Egy nagy szentendrei öreg útja az elmúlt évtizedekben, szívek, keresztek, fejfák – fehéren. Elfeledett kincsek a kamra mélyéből.
Az Újbuda Galéria tárlata két szempontból is különleges Bartl József kiállításainak sorában. Egyrészt a falakon lévő festmények negyven évet ölelnek fel: a túlnyomórészt a hetvenes évekből származó alkotásoktól egészen napjainkig követhetjük nyomon a művészi formanyelv alakulását. Másrészt olyan, a kamra mélyén porosodó festmények kelnek most újra életre, amelyek alig vagy egyáltalán nem kerültek eddig bemutatásra.
Az utóbbi években általában a „fehér korszakhoz” tartozó munkákat láthattuk a művésztől, a szakirodalom is főleg ezeket idézte. Ezeknek az alkotásoknak a meghatározó színe – értelemszerűen – a fehér, alapeleme pedig a négyzet, amely ikonosztázszerűen, az olajfesték pasztózusan domborodó párnáin foglalja keretbe a művészre jellemző, néprajzi ihletésű alakzatokat, szíveket, kereszteket és fejfákat. Ezekben az alkotásokban egy tudatosan felépített, szigorúbb struktúrákba zárt képi redukció fontos állomásához érkezett a művész.
Ha összevetjük a nyolcvanas években karakteressé váló fehér képeket a korai, még induló festő hatvanas évekbeli, posztnagybányai hagyományhoz kötődő figurális festészetével, az életmű fokozatos letisztulásának lehetünk tanúi. De hogyan jutunk el a korai csendéletek és trombitások élénk koloritjától a geometrikus alakzatok homogén rendszeréig?
A kiállítás az átmeneti korszakra helyezi a hangsúlyt, amely 1972-től a Szentendrei Művésztelepen eltöltött idő hatására indult el. Ez talán a terjedelmes életmű legmarkánsabb fordulópontja. Egyfajta felszabadulás. A szóban forgó alkotásokon oldottabb struktúra valósul meg, az egyes alakzatok kötetlenebb formában és méretben kerülnek a vászonra. A képtérben illuzionisztikusan eltolt képi síkokba rendeződnek a stilizált, népi életből vett motívumok. A későbbi képekkel ellentétben még feltűnően ritkán jelenik meg a fehér, inkább a sötét tónusok jellemzőek.
Többször kerülnek egymás mellé sötét és világos: kék és piros, fekete és piros, barna és sárga árnyalatok, a kontraszthatások mélységet kölcsönöznek a festményeknek, mintha támpont nélkül úsznának a körülírhatatlan térben. A színkezelés változatos, érzéki; bizonyos képeken a meleg, barnás árnyalatokat festékszóróval fújt, merész neonzöld vonal vagy rikító rózsaszín karika töri meg.
Jól látható, hogy a korai figurális munkák hagyományos technikai feladatait megoldva, szintén festői problémák felvetésével kezdődött meg a hetvenes években a stílusváltása. Bartl a térfelépítést, a struktúrát, színhatásokat absztrahálva igyekezett új képi rendszert kialakítani a felületen. Átmeneti ugyan, mégis jól körülhatárolható, a bartli esszenciát tartalmazó korszak ez, amely szilárd alapot nyújthatott a továbbfejlődéshez.
A móri Lamberg-kastélyban nemrég zárt be Bartl nagyméretű akvarelljeinek tárlata, míg a tavasszal a fővárosban lesznek láthatóak a művész hatvanas évekbeli, eddig soha ki nem állított egypéldányos, experimentális linómetszetei. Az Újbuda Galéria kiállítása a beválogatott néhány mai munka révén nem csupán a több évtizeddel ezelőtti motívumok továbbélését, letisztulását jeleníti meg, hanem egyben egy sorozat része is, amely a festőt árnyaltabban, kevéssé ismert oldaláról is bemutatja.
Újbuda Galéria – Újbuda Önkormányzatának Galériája
2011. 2. 18. – 2011. 3. 16.
