A neves angol művészettörténész, Kenneth Clark szavai jutottak eszembe a Musée d’Orsay Degas és az Akt című kiállításán: „Meztelenül lenni annyit jelent, hogy meg vagyunk fosztva ruházatunktól és a szó valamelyest magába foglalja azt a zavart, amelyet többnyire ilyenkor érezni szoktunk…
… Az akt szónak ellenben a művelt nyelvhasználatban nincs kényelmetlen mellékzöngéje. Elménkben nem egy szégyenkező és védtelen test dereng fel hallatán, hanem egy kiegyensúlyozott, viruló és magabiztos testé: az átlényegült testé”. (Az akt, Corvina, 1986).
Edgar Degas (1834-1917) grafikai akt munkáiból rendezett tárlat tökéletesen szemlélteti a ruhátlan test ábrázolásmódjában meglévő különbségeket. Napjaink emberének a rajzok láttán nincsenek pajzán gondolatai, de bizonyára a századfordulón sem volt ez másként. Szó sincs erotikáról. Az akt ennél sokkal komplexebb jelentést hordoz. Clark szerint, az emberi test gyűjtőhelye mindannak, amit életről és elmúlásról, a világhoz való viszonyulásról gondolunk. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor az aktábrázolások, Degas nőalakjai többsíkú értelmet nyernek. A francia intézmény és a bostoni Museum of Fine Arts közös kiállítása az első nagyszabású és egy téma köré szervezett esemény Degas 1988-as monografikus tárlata óta. A bemutatott 150 körüli műalkotás a kezdeti próbálkozásoktól a remekművekig terjed, az egyszerű ceruzarajztól a színes pasztellig. A női test mozdulatait megörökítő bronzszobrok fele későbbi öntés Degas fennmaradt viaszmodelljei után. A kronologikus sorrendet követő kiállítás csaknem ötven év művészi tevékenységét fogja át, melyben jól megfigyelhetők a művész stílusának változásai az akadémizmustól egészen az olyan remekműig, mint a „Le Tub”(A fürdőtál). A tárlat első felét egyszerűnek tűnő rajzocskák teszik ki, ezeknek darabról darabra való alapos megtekintését azoknak javasolnám, akik szeretnének elmélyülni Degas akt- és rajzművészetében. A többieknek sétálós, egy-egy műnél megállós tempót egészen a színes pasztellképekig. Ekkor az 1880-as éveknél járunk, amikor már az akt Degas művészetének központi témája. A fordulópont az utolsó impresszionista kiállítás (1886), ahol a nagyközönség először találkozott ezekkel nagyméretű, merően újszerű aktábrázolásokkal. Degas fésülködő, fürdőző nőalakjai nem a kompozíciós szabályok szerint beállított jelenetek, hanem ellesett pillanatok. Emiatt sok korabeli kritikus fejezte ki nemtetszését. A már említett Le Tub, például rálátásos ábrázolása, a lekuporodó test átlós szerkesztése miatt kapott bírálatot. A sors fintora a fanyalgókkal szemben, hogy ma ezt a művet tartják a mester egyik kiemelkedő alkotásának. A kép mellett Renoir, Monet, kissé távolabb Toulouse-Lautrec azonos témát feldolgozó festménye látható. Az összehasonlítás még inkább feltárja Degas művészetének jellegzetességeit. Feltétlen szólni kell az úgynevezett „bordélyházi” monotípiákról. A lapok pontosan arról számolnak be, amik egy ilyen intézmény falai között történnek. Mintegy ötven ilyen alkotást ismerünk. A műkereskedő Ambroise Vollard beszámolója szerint a művész testvére további hetven monotípiát semmisített meg Degas halálát követően, feltételezhetően azért, mert obszcénnak tartotta. Degas életében ezek a munkák nem kerültek nyilvánosságra, valószínűleg, még szűk baráti körében is csak néhány ember láthatta. Pedig a téma benne volt a levegőben, hiszen ebben az időszakban több irodalmi alkotás foglalkozott laza erkölcsű hölgyek történeteivel. Gondoljunk, például Emil Zola Nana című regényére, mely 1880-ban jelent meg. Degas alkotásain meztelen prostituáltak kínálják testüket és teszik a dolgukat. A téma ellenére a képek nem erotikusak, ruhában megfáradt gyári munkásnők is lehetnének. Nyilvánvaló, nem a vágy felkeltése volt a művész célja.
Az erotikus ábrázolás nem feltétlen kötődik pucér testhez. Erről érzéki tapasztalatot szerezhetünk a Grand Palais épületében megrendezett Helmut Newton kiállításon. (Részletes beszámoló: Artportal, május 17.) A női test elkötelezett rajongójának számító Newton a divatfotó műfajába csempészte az erotikát. Nála nincsenek elkapott pillanatok, minden beállított, sőt, rafináltan kimódolt. Nőalakjai öntudatosak, ruhában, vagy ruha nélkül büszkén néznek a kamerába mindenféle szexuális alárendeltség és tabuk nélkül. Élvezik, hogy megmozgatják a férfiak fantáziáját. Newton látásmódját jól mutatja az egyik legismertebb munkája a”Sie kommen” (Jönnek). A diptichon szerűen komponált fotó egyik oldalán négy elegánsan öltözött modell látható, míg a másik oldalon ugyanők, azonos beállításban, de ruha nélkül. A két kép egymás mellé helyezésével a hatás nem marad el. A kiállításon számtalan fotót láthatunk arról, hogy az erotika miként jelenik meg felöltözött modellek esetében – például, Yves Saint Laurent, Vogue, 1979 –, de klasszikus aktábrázolások is bemutatásra kerültek. Newton munkamódszerébe nyerhetünk bepillantást a kiállításon vetített filmből, melyet Cindy Crawford fotózásakor forgattak Monacóban. A tárlat bejáratánál egy interjúból kiragadott részlet fogadja a látogatót: „Némelyek fényképe művészet. Az enyém nem. Nagyszerű, ha kiállítják galériában, vagy múzeumban, de nem ezért készítem. Én egy bérelhető, provokatív fegyver vagyok.” (Newsweek, 2004. február 2.) Az utolsó mondattal teljesen egyetértek, de a képei igenis művésziek. Fotói értéket képviselnek, melyeket a műkereskedelem már jó ideje beárazott, és nem alacsonyra, ahogy a londoni Christie”s májusi árverésén is látható volt. Degas és Newton elsőre furcsa párhuzamnak tűnhet, de érdemes mindkettőt megnézni és elgondolkodni hasonlóságon és különbözőségen. Két tökéletesen más látásmód, de mindketten a női test megmutatásával próbálták leküzdeni az ember tökéletlenségét és végességét. Talán, ebben ragadható meg a művészet lényege – legalábbis Kenneth Clark szerint. (A Newton kiállítás június 12-ig, a Degas július 1-ig látható.)