Pollack Mihály Ludovikája felismerhető az egyik kép hátterében). Az oldottság, a közvetlenség itt sem kap szerepet – ami annak is köszönhető, hogy a fotókon minden a „kamerának szól”: semmi nem utal a lencse mögötti valóságra. A szerepek könnyen meghatározhatók (a „bulizó lány I. és II.”, a „negyvenes házaspár”, a „Körhintás” stb.).
Egyrészről a pusztulás, másrészről a romok közt virágzó élet szinte propagandisztikus bemutatását – erre utal a beállítottság, a sok mosoly – támogatja a színek manipulálása: a hideg kékek az épített, míg az izzó vörösök, fehérek és zöldek az élő felületek ábrázolását még inkább ketté választják. Ahogy minden kategórizálási kísérletnek ellenáll Stalter sorozata, úgy egyértelmű viszonyt is nehéz vele kiépíteni. Sírni nem tudunk, nevetni még kevésbé – unatkozni sem lehet, de a teljességélmény is elmarad.
(Mai Manó Ház, megtekinthető: 2007. április 22-ig.)
Jerovetz György: Anzix – Stalter György fotósorozata
Stalter György sorozata első pillantásra egy kompozíciós sémát követ: a manipulált színvilág, a helyszín egysége, és a fotókon szereplő emberek is egy zárt és önálló világot...