Jerovetz György: Masako Fujita kiállítása

Szűk, budapesti látószögből nézve a japán művészet most is a saját törvényszerűségei alapján, zárt rendszerben működik. A XIX. század nagy – és Európában is ismertté vált – alkotói keze nyoma még most is meglátszik a mi számunkra. (Megkockáztatom, hogy a japánok is inkább hasonlóságot láthatnak az utóbbi száz-százötven év európai vizualitásában.) Masako munkái arányjátékok, akárcsak elődjeié, még ha metszetei anyagát nem is – vagy csak „épphogy” – veszi a valóságból. Testformák, mindenekelőtt a kéz és az ujjak, azért felismerhetők. Ám a munkákon nagyobb jelentőséggel bírnak a felületek egymásbahatásának módjai: a nyomattechnikának köszönhetően szinte egymásbaolvad fekete és fehér. Rend és rendezetlenség, organikus és szerkesztett, valóság és képi reprezentáció – e fogalmak találkoznak a változó méretű grafikákon.
Ez utóbbi közvetlenül megnyilvánul abban, hogy a művész a már elkészült nyomatba „belerajzol” az ujjával, tenyerével. Ezzel közvetlenebb utánzást, egy másik ábrázolási „síkot” is elhelyez a képen – mintegy megkettőzi a valóságot.
Masako nem akar kibújni a tárgyalkotás törvényei alól – filozófiája nem önreflektív, a kígyó nem harap a saját farkába. Minden a médium határai között marad – és ez nagyon megnyugtató. Abból a szempontból is, hogy láthatóan egy tradícióba ágyazott művészet is lehet új, gazdag és élvezetes.
Godot Galéria
(2007. június 27. – július 14.)