Hermann Ildi művészetének hangja kiválik generációjának csicsergéséből. Kortársainak fotóit gyakran jellemzi a színbőség, vagy a kissé ötlettelen esetlegesség. Hermann ezen már születésének pillanatában túl volt. Tehetségét az is alátámasztja, hogy képes a kissé lerágott dokumentarizmust új tartalommal megtölteni.Mert a valóság itt művészi tartalommal bír – elhisszük a kiállítónak. Két képet leszámítva hármasával vannak csoportosítva a fotók, egy-egy nyaralót mutatva be. Fölfedezhetünk csendéletszerű beállítást, láthatunk széleslátószögben rögzített tenyérnyi kerteket, konyhákat bilikék és sárga színekben pompázni; de találkozhatunk a tulajdonosokkal (öreg bácsik, öreg nénik) is. Otthoniasság és elfeledett béke – nehéz nem a Kádár-kor „mennyországára” asszociálni, ahol mindenkinek jutott egy kevés és nem több. Mint ahogy az Ötujjas kesztyű című mesében éltek a szereplők – nem egyformán, de mindenkinek elég volt. A pici szobában kis ágyon fekszik a néni, a plafon szinte a szájába lóg, az exponálásra való várakozás izgalmában mozdulni sem mer. Ez, az összezsúfolódás adta feszültség, az „addig vagyok nyugodt, amíg el nem engedem magam”, szerencsés analógia. De az egyén szemszögéből a nyaraló a béke szigete (naná!), és a magamagáért való tulajdon szimbóluma: a nyaraló nem primér szükséglet, a nyaraló jó, magunk kényeztetésének otthona. Kedves abszurditását e képeknek az adja, hogy ENNYIRE tudjuk és akarjuk magunkat kényeztetni. Vágyak, igények, lehetőségek lenyomatát adja minden egyes elkészült kép – és e világ (közép-európai) mindannyiunk személyével tart szerves kapcsolatot.
Nehézséget jelentett az ábrázolt valóság meglehetős sematikussága. Hermann Ildi küzdött a változatosságért, kereste a különbségeket és extremitásokat az egyes családoknál – de ez nem is sikerülhetett teljesen, nem is szükséges ahhoz, hogy a fenti általánosság érvényesüljön. Laza rendszer végigvonul a hármas csoportokon, de nem jellemzi formai szigor a kiállítás anyagát.
A jóság igazi fokmérője, hogy mindaz, ami a kortárs dokumentarizmust jellemzi, itt is megvan; mégsem a huszonkettedik „kuriózumot” kell végigcsodálkoznunk. Van értelme, amit látunk: érdek nélkül tetszik.
Jerovetz György: Dobozolt paradicsom
Hermann Ildi művészetének hangja kiválik generációjának csicsergéséből. Kortársainak fotóit gyakran jellemzi a színbőség, vagy a kissé ötlettelen esetlegesség. Hermann ezen már...