„1857-ben, alig fél éven belül előbb egy prózaírót, majd egy költőt állítottak Franciaországban büntetőbíróság elé, mert könyvükkel megsértették a jó erkölcsöket és a közszemérmet. A prózaírót Gustave Flaubert-nek hívták, a költőt Charles Baudelaire-nek. A bíróság mindkettőjük könyvét kárhoztatta és megbélyegezte. Azután nemsokára már az előbbinek megjelenésével jelölték a modern regényirodalom kezdetét, az utóbbival a modern költészetét.” – írta Hegedűs Géza irodalomtudós.
Baudelaire kötetét vallás és közerkölcs elleni vétség miatt vitték a vádlottak padjára. Ott pedig bírósági végzéssel erkölcstelenként tiltották be a kötet hat versét. Ugyanaz a bíró ítélt, aki Flaubert Bovaryné-ja ellen is meghozta a végzést. (Igaz, a Flaubert regényt nem tiltották be.)
Azóta a kultikus jelentőségű szerzőnek a világirodalom klasszikusaként számon tartott kötete rengeteg fordításban és kiadásban látott napvilágot, nemzedékek és nemzetek költészetét alakította meghatározóan. Pedig kezdetben a kritika értetlensége és gyűlölködése fogadta Charles Baudelaire verskötetét, a Les Fleurs du Mal-t.
Erről a francia kötetről szól a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása. Egy olyan verseskötetről, amelynek hatása máig érezhető, amely termékenyítőleg hatott a világirodalomra s kiemelten a magyar költészetre.
Szini Gyula 1917-ben, a költő halála után fél évszázaddal, akkor, amikor Magyarországon megjelent néhány vers első fordítása, így írt a Nyugatban: „Hogyan is történhetett az a csoda, hogy Párizs boulevardjain egymás sarkába tiportak az újítók, a korszakalkotók. Balzac kortársa volt Baudelairenek és Baudelaire kortársa volt Delacroix-nak, Manet-nak, Daumier-nek, Mérimée-nek, Gautier-nek, Bizet-nek. Baudelaire életét is azért fürkésszük, feszegetjük annyira, mert magyarázatot keresünk benne ahhoz a forradalomhoz, amelyet a Fleurs du Mal, Baudelaire egyetlen verskötete a megjelenésével okozott. Miért nem írt senki előtte úgy, mint ő? És hozzá kell tenni, hogy Hugo Victor és Musset után, velük csaknem egyidejűleg úttörőnek lenni, álomnak is merész.…Az uralkodó és nagyhírű romantikusok is kénytelenek voltak elismerni, hogy a Fleurs du Mal soha nem hallott hangokat, ízeket és színeket vegyített bele a leggyöngédebb és legérzékenyebb művészetbe, a dalköltésbe.”
Most, a versek megjelenésének 150. évfordulóján a Petőfi Irodalmi Múzeum a Francia Intézettel együttműködve közös kiállításon emlékezik meg Charles Baudelaire művéről és annak magyarországi fogadtatásáról. A romlás virágai – 150 éves Baudelaire verseskötete című, december 19-ig látogatható kiállítás a Francia Nemzeti Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Széchényi Könyvtár könyvgyűjteményéből és kézirattáraiból sorakoztat dokumentumokat. Bordó és szürke selyemkárpitokkal bevont falak között képek és versek idézik a költő korát
Mivel magyar közgyűjtemény nem rendelkezik a Baudelaire mű első és második francia kiadásával, a hazai közönség most találkozhat először ezekkel, a Francia Nemzeti Könyvtár kölcsönzésében. S a kivételesen szép példányról megtudhatjuk, hogy a költő maga is részt vállalt tipografizálásában.
Baudelaire versgyűjteményei azonos címmel – Les Fleurs du Mal- jelentek meg, ezek ugyanis formailag új kiadásai voltak az első verskötetnek. Az első kiadás 100 verset tartalmazott, az 1861-ből való második kiadás 35 új verssel bővült, míg az 1868-as, harmadik, posztumusz kiadásban már 157 vers foglaltatik. A költő nem időrend szerint, hanem témakörök szerint csoportosította műveit.
Ezzel kapcsolatban jegyzi meg Legeza Ilona irodalomtörténész, hogy „a remekművek ilyen sokaságát egyszerre hozó kötet kevés akad a világirodalomban. Arra is ezt a kötetet szokták példának felhozni, hogy milyen hatások érhetők el a versek sorrendjének, ciklusainak tudatos és aprólékos megkomponálásával”.
György Oszkár, Térey Sándor és Franyó Zoltán voltak a Baudelaire versek első magyar fordítói. Ady Endre azt tartotta „Baudelaire-t fordítani, jól fordítani, aztán meghalni, pompás program”, maga is próbálkozott, de az ő tolmácsolása nagyon személyes, Ady-s lett. A teljes kötet, Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Tóth Árpád fordításában, 66 évvel az első franciaországi megjelenés után látott nálunk napvilágot. A magyar költőtriásztól származik a kötet találó címe: A romlás virágai.
Flaubert szerint Baudelaire zenész és matematikus egyszerre, a francia líranyelv forradalmára. A magyar fordításban elsősorban a “zenész” érződik.
Baudelaire kora egyik legkiválóbb képzőművészeti kritikusa és Wagner zenéjének leghatásosabb népszerűsítője volt. A kiállítás tárlóiban műkritikusi munkásságából is láthatunk dokumentumokat. S ott vannak a könyv későbbi, Matisse, Rouault, Redon, Rodin és más művészek által illusztrált példányai.
Kiemelt helyen szerepelnek a költő portréi. Manet két grafikája, Nadar portréfotója, és Baudelaire különös hangulatú, két önarcképe. Párizsból és a Szépművészeti Múzeumból olyan képzőművészeti anyag érkezett – Daumier, Delacroix, Manet, Piranesi metszetei, litográfiái – amelyek Baudelaire költészetének képzőművészeti kötödéseiről tanúskodnak.
A kurátorok – Józan Ildikó, Kelevéz Ágnes, Lukács Ágota – így foglalták össze vállalkozásuk célját: Meg kívántuk jeleníteni e kimeríthetetlen költészet összetettségét: a bűn és az áhítat, a Spleen és az Ideál, a mámor és a kíméletlen önelemzés, a gondolatiság és az érzékiség, az erotika és a halál élményének kettős izzását. – Sikerült nekik. Klasszikusan szép, izgalmas kiállítás van a Petőfi Irodalmi Múzeumban.