Jerovetz György: Haláldiszkó

Gazdagság és bőség. Ám a túl nagy hatás, az erős szimbólumok sűrű használata az egész anyagot egyfajta szellemi tűzijátékká degradálja; vagy a jelentések és érzések halma csupán kis köleskupac, amiből az arra járó látogató vidáman szemezgethet, ha akar. Tovább sűríti az élményt Győrffy László grafikáinak múltidéző ereje: Blake, Goya Los Caprichos-a, meg a középkor járja haláltáncát, meglehetős technikai színvonalon.A halál szatirikus tálalása merész kísérlet 2009-ben, és örömteli az, hogy valaki tud is beszélni róla. A kiállítás installációja, a címadó Nem örülök, hogy részt vehetek a teremtésben, kicsit beárnyékolja az egész tárlatot. Szellemtelen a vacsoraasztal tányérjaira helyezett ürülék; már annyi gyalázást kaptunk, nincs már semmiféle elrettentő „fenegyerek”-hatása; viszont az efölötti gúnyolódás sem hat ilyen díszletek között. A levágott kéz az asztal közepén, valamint a Dorian Gray-es arckép romantikus kontextusba helyezi az enteriőrt. Ahogyan a fin de siécle hajszolta a misztériumot, úgy állunk mi most itt üres kézzel. Maga az önarckép meglehetősen erős, expresszív arckifejezéssel, pocakkal, kopaszodva ábrázolja a művész félalakját – kétségkívül elegáns evokáció.
Már a grafikák installálása is előrevetíti a káoszt: a falra szinte „felszórt”, körülbelül keresztformát kiadó kétszer tizenkét darab mű, mint egy őrült pokolbeli monológja. Győrffy mesterségbeli tudása is kifogástalan: a 24 mű stílusa, mintha patikamérlegen lenne kiszámolva, valami olyan eredetiséget hordoz, amibe mégis belefér a 15. század, a 90-es évek képregényei, de még óvatosan Paul Klee is. Kompozíciójában pedig – különösen a tömegjeleneteknél – William Blake Dante-illusztációi is fölsejlenek.
Mindehhez olyan címek, mint Kodak projekt, eGYÉl meg, vagy A szem az egy hazug szerv. Utóbbi a jól ismert alkimista ábra parafrázisa, alatta felirattal: „Isten szeme mindent lát, kivéve saját maga, ISTEN SZEMÉT”. A gyermeteg kritika és kiábrándultság, kamaszos gyűlölködés, gúnyos és céltalan provokáció azonban messze esik a sajtóanyagban megjelölt „halálkonzerváló” szándéktól.
Mint egy pergőtűz: senki és semmi nem menekül előle, de túl nagy területet fed le, túl kicsi kaliberű golyókkal ahhoz, hogy igazán „tájrendező” szerepet töltsön be. Erre lehetett volna hivatott az installáció nyilván (a nehéztüzérség), de az meg sem közelíti a rajzok (igazából vegyes technikájúak, szóval nem azok) színvonalát. Félsikernél jóval több: Győrffy László komoly művész – ha ez nem is olyan új dolog.