A Dina Vierny alapítvány és a Valenciai Modern Művészetek Intézetének közös kiállítása: Paris, Musée Maillol, 2005. február 21-ig.
„Te úgy bánsz a vassal, mintha vajból lenne”. Ezekkel a szavakkal méltatta barátját Pablo Picasso, amikor 1928-ban először látogatott Julio González párizsi műtermébe. De hogy az 1876-ban, Barcelonában született művész a mesterség ilyen fokára jusson, ahhoz ekkora már több, mint 30 év munkája kellett.
Apja ötvösműhelyében „beleszületett” a mesterségbe, így hát nem véletlen, hogy már 16 éves korában, bátyjával együtt az 1892-es barcelonai és chicagoi Világkiállításon aranyérmet érdemeltek ki kovácsoltvasból készült virágaikkal.
21 éves, amikor egy Prado-beli látogatás után elhatározza, hogy a festészetet is tanulmányozni fogja. Barcelonai barátaival, Picassoval és Torres Garciával gyakran fordult meg a kor híres művész-kávéházában az El Quatro Gats-ban, és együtt határozzák el, hogy 1900-ban végül is Párizsban telepednek le. A két testvér – Joan és Julio González – tovább folytatják ötvös és kovácsoltvas hivatásukat, de emellett rajz-iskolába járnak, és folyamatosan képezik magukat a Bâteau Lavoir-ban dolgozó barátaikhoz – Picasso, Max Jacob, Maurice Raynal – hasonlóan.
Julio első festészeti sikerét 1907-ben éri el, amikor is egy pasztellje felkerül a Függetlenek Szalonjának falára, de testvére korai és váratlan halála (1908) következtében visszavonul, zárkózottá válik, csak Picassoval és Brancusival tart fenn kapcsolatot. Valószinűleg Brancusi is hozzájárul ahhoz, hogy 1910-tól kezdve érdeklődése a szobrászat felé fordul, elsősorban vasból kalapáccsal domborított maszkokat készít. Hogy mesterségbeli tudását fejlessze, a Renault-gyárban vállal munkát, mint hegesztő-segéd, de eközben is rendszeresen fest, képei minden évben szerepelnek az Őszi Szalon és a Függetlenek Szalonjának kiállításain. Egészen 1928-ig nem tud dönteni a festészet és a szobrászat között, de abban az évben véglegesen a szobrászatot vàlasztja. Magasszintű technikai tudása lehetővé teszi számára, hogy az absztrakt, a kubizmus, a konstruktívista ábrázolásmód határmezsgyéin maradva, olyan alkotásokat hozzon létre, amelyekben a fény és az árnyék, a felület és a tér úgy formál absztrakt látványt, hogy eközben mindez a nagyon is materiális fémből készül. Domborított vasból létrehozott Masque d’adolescent című alkotása (1929-1930) egyszerre őrzi az antik görög művészet klasszikus vonását és a vonalakat csak sejtető absztrakciót. Erre az időre tehetők első olyan művei is, melyeken megnyitja az anyag felületét, ezáltal az eredetileg sík fémfelület tér-formává alakul át. Picassot annyira megérinti González mesterségbeli tudása, hogy segítséget kér tőle a Hommage à Apollinaire című alkotásának kivitelezésében, és a későbbi években is, ha alkotásaiban fémet használ, gyakran kéri ki González tanácsait.
González pedig ebből az együttműködésből meríti ötletét, hogy szobrain gyakrabban használ fel talált fémdarabokat, mintegy ezzel utat nyitva a szürrealista alkotásoknak. A 30-as évék közepétől egyre felszabadultabban bánik a fémmel, sem a vas felületét, sem a hegesztési varratokat nem fényesíti vagy festi, hanem meghagyja az anyag természetes, expresszív szépségét, szemben Picassoval vagy Gargallo-val, akik mindent megtesznek, hogy a munkafázisok nyomai ne legyenek láthatóak.
A hideg fém González szakértelme és esztétikai elképzelései alatt puha grafittá válik, tisztelői szerint González vassal rajzol, annál is inkább mert ezidőben készült szobraihoz számos rajz-tanulmányt készít. Ezeken a képein gyakrabban tesz engedményeket az absztrakt és a kubista irányzatoknak, nemegyszer ki is színezi rajzait, viszont mire tanulmányaiból a szobor megszületik, a formák letisztulnak és egyszerűbbekké válnak.
González egyre-másra rendezi kiállításait, az ismert párizsi galériákban (Galerie de France, Galerie Percier, Cahiers d’Art, Galerie Pierre),1936-ban a párizsi világkiállításon mutatják be műveit, majd 1937-ben a New York-i Modern Múzeumban is.
A spanyol polgárháború idején barátja, Picasso a köztársaságpártiak kultúrális minisztere lesz, és nagy feladatokat szán Gonzáleznek, akit azonban elrettent és megriaszt a háborúval együttjáró halál és szenvedés. Ekkor születik utolsó, és egyik legmegrázóbb alkotása, a Montserrat-sorozat. A Montserrat-i maszk, vagy a Monserrat-i kiáltás, Picasso Guernicájával együtt a háborúellenes képzőművészeti alkotások méltán legszebb darabjai közé sorolhatók, ahol az anyák szájából feltörő végnélküli kiáltás próbálja megállítani az öldöklést.
Fotó: González: Masque de Montserrat criant, vers 1938-1939, Bronze,
IVAM, Instituto Valenciano de Arte Moderno, Generalitat Valenciana
Cliché Juan García Rosell, J.C. Pestano
© Adagp, Paris 2004
