A Szépművészeti Múzeum első
emeletének egyik oldalsó sarokszobájában négy festmény látható Vass László
gyűjteményéből. A kamaratárlat keretében kiállított kortárs művek, Günter
Umberg, Phil Sims, Marcia Hafif és Joseph Marioni alkotásai a monokróm
festészet irányvonalát képviselik.
Az egyszínűben ábrázolt világ nem új jelenség a
képzőművészetben, például a holland Jan van Goyen tájfestészete redukálódott
szinte egy színre az 1630-as éveket követően. De konkrét tárgyak és formák
elvetése, a szín mindenhatósága csak a kortárs művészetben jelent meg. Yves
Klein, a hatvanas évek elején készített egyszínű képei inspirálhatták a most
kiállító négy művészt, akik a nyolcvanas években a New York-i Radikális Festészet Csoport tagjaként
egészen addig bontogatták a festészet elemeit, míg csak a szín maradt az
egyetlen kifejező eszköz.
Napjaink kommersz vizuális tömegkultúráját a gyorsan változó
képi információk jellemzik. Az ehhez szokott szem már nehezen időzik el egy-egy
képen, főleg ha csak színfoltról van szó. Marioni zöldjét (2005), vagy Umberg
fekete négyzetét (2005) kétféleképpen lehet nézni: gyorsan, vagy alaposan. Az
első esetben elég egy pillantás, tovább lehet menni. A hatás nulla. Az
alaposhoz idő kell, nem is kevés (igazából széket kéne tenni a kép elé). A
hatás optikai és pszichikai. Minél tovább nézzük, annál több apróságot fedezünk
fel. Életre kelnek a monokróm felület belső tónusértékei, miközben a végtelen
érzetét keltik. Hagyjunk időt a szemlélődésre, megéri.