Poszt-munkásosztály, a tények utáni világ, a múlt kultpolja a mából. Ezen a héten találkoznak a jövő emlékei a múlt maradványaival, és egymásra vetülnek a jelen víziói. Nekünk mindössze választanunk kell merre szeretnénk haladni!


A Pakui Hardware művészpáros 2014 óta a tőke testeken és anyagokon átívelő nyomait kutatta. Közben pedig arra a töréspontra próbált rávilágítani, ahol a technológiai és tudományos fejlődés sebességének ellenáll az anyag. A megszokás szülöttei című kiállításon az automatizált társadalmakhoz fűződő gondolataikat mutatják be. Ezeket arra az elméletre építik, amely szerint a jövő emberei a spirituális és kulturális tevékenységeknek szentelik majd magukat. Ez azonban a poszt-munkásosztály számára lesz elérhető, így meglehet, nem is az embereken lesz a fókusz. A kiállítás figyelme a nem-organikus munkások, közönségesen a robotok felé fordul: automatizált egyenruháik révén organikusnak tűnő hibridek, melyek emberi és gépi tulajdonságokat ötvöznek.
Ki? Pakui Hardware
Mikor? 2017.11.17-2018.01.07
Hol? Trafó Galéria, 1094, Budapest, Liliom u. 41


Nagy vállalkozásról van szó. A kiállítás az 1958 és 1968 közötti magyar művészetét mutatja be. Két meghatározó történelmi esemény közötti időszakot vizsgál: az 1956-ot követő konszolidációtól, az 1968-as prágai tavaszig. Ekkor jött létre idehaza a kultúrára vonatkozó kategóriarendszer, a három T, azaz a művek Tiltott, Tűrt, és Támogatott kategóriák szerinti minősítése, ami a művészeteket, a könyvkiadást, és általában a kulturális élet egészét meghatározta. A tárlaton megtekinthetjük, hogy a tiltott témák által kirajzolt politikai „keretek” ellenére a művészek számtalan alkotásmóddal kísérleteztek, hogy megtalálják a korszerű művészi kifejezés „keretek között” maradó formáit.
Ki? válogatás számtalan művésztől (Kokas Ignác, Somogyi József, Kurucz D. István, Berki Viola, Kondor Béla, Csernus Tibor, Gruber Béla, Korniss Dezső, Gyémánt László stb.)
Mikor? 2017.11.17-2018.02.18
Hol? Magyar Nemzeti Galéria, 1014, Budapest, Budavári Palota


Kútvölgyi-Szabó Áron az utóbbi időben készült munkáiban az emberi tudás különböző bizonytalanságait, és a térbeliség ebben betöltött szerepét vizsgálta. Az előző évben a Labor Galériába, és a Chimera-Project Galériában bemutatott anyagai is már a megtévesztett percepciót, a szűrőként működő kignitív torzításokat járta össze. Nyáron a Collegium Hungaricum Berlin rezidenciaprogram keretein belül új aspektusból kezdi vizsgálni a témát aminek szerves folytatása most az Óbudai Társaskör Galéria terére szabott új, installatív műegyüttese. Itt ér majd össze a platoni barlanghasonlat és a post-truth világa az alternativ fact-ek Edmund Gettier 3 oldalas szövege, és a szivacsok esetleges mintázata.
Ki? Kútvölgyi-Szabó Árona
Mikor? 2017.11.14-2017.12.17
Hol? Óbudai Társaskör Galéria, 1036, Budapest, Kiskorona u. 7