A Christie’s már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy megszerezte az Allen-gyűjtemény árverezésének jogát és abból sem csinált titkot, hogy ezzel új rekord felállítására készül a single owner sale kategóriában, azaz az olyan árverések között, melyeken egyetlen gyűjteményből származó munkák kerülnek kalapács alá. A jelenlegi rekordot ebben a kategóriában a nagy vetélytárs Sotheby’s tartja, mely az amerikai Harry és Linda Macklowe kollekcióját 2021-22-ben több menetben összesen 922,2 millió dollárért értékesítette. Allen két estére elosztott gyűjteménye a várakozások szerint könnyen átlépheti majd az egymilliárd dolláros küszöböt. Ezen a várakozáson nem rontottak a bejelentés óta eltelt hónapok újabb kedvezőtlen nemzetközi fejleményei, melyek hatására legfeljebb néhány, a szankciók hatálya alá került vastag pénztárcájú orosz gyűjtő került ki a vevőjelöltek sorából; a dollármilliárdos gyűjtők többségének vásárlókedve egyelőre semmit sem változott – persze egy fordulat e téren sohasem zárható ki teljesen. Az európai gyűjtőket mindenesetre némileg visszafoghatja a dollárnak az utóbbi hetekben az euróval szemben is tapasztalt jelentős erősödése.
A gyűjtemény egyik különlegessége, hogy darabjai a szokásosnál lényegesen hosszabb idősávot, öt évszázadot ölelnek fel, ami értékesítési szempontból nézve inkább előnynek számít, hiszen így szinte minden számottevő gyűjtő érdeklődését felkeltheti. Ugyancsak jótékonyan hathat a vásárlási kedvre, hogy Allen végakaratának megfelelően a teljes bevétel karitatív célokat szolgál, így a vásárlók a sikeres műkincsvadászat élményén túl még azt is elmondhatják magukról, hogy nemes célra áldozták pénzüket.
A Christie’s számára természetesen már a gyűjtemény értékesítési jogának megszerzése is komoly siker – egyelőre presztízsszempontból, de reményeik szerint hamarosan gazdasági szempontból is. Ma ugyanis a piacon inkább a megfelelő kvalitású kínálat biztosítása a nagyobb gond, az eladás általában már könnyebben megy – azaz máris nem fél-, hanem legalább háromnegyed sikerről beszélhetünk. Persze, a Christie’s nem várta tétlenül, hogy ölébe hulljon a lehetőség, mint ahogy annak érdekében is keményen dolgozik, hogy a művek a remélt áron – vagy akár még többért – keljenek el.
A „háromnegyed sikernek” – azaz annak, hogy a gyűjteményt a Christie’s árverezheti – nagyon komoly ára volt és ez a siker akár még kudarcba is fordulhat, ha az aukció nem a ház reményei szerint alakul. A piaci megfigyelők többnyire egyetértenek abban, hogy az ügy nagyságrendje miatt a Christie’s mellett eleve csak a Sotheby’s rúghatott volna labdába a megbízatásért folytatott versenyben. Mindkét ház helyzetét megnehezítették azok az Allen által lefektetett rendkívül szigorú titoktartási szabályok, melyek annak idején már a gyűjtemény gyarapításában közreműködő aukciósházakat és műkereskedőket is kötötték, s amelyekhez most a hagyaték kezelői is ragaszkodtak. Azaz, a megbízatásért versengő házaknak nem volt módjuk arra, hogy a döntés előtt harmadik féllel, potenciálisan érdeklődő gyűjtőkkel megismertessék a kollekció egyes darabjait és rögzítsék vételi elkötelezettségüket. Úgy kellett tehát az értékesítésre garanciát adniuk, hogy ebbe nem tudtak külső erőket bevonni. Az üzlet elnyerése érdekében teljes egészében saját rizikójuk terhére kellett megnevezniük azt az összeget, amit a beadónak garantáltak. Szakértők szerint az az összeg, amivel a Christie’s nyert – márpedig a beadó döntésében szinte csak ez játszhatott szerepet – az egymilliárd dollárban meghatározott becsérték mellett 850-875 millió lehetett, azaz ennyit kéne a Christie’s-nek saját zsebből kifizetnie, ha egyetlen garantált tételt sem tudnának eladni. Ez persze teljes képtelenség, de a kockázat a magas infláció és a magas hitelkamatok mellett, a recesszió árnyékában így sem kicsi. Hogy a Sotheby’s ajánlata mennyire maradt el ettől, nem lehet tudni, de abban, hogy a Christie’s ajánlata lett a magasabb összegű, a szigorúan üzletpolitikai megfontolások mellett talán az is szerepet játszhatott, hogy a Christie’s az említett Macklowe-kollekció elbukásáért mindenképpen revansot akart venni, s talán még az is befolyásolta az ajánlatokat, hogy az Allen-gyűjtemény darabjai közelebb állnak a Christie’s-t birtokló François Pinault személyes ízléséhez, mint a Sotheby’s-tulajdonos Patrick Drahiéhoz. Ennek akkor lehet jelentősége, ha egy garantált mű beragad és dönteni kell sorsáról. Az egyik lehetséges megoldás ilyenkor az, hogy a tulajdonos hazaviszi a saját magángyűjteményébe…
A Christie’s annak is megtalálta a módját, hogy a kollekció, illetve a Visionary: The Paul G. Allen Collection címet viselő árverés hónapokon keresztül folyamatosan az érdeklődés homlokterében maradjon. A promóciós kampány kulcsszava a „csepegtetés” lett; a rendkívüli gazdagságú kollekciót nem egyszerre, hanem apró részletekben kezdték reklámozni. Az első hírek napvilágra kerülése után a potenciális vásárlókat és a nemzetközi szaksajtót intenzíven foglalkoztatta, mi jön még, milyen további top-tételek várhatóak. Ez a lázas kutatás nem is volt egyszerű, mert Allen inkább rejtőzködő gyűjtő volt, aki rendezett ugyan néhány kiállítást a kollekciójából, de szinte mindenki biztos abban, hogy nem fedte fel minden kártyáját a nyilvánosság előtt, így számítani lehet váratlan meglepetésekre is. Amikor augusztusban a Christie’s először adott hírt a gyűjtemény árveréséről, már jelezte, hogy egymilliárd dollár feletti bevételre számít, de konkrétan mindössze két vezető tételről rántotta le a leplet. Az egyik Paul Cezanne: Sainte-Victoire hegy című festménye, amihez nem adtak hivatalos becsértéket, de annyit közöltek, hogy mindenképpen életműrekordot várnak tőle. A mű nem ismeretlen a műpiacon, aukción utoljára 2001-ben szerepelt és akkor 38,5 millió dollárt adtak érte. A művész életműrekordja jelenleg – már több mint két évtizede – 60,5 millió dollár; ez most jelentősen megemelkedhet, hiszen a legfrissebb információk szerint 120 millió dollárt is meghaladó összeget remélnek érte. És ne feledjük, ezek a várakozások nem légből kapottak, hiszen korábban már volt szó a garantált tételek vélhetően igen nagy számáról, és a garantált összeg többnyire nem szokott jelentősen elmaradni a hivatalosan megállapított vagy csak informálisan közölt becsértéktől. A másik, gyorsan bemutatott alkotás Jasper Johns ugyancsak nem hivatalosan 50 millió dollárra becsült kollázsa volt – ez az összeg is jóval magasabb, mint a művész jelenleg érvényes, nyolc éve született 36 milliós rekordára.
Ezek után heteket kellett várni az újabb bejelentésre, további sztártételek bemutatására, maga az árverési katalógus pedig e sorok írásakor, azaz négy héttel az árverés előtt még mindig nem került fel a ház szájtjára; a türelmetlen gyűjtőket a „coming soon” felirat fogadja. A húsz újabb sztártételt viszont már azért sem lehetett tovább titkolni, mert október 5-én megkezdődött ezek világ körüli utaztatása, azaz bemutatása a nemzetközi műkereskedelem néhány fontos központjában, így – időrendi sorrendben haladva – Hong Kongban, Los Angelesben, Tajpejben, Sanghájban, Londonban és Párizsban. A teljes anyag október 29-től lesz megtekinthető az árverés színhelyén, New Yorkban. Annyi viszont legalább kitudódott, hogy a két este több, mint 150 tétel kerül kalapács alá. Némi utánaszámolással ez azt jelenti, hogy a vételre felkínált művek átlagos becsértéke is példátlanul magas, 6-7 millió dollár. Kiderült az is, hogy Cezanne mellett két további művész, Georges Seurat és Van Gogh egy-egy munkájáért is kilenc számjegyű összeget várnak. A Seurat Modellek című híres munkájának kisebbik változatáért (a nagyobbat a Barnes Foundation őrzi) remélt több mint 100 millió dollár természetesen új rekordot jelent majd a művész számára. Van Goghtól egy 1888-as datálású, arles-i gyümölcsöskertért várnak hasonló összeget, míg alig kevesebbet Gauguin Tahitin született Anyaság és Klimt Nyírfaerdő című festményéért. A nyilvánosságra került válogatásban ifj. Jan Brueghel képviseli a régi mestereket, William Turner a XIX. századiakat, Monet és Manet az impresszionistákat, az említettek mellett O’Keeffe és Magritte a XX. századot, Bacon, Louise Bourgeois, Agnes Martin és Lucian Freud a klasszikus kortársakat. Az említett művek becsértéke többnyire a néhány tízmillió dolláros sávban mozog. A hivatalosan bemutatott munkák között nem szerepelnek, de a bennfentes piaci megfigyelők biztosra veszik, hogy a tételek között ott lesz egy 40 millió dolláros Madonna Botticellitől és David Hockney Grand Canyon című munkája is.
Az aukció eredményeinek ismertetésére visszatérünk.
Borítókép: Georges Seurat: Modellek (kis változat), 1888, olaj, vászon, 39,3 x 50 cm, © Christie’s Images Ltd.
