Görög Ferenc Gábor ‘Tatlin’ Hentespapírok című kiállítása több évre visszanyúló alkotói és gyűjtői folyamat eredménye. ‘Tatlin’ jó ideje a hazai reklámipar egyik meghatározó alakja, jelenleg egy budapesti reklámügynökség kreatív igazgatója. Mind a zeneszerzés, mind az alkotás komoly szenvedélye, ami a kiállítás értelmezése szempontjából is segítségünkre lehet. Közel húsz éve gyűjt hentes papírokat, a nagyvárosi fogyasztási tradíciók e különös szimbólumait. A magyar identitástudat szerves része a piacon, a hentespultok előtt ácsingózó, hagyományos érték- és étrendet követő férfiak és nők társasága, akik arra várnak, hogy egy pár füstölt kolbásszal vagy egy szelet szalonnával térhessenek haza. Az említett archívum egyes darabjaiból összeállított kiadvány a kiállítás fő eleme, s mindez kiegészül a húsipari tematika köré épülő további alkotásokkal.
A Kovács Kristóf (Sajnos Gergely, helyszínelő) által kurált tárlatnak a független, alulról szerveződő kiállítótérként működő PINCE adott otthont. A Balogh Boglárka, Gyuricza Mátyás, Magyari Zsuzsi, Mézes Tünde és Varga Ádám művészek alkotta csoport és az általuk működtetett project space célja, hogy különböző együttműködések révén megjelenési lehetőséget biztosítson a lokális művészeti színtér számára. A helyszínválasztás tehát jól illeszkedik a kiállítás alternatív koncepciójához.
A PINCE terében nyolc műalkotás került kiállításra. A kialakítás egy, a fém- és fafelületeivel hentes üzemet idéző, magas asztalon található kiadvány köré épült. A fehér falak, a steril környezet, a lépcső alján található műanyag függöny révén a tárlat mintha szándékosan a húsipari miliőt idézné. A koncepció nem mindennapi, sőt kifejezetten provokatívan hat. A fogyasztói társadalmat hajtó egyik legfontosabb tényező a termékek tálalása, csomagolása. Ezek a formatervezett tárgyak, akárcsak a reklámok vagy az utcai kirakatok, vizuális kultúránk részét képezik. A marketingtrendek és dizájnkoncepciók azonban a hentespapírokat mintha messze elkerülték volna. A mindmáig gyermeteg hangulatú, periodikus mintázatú zsírpapírokon látható élő állat látszólag jól megfér saját feldolgozott húsipari végterméke mellett – és így „Tatlin” kiállított alkotásain is. Mi több, a hentespapír tervezője még „jó étvágyat” is kíván elfogyasztásukhoz. Ezeken az olcsónak és rossz minőségűnek ható csomagolópapírokon különféle állatgrafikák mintegy saját darabjaikat „kínálják fel” fogyasztásra. E különös motívumok a kiállítás több tárgyán is visszaköszönnek, így például a bekeretezett zsírpapírokon, miáltal az összbenyomás még inkább morbidnak hat.
Egy ilyen banális tárgy művészi szintre emelése, annak ready-made-ként való értelmezése, illetve az a mód, ahogy a magas művészet és a hétköznapi élet közötti határokat megbontja, mindenképp a ’60-as, ’70-es években gyökerező pop art esztétikáját juttathatja eszünkbe. Gondoljunk csak Kemény György Magyar Mezőgazdaság című szobortervére, vagy éppen Andy Warhol közismert Campbell’s leveskonzerv-sorozatára. Továbbá fontos megemlíteni az eat artot, mint lehetséges párhuzamot is, amely a tárlat társadalomkritikai aspektusát erősíti, hiszen kiélezi a gasztronómia hétköznapi, „alsórendű vizualitása”, valamint a kortárs valóságunkat uraló média tökéletességre való törekvése közötti ellentétet is.
A tárlat másik visszaköszönő motívuma és tematikája a fenntarthatóság kérdése. Több kiállított darabon megjelennek környezetvédelmi termékjelek. Egyes papírokon láthatjuk, ahogy annak környezetbarát adottságaira hívják fel a figyelmet, ami egy műanyagot tartalmazó papíron, valljuk meg, mégiscsak ellentmondásos. Amennyiben azokra a fogyasztói trendekre összpontosítunk, amelyek – a klímatudatosság térnyerésével – az előrecsomagolt árukkal szemben a termelői húsfogyasztás felértékelődéséhez vezettek, úgy még inkább fontossá válik a műanyag csomagolás és az abban rejlő ökotudatos választás közötti ellentét.
A térben balról jobbra haladva különböző, a húsfeldolgozást idéző vagy attól teljesen eltérő, idegen felületen találkozhattunk ennek az iparágnak a reklámosított aspektusaival. A barbár, nagyipari húsfeldolgozást ‘Tatlin’ visszatérően a populáris zeneipar „emberi húsdarálójával” állította párhuzamba. Minek következtében a húsipari grafikák trendi vizuális elemekként jelennek meg, így például a Bacon Brothers merchandise baseball sapkáját ábrázoló hímzett képen, vagy épp a fiktív Lost Chicken Club zenekari grafikát imitáló világító logóján. A környezetvédelem kérdése a legerősebben talán a kiállítás végéhez közeledve jelent meg, egy FREE PIG PLASTIC feliratú üveg formájában, amiben valójában egy malacmentes műanyag húsimitáció tűnt elő, ami – a valódi másával ellentétben – emberi léptékekben felfoghatatlan idő múlva fog majd csak lebomlani.
A kiállítás kreatív játékosságával együtt is nagyon fontos kérdéseket fogalmazott meg. Abszurditása puszta szórakozásnak és átgondolt provokációnak egyaránt tűnhet, ám e két szempont leginkább együttesen érvényesült a tárlat során. A fogyasztói társadalom jól bevált marketingeszközeinek feltárásán keresztül egyértelműen megjelent a húsipari reklámokkal szembeni kritikai szemléletmód, valamint a klímatudatosság és a húsipar etikai vonatkozásaival, így például a műanyaghulladék kérdéskörét vagy a magukat fogyasztásra „felkínáló” állatok grafikai ellentmondásait illető lehetséges bírálatok is.
